Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlet
Üdvözlünk minden kedves/kedvetlen erre tévedőt, csak hogy tiszában legyetek a mostani helyzettel: 2018-at írunk, amikor is bekövetkezett az angyalok és démonok második eljövetele a világban. De az angyalok és démonok, most szabadon élnek az emberek között, van aki felvedve magát, mások pedig rejtőzködnek. És akadnak olyanok is szép számmal, akiknek ez nem teszik. Döntsd hát el, hogy melyik kategóriába húz a lelked mélye, és csatlakozz hozzánk bátran!
Chatbox
új hozzászólások


Kedd Feb. 20, 2018 9:38 pm



Szer. Jan. 31, 2018 12:02 am



Vas. Jan. 28, 2018 6:56 pm



Vendég
Vas. Jan. 28, 2018 5:21 pm



Szer. Jan. 17, 2018 11:01 am



Vas. Jan. 07, 2018 4:07 pm



statistic
A hónap posztolói
wordcount

This free script provided by JavaScript Kit

music box

Share | 
 

 Sariel, a Végrehajtó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Arkangyal
Hozzászólások száma :
77
Join date :
2014. Oct. 26.
Tartózkodási hely :
Mennyország / Sioux Falls
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Sariel, a Végrehajtó   Vas. Okt. 26, 2014 3:38 am

Sariel





Név: Sariel

Becenév: Nem becézik

Kor: A Teremtés előtt született

Csoport: Angyalok

Rang: Arkangyal

Avatar: Katarzyna Daedra


Külsö, belsö leírás


Külső: Egyesek úgy tartják, hogy az Úr első női angyalaként a legszebb s halandó férfi számára a legszemrevalóbb teremtés vagyok a Mennyek országában, bár én sose gondoltam magamra így. Nem tartom magam vonzónak, sem csábítónak, pedig mondták már nekem, hogy olykor feketével kihúzott, szürkés-kék szempárom megigéző, sápadt ajkaim vékony íve magával ragadó. Nem szoktam rájuk hallgatni, mert nem érzem magam ilyennek. Arról nem beszélve, hogy tudom, hogy hol a helyem. Tudom, hogy nem azért lettem teremtve, hogy szépséggel nyerjem el mások tiszteletét és szeretetét, még ha külsőm nem is igazán árulkodik feladatkörömről, ami nekem rendeltetett. Számomra a jellem az, ami igazán számít. Azonban a jellemábrázolással még várni kell, előbb a külcsín, ha már ezt is kérik tőlem. Testalkatomat tekintve nőies, homokóra alakú vagyok, a magam 170 cm-ével pedig viszonylag magas is. Tartásom kecses és a halandók szemszögéből nézve látszik rajtam, hogy nem egészen vagyok evilági lény, főleg az arcom miatt, mivel nem hasonlít egyetlen átlagos embernő arcára sem. Bár elsőre inkább tűnhetek törékenynek, mint sem harcos amazonnak, de izmaim erősek, hiszen magam is az Úr harcos angyala vagyok. Végrehajtóként pedig jól kell tudnom a karddal bánni, azt pedig gyönge karok nem képesek megemelni.
Hófehér arcomat eredetileg sötétbarna hajzuhatag foglalja keretbe, de nem is olyan régen lilára festettem. Ha valami, hát a haj efféle cicomázása megtetszett az emberek világából. Sokan megkérdeztek már erről a döntésemről, s hangulatomtól függően válaszoltam nekik. Ha komoly volt a kérdés, úgy komolyan válaszoltam is meg, hogy a lila szín az alázatosság, az ég és föld közötti egyensúly színe, s ezt a számomra két fontos dolgot szimbolikusan akartam kifejezni a közönség számára. Viszont van úgy, hogy csupán azt mondom, hogy szeretem ezt a színt és pusztán ezért festettem be. Az is jó válasz szokott lenni, mikor kijelentem: ugyanazon okból festettem be, amiért Michael bátyám is kitetováltatta magát. Ez olykor hatásos szokott lenni és nem kínoznak tovább a kérdéseikkel. Ezen kívül nem sűrűn kötöm össze, ha még is, akkor befonom vagy kontyba rakom, de jobb szeretem, ha szabadon szállhat a szélben.
Nemigazán hordok ékszereket, csak egy-két nyakláncot, ha felveszek maximum. Ruházatot tekintve szoknyákat és nadrágokat is hordok szívesen, bár az egész alakos darabokat szeretem a legjobban. Színeket nézve pedig feketét vagy fehéret viselek sűrűbben, másokat nem igazán. Szeretem az elegáns és a kicsit extravagánsabb stílust is, bár nem viszem őket túlzásba úgy, mint egy démon. Még véletlenül sem akarok rájuk hasonlítani. A hajam már így is gyanúkeltő volt pár szeráf szemében...

Belső: Sokszor mondják azt, hogy olyan vagyok a lelkem mélyén, mint amilyen kívül is vagyok: kissé hűvös, de kötelességtudó, tiszta, jó szándékú, hűséges, szerény, kedves, és barátságos. Szép szavak egy hóhérról, nem igaz? Csak az emberek szemében vagyok félelmet keltő, de testvéreim tudják milyen is vagyok valójában.
Bár nem vagyok nagy társasági lény, de szívesen elbeszélgetek szinte bárkivel, aki megszólít, és szinte bármiről, ami témaként feljöhet. Olykor nehezen fejezem ki az érzelmeimet, sőt, néha egyáltalán nem, de ez csupán bizonyos esetekben történik meg, mint egy fajta önvédelmi mechanizmus. Végrehajtóként ugyanis az a feladatom, hogy az Úr ítéletét egy személy fölött azonnal végrehajtsam. Hóhér vagyok az angyalok között, kinek pengéjét szinte mindenki rettegi. Nem szabad érzelgősnek lennem, nem engedhetem meg magamnak, hogy az érzéseim irányítsanak. Démonok esetében ez könnyen megy, szemrebbenés nélkül végzek velük, kardom pengéje egyikük rothadó életét sem kíméli. Kegyelem nélkül száműzöm őket vissza a Pokolba, ha a földieket zaklatják.
Viszont, ha netán egy angyalon kell a büntetést végrehajtanom, akiben megbíztam egykor, akit szeretet övezett körül, de bűnbeesése miatt nincs többé maradása a Mennyországban és bukottá nyilváníttatik... Ott már nagyobb koncentráltságot kell igénybe vennem magamtól, hogy képes legyek lecsapni fegyveremmel. Viszont ilyenkor mindig az lebeg lelki szemeim előtt, hogy a Jó nevében cselekszem, okkal teszem azt, amit, ráadásul maga az Úr kér meg rá, így nekem azt kötelességem teljesíteni. A bűntudat vagy megbánás ezen formái hiányoznak belőlem így. Hűséges vagyok a rám kiszabott feladathoz és Atyámhoz, a testvéreimhez és a Mennyhez - nincs semmi ebben az univerzumba, ami képes lenne eltéríteni az Úrba vetett hitemtől és feltétlen bizalmamtól. Nem tud olyan könnyen megkísérteni a Gonosz.
Mindemellett rendkívül szeretek művelődni, olvasni, és új dolgokat tanulni, bár nem sűrűn járok le az emberek közé, hogy múzeumokat vagy könyvtárakat látogassak. Igazából nem is nagyon szeretek a Földön járni. A káosz és az anarchia, ami most ott uralkodik, egyszerűen elveszi a kedvem attól, hogy én ott megpróbáljak bármiféle szórakozásba is belekezdeni. Így csakis akkor megyek le általában, ha felsőbbrendű utasításként kapom, hogy tegyek rendet pár helyen. A halandókat általában kerülöm, nem érintkezek velük. Inkább azzal próbálom őket megvédeni, hogy a pokolfajzatok közül minél többet visszaküldök oda, ahonnan jött. Nagyon nem szívlelem ezeket a teremtményeket. Nem nehéz kitalálni miért: ők mind egykori bátyám, a bukott Samael gyermekei. Őbeléjük temeti a dühét, a bosszúvágyát és a sértődöttségét, amiért kitaszíttatott a Mennyek országából. Én magam fosztottam meg a szárnyaitól... S bár lehet tévedek, de minden démon szemében az ő izzó íriszeit látom, amint belefúrja őket az enyémekbe az ítéletekor, s ki tudja... Lehet kegyetlen bosszút fog állni rajtam is ezért. Habár sokkal inkább leköti az, hogy az embereken, az Úr legkedvesebb teremtményein keresztül okozzon fájdalmat ellenségei számára, így lehet nem kell emiatt aggodalmaskodnom. Enélkül is okoz épp elég fejfájást nem csak nekem, de társaimnak is a Mennyben. Hm, elkalandoztam kicsit, úgyhogy mindegy is, a lényeg, hogy gyermekei a Gonoszt képviselik, s nekünk, angyaloknak kötelességünk nem csak az emberek szívéből, de a Földről is kiűzni ezt a hatalmat, s csírájában kiirtani, ha még nem késő.

Extra képesség: az idegrendszer manipulálása - képes vagyok bárki érzékeit tompítani vagy még fogékonyabbá tenni, így egyes fájdalmakat például felerősíteni, vagy szinte semmissé tenni. A háborúkban jól jön, hisz ezzel sok démont és bukottat tudok lebénítani, míg társaimon pedig segíteni, hogy tovább bírhassák a küzdelmet. Egyetlen hátránya, hogy magamon nem tudom használni, de ez talán nem is olyan nagy probléma. Az a dolgom, hogy másokon segítsek, ne magamon.


Elötörténet


Éjszaka van. Sötétség honol a kihalt városban, s csupán különös árnyak suhannak nesztelen a névtelen utcákon. Fekete felhők hada gyülekezik az égbolton, villámlik és mennydörög. Az egyik fénycsóva azonban nem az iménti természeti jelenség, hanem egy jelzés: megnyílt a Mennyek kapuja s egy angyal száll alá az emberek világába. Zuhanó fehér pontnak tűnik lentről nézve, és látni, ahogy szárnyait kitárva fékez e zuhanás mértékén - puhán, kecsesen érinti lába a talajt, de így is féltérdre érkezik, szárnyai még mindig kifeszülve, melynek minden egyes tolla szinte világít a sötétben. Jobbjában éles kardja, melynek pengéjét mindhárom világban féltik, hisz megannyi életet ontott már ki annak a nevében, kit az angyal atyjának nevez, s milliók imádkoznak hozzá a jobb jövő reményében.
Az Úr szolgája ő. Első leánya, kit az arkangyalok soraiba teremtett, megbízva azzal, hogy ami ítéletet Ő elrendel, azt azonnal hajtsa végre, legyen bármi is az. Hűséges gyermek, aki most is azért látogat el a Földre, hogy Isten szent nevében végrehajtsa feladatát.
Ő volnék én, Sariel, a Végrehajtó, hóhér a Mennyek országában, kinek neve hallatán a földi halandók keresztet vetnek, s nem is sejtik, hogy ki is vagyok valójában. Egy nő, kit úgy írnak le társai, mint egy kedves, segítőkész teremtést, akire mindig lehet számítani a bajban. Bizonyára sokan összezavarodnának, ha mélyebben is megismernének, de valószínűleg nem is fognak sohasem, mert ahol csak tudom, kerülöm őket. Még is itt vagyok. Ő akarja, hogy itt legyek. És ezért én megteszem, mindenféle ellenvetés nélkül.
Lassan állok fel, ide-oda cikázó szemeim az ellenséget keresik, a Gonoszt, ki erre a környékre vetette lábát. Egyelőre azonban nyomát sem látom. Elindulok, az út közepén sétálok, és azon gondolkodom: vajon miért én? Miért nekem szánta Atyám ezt a sorsot? Megbüntetni azt, aki rosszat tett legkedveltebb teremtményei, az emberek ellen... Méghozzá egy szemrebbenés nélkül. Hiába teszem fel folyton ezt a kérdést, nem kapok rá választ. Úgy tűnhet, mintha egyre jobban fájna minden egyes csapás, mellyel sújtom a súlyosan vétkezőket. Mert bizony vannak bukott angyalok... Én taszítottam le őket az Úr nevében. Őket, akik mind rossz útra tévedtek, és akiket még Raguel sem tudott visszafordítani a fény felé. Kárhozatra ítéltettek, megfosztattak szárnyaiktól, és a földi Pokolra kerültek, hogy bűnhődhessenek.
Milyen szép is volt, amikor nem volt még háború Jó és Rossz között. Emlékszem, amikor együtt néztük testvéreimmel a csillagok és a többi égitest születését, a földi élet kialakulását. Mind dicsértük Atyánk nagyságát, szerettük azt, amit létrehozott, imádtuk Őt is, ahogy azt el is várta tőlünk.
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."

Volt azonban valaki, aki ellenállást tanúsított, aki nem tett eleget Isten kérésének: a fényhozó Samael, második bátyám. Nem értettem viselkedését, hogy miért teszi azt, amit. Szerettem őt, nagyon is, mint ahogy a többi testvéremet. Tettéért azonban csalódnom kellett benne, elítéltem érte, de sajgott is a szívem, hiszen még is csak a testvérem volt, és az is mái napig. Vitába kezdett Anyánkkal, bírálta művét, s nem akart másodikként helyet foglalni trónja mellett.
"Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,
Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. -
Együtt teremténk: osztályrészemet
Követelem."

S mikor meghallottam Atyánk zengő parancsát, még a gyomrom is összeugrott. "Sariel, gyermekem! Fogd kardodat s hajtsd végre rendelkezésem: a bukott Samaelt szárnyaitól foszd meg s taszítsd le a Mennyek országából!" A legelső és legfájdalmasabb pillanat volt ez. Kardom emeltem, s közbe haragtól izzó szemeibe néztem bátyámnak, kiből Lucifer, a Sátán lett később. Viszont nem hezitáltam sokáig. Gyors voltam, hogy minél kevesebb szenvedést okozhassak. Azóta is azon töprengek, vajon mit tenne akkor, ha összetalálkoznánk az utcák valamelyikén. Megpróbálna megölni? Vagy tudná, hogy csak a kötelességem tettem és nem saját akaratból fosztottam meg szárnyaitól? Mindig ugyanazt a düht látom egy démona szemében, mielőtt pengém rothadó húsába mélyesztem...
És vajon én hogy reagálnék, ha meglátnám? Harag öntené el szívem? Vagy sajnálat? Még mindig tisztelem őt, és talán szeretem is, mint testvérem, de... Amit tett... Miért kellett így alakulnia? Ez is a Terv része volna? Vagy a Véletlen műve? Sosincs jó magyarázat, senki se tudná ezt igazán megmondani. Isten útjai kifürkészhetetlenek.
"El Isten színétől, megátkozott,
Hozsán' az Úrnak, ki törvényt hozott. -"

Az egyik épület mellett elhaladva furcsa zaj üti meg a fülem, morgásszerű hang, fluoreszkáló szempár. Azt hiszem megtaláltam azt, amit kerestem. Lucifer bukása után ugyanis nem csak tévútra térő angyalok, de démonok büntetésével is megbíz Atyám, a Földre küldve, hogy elvégezhessem ítéletét. Azt beszélik egy újszülött angyal és egy kisebb démon csapat garázdálkodik a környéken, pusztítva és zaklatva a környéken élőket. Előbbi engedett a Gonosz csábításának, elfordult a fénytől, és szövetkezett a pokolfajzatokkal. Még Raguel sem tudta visszahozni őt közénk... Nos, mindjárt rájön arra, hogy hiba volt ilyen mélyre süllyednie. Nem lesz túl kellemes, egyikünknek sem, de így kell tennem. Ez a helyes: szárnyát szegem az árulónak.
A hangok egy elhagyatott épületből szűrődnek ki, gyors léptekkel közelítem meg, az utamat álló, vicsorgó démont két suhintással ketté szelve. Úgy tűnik alacsonyabb rangból származó bestiákkal lesz dolgom, így nem lesz nehéz végezni velük. Berúgom az ajtót és minden szem rám szegeződik, ahogy belépek hatalmas szárnyaimmal, feléjük nyújtott karddal. Az angyal megriad, láthatóan felismer, és én is őt. Úgy néz rám, mint anno egy másik áruló, akit társamnak mertem nevezni. Ugyanaz az ijedt pillantás, mint aki tudja, hogy mi fog most következni. És bizony nagyon jól sejti...
Mikor az Úr azt mondta pár angyalának, hogy szálljanak alá a Földre és kísérjék figyelemmel az emberek tevékenységeit, valamint tanítsák őket, élükre Azazelt választotta, egy Vezetőt. A feladata az volt még ezelőtt, hogy ha valaki meghal, annak lelkét kísérje el a Mennyek országába - ezért is nevezték sokszor őt a halál angyalának. Az ítélet végrehajtás mellett akkoriban nekem kellett a Mennybe jutott lelkekre is felügyelnem, hogy rend legyen és békesség közöttük, így sokszor találkoztam Azazellel, és jó barátok lettünk. Ő talán többet is érzett irántam, mint barátság, de ezt eltitkolta mások elől, sőt, egészen magába fojtotta érzéseit. Én pedig csak sejtettem a dolgot, de a szívem már akkor is más felé húzott, olyasvalaki felé, aki szintén nehezen mondja ki mi lakozik a lelkében, s ezért magam sem mertem közeledni felé sosem. Viszont nem ez a lényeg most. Mikor a Virrasztók, azaz Azazel csapata ellátogatott a Földre, az embereknek rendkívül szép leányaik, és jóképű fiaik születtek azokban az időkben. Olyan gyönyörűek s vonzók voltak, hogy az angyalok mind beléjük szerelmesedtek, így a rájuk kiszabott feladatot hátra hagyva elcsábították azokat a halandókat, s akkor jöttek a világra az első nefilimek. Viszont akkoriban nagy viharok voltak, a jégeső elverte a termést, és nem volt elég élelmük, hogy a sok félangyal teremtést eltartani tudják. Énoch könyve szerint a nefilimek az embereket kezdték el enni emiatt, de valójában nem így történt. Az emberek más falvakba kezdtek járni, fosztogatni másokat, hogy elég ellátmányuk lehessen. Azazel ugyanis megtanította őket a különböző kovácsmesterségekre, a fegyverkészítésre, s hogy a szép hölgyek még szebbek lehessenek s hiúbbak, megtanította őket a különböző illatszerek és szemhéjfestékek, hajszínezők elkészítésére. Az Úr ezt már nem bírta tovább nézni, s engem küldött, hogy az angyaloknak mind szárnyát szegjem. Az összeset felkerestem, mind könyörgött, de nem mutattam számukra kegyelmet. Tudtam, hogy a Jó nevében cselekszem, még ha fájt is saját, de bűnös társaimat a biztos halálba küldenem. Így ragadt végül rám is a "halál angyala" elnevezés. Akkor pillantott rám Azazel is úgy... Állítólag az emberi nőkbe próbálta elfojtani az irántam érzett szeretetét. Viszont nem volt számára sem irgalom: megfosztottam őt szárnyaitól, majd a Dudáel sivatagba száműzték, ahova Raphael bátyám vitte el. Bizonyára már sikerült onnan kijutnia, vagy a Pokol szolgájává vált, esetleg meghalt... Semmit nem tudni róla. Ő iránta is éreztem fájdalmat, mert róla se tudtam volna soha elképzelni, hogy ilyesmit tegyen. Úgy tűnik Isten hiába teremté az angyalokat a jóra, a szeretetre, valami hiba még is történt a gépezetben, ami miatt ennyien buknak alá manapság is, s nem csak évezredekkel ezelőtt. Egyszer azt mondta nekem valaki viccelődve, hogy ne bánjam ezt, mert legalább nem unatkozom és van munkám, amit végezhetek. Ha a tekintettel ölni lehetne, szegény több halálos szúrás áldozatává vált volna. Ezt a pillantásom azonban a keserűség vette át, így az illető sem tréfálkozott többet vele.
S ahogy e hosszú emlékkép végére érek, a démonok mind holtan hevernek a földön, s a reszkető angyal előtt állok, aki térden csúszva könyörög megbocsájtásért. Szemrebbenés nélkül nézek rá, démonvértől szennyes kardom a levegőbe lendül, miközben elkapom szárnyának egyik felé. Ordít a szerencsétlen, ahogy önnön vérétől vöröslő tollait megpillantja a porban.
-Sariel, kérlek... Ne tedd, kérlek, kérlek, könyörülj meg szegény fejemnek!
Megállok egy fél pillanatra. Rá nézek s ezt felelem:
-Elárultad az Istened, Bukott... Nincs olyan hatalom, ami most megmenthetne.
Kissé beleremeg a hangom, ahogy suttogva, de határozottan ejtem ki e szavakat, s szárnyának másik felétől is megfosztom. Akkor ő a fájdalomtól görcsbe rándulva hanyatlik a földre, melyen véréből már kisebb tócsa keletkezett. Fájdalom hasít az én szívembe is, hogy így kell látnom őt, de bűnös... S a bűnösnek bűnhődnie kell. Nem lehetek vele kedves, mint amilyen vagyok másokkal, s voltam vele is. Most a másik arcom az, amit mutatnom kell felé.
-Gondolkozz el azon, amit tettél... S imádkozz, hogy irgalmas halálod legyen e Földön!
Azzal hátat fordítok neki, és távozok az épületből. Odakinn már szakad az eső. Imádom az illatát e természeti jelenségnek, ahogy az vízcseppek végigszánkáznak hófehér tollaimon, a vér is lefolyik kardom pengéjéről, melyet visszarakok a tokjába, ami eddig oldalamon lógott. Lassan sétálok, nem sietek. Emlékszem, mikor Azazel is elbukott, s jött az Özönvíz, az eső negyven napig zuhogott. Manapság már nem fordulnak elő ilyesféle katasztrófák. Pedig lehet ez lenne a legjobb megoldás. Ha Isten Noé idejében képes volt elmosni a bűnt a Földről... Akkor miért nem teszi meg most is? Mi akadályozza meg ebben? Talán az emberek olyannyira szívéhez nőttek volna, hogy nem lenne képes elpusztítani őket a démonokkal együtt? Nem tartom valószínűleg... Akkor miért, Atyám? Meddig fogod tűrni még, hogy gyalázzák művedet? Mikor jön el a Végítélet Napja? Meddig hagyod szenvedni legkedvesebb teremtményed? Hány angyalodnak kell még a mélybe buknia?
Hatalmas villám csap le egy közeli fába, de nem igazán riadok meg rá. Kitárom szárnyaim, s visszatérek a Mennyek országába. Senki sem fogad, mind nyugovóra tértek már, csak pár őrszem járkál a kapu környékén.
Fáradtan vonulok el magam is pihenni, de valamiért még sem bírok sokáig elaludni. A csillagokon jár az eszem. A gyönyörű, fényes égitesteken, melyek elsőként világítottak meg bennünket a Teremtéskor. Bárcsak újra kezdődne az egész... Bárcsak újra láthatnék egy csillagot megszületni.



A hozzászólást Sariel összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 29, 2015 11:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar
Lord
Hozzászólások száma :
262
Join date :
2014. Jul. 26.
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Re: Sariel, a Végrehajtó   Csüt. Okt. 30, 2014 2:41 am

Ej ej, hát már te is.... Michael után neked is ide kllett tolnod azt a szárnyas jelenléted hogy megkeserítsd Vezérem mindennapjait? ÉDes lesz a győzelmem, azon a napon amikor elveszem a te szárnyaidat is, Hóhér angyal....

Az Et-d tetszett, vagyis valami olyasmi mert hát elfogult vagyok az angyalokkal, de semmi okát nem látom hogy visszatartsalak, vedd birtokba a játékteret mihamarabb.
Vissza az elejére Go down
avatar
Arkangyal
Hozzászólások száma :
77
Join date :
2014. Oct. 26.
Tartózkodási hely :
Mennyország / Sioux Falls
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Re: Sariel, a Végrehajtó   Szomb. Jan. 03, 2015 1:06 am

Három év eseményei

Sok érdekes dolog történt velem a békeszerződést követően. Végrehajtói feladataim száma csökkent, hisz a kedélyek végre lenyugodtak s nem kell folyton démonokat űznöm, vagy lázadó angyalokat letaszítanom. Nem mondom azt, hogy teljességgel megszűnt a pusmogók köre, akik nem bírnak eleget tenni a szabályainknak, de találtunk átmeneti megoldást a problémákra, és az nem más, mint az edzés. Az idősebbek kisebb-nagyobb csoportokat kaptak ifjonc angyalokból, hogy azokra ügyelve vezessék őket a helyes úton, képezzék ki őket, és fogadtassák el velük a szabályokat. Vannak, akik nem panaszkodnak és teljesítik a követelményeket, de vannak, akik viszont olykor-olykor ellenállnak. Az én szárnyaim alatt szerencsére nincsenek sokan az utóbbiakból, mert valami úton-módon sikerült fegyelmet gyakoroltatnom velük, de azért akadnak lustálkodni vágyók még így is. Nem gond, megvannak a módszereim arra, hogy velük is megszerettessem a mozgást, és eltántorítsam őket a szabályszegéstől.
Ráhel viszont nem nagyon örül annak, hogy újszülöttekkel kell foglalkoznom. Igazából nem nagyon említette eddig, hogy miért, de ha úgy gondolja, majd elmondja. Szerintem arra gondolhat, hogy van ennél jobb dolgom is, de mivel igazából nincs, ezért ráérek kiképzést tartani. Azt mondják rólam, hogy kiváló fegyverforgató vagyok, így miért ne adhatnám át nekik a tudásom? Aki ki akar maradni ebből, az csak rosszabbul járhat.
Viszont a különleges képességeiket kimondottan szeretik gyakorolni, különösen azok, akik ezáltal képesek másokat... Hogy is mondják... Szívatni? Igen, azt hiszem ez a helyes szó rá. Félelmetes, hogy olykor mit művelnek... Fiatalság bolondság, ahogy egy földi mondás tartja.
Apropó, Föld... A béke beköszöntével nem sűrűn jártam le oda. Másfél évet a Mennyek kapuin belül töltöttem, csak eztán szántam rá magam, hogy körbenézzek kicsit. Amúgy is le kellett mennem, titkon segédkezni az embereknek, ha szükséges volt. Megfigyelni tevékenységüket, vagy éppen más angyalokét... S akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy lehet kerítenem kéne egyfajta hobbit magamnak, amivel elüthetem az időt, ha éppen nem az újoncokkal foglalkozom, vagy netán hóhérként szárnyát szegem valamelyik társamnak. És ez a hobbi bizony a fényképzés lett.
Igazából nem nagyon tudom megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne. Lehet egy adott pillanat megörökítése? Vagy valami szépségének örökké tartó megalkotása? Tényleg nehéz szavakba öntenem ezt az érzést.
Kezdetben nem igazán tudtam hogyan is fogjak neki a dolognak. Először is szereznem kellett egy fényképezőgépet, ami egy rendkívül egyszerű kis tárgy volt még az elején. Tájképeket csináltam, ha a Földön jártam, naplementéket, állatokat, növényeket... Olykor magamat is... Embereket viszont nem igazán. Továbbra sem érintkeztem velük, egészen addig a napig, amíg valaki észre nem vett, amint egy gyönyörű lepkét fényképezek Sioux Falls külvárosi parkjában. A fiatalember rögtön megszólított és neki is egy fényképezésre alkalmas eszköz lógott a nyakában, csak sokkal nagyobb volt, mint az enyém. Ő volt Henry MacKay, egy kissé pimasz, de rendkívül rendes és udvarias, skót származású férfi. Attól a naptól kezdve kicsit sűrűbben látogattam ezt a környéket, ugyanis rendkívül "megtetszettem" ennek az embernek, és modelljeként akart felhasználni a képeihez. Egyfajta alkut kötöttem vele: modellkedem neki, de cserébe tanítson meg helyesen bánni a fényképzőgéppel. Ő főiskolát végzett ezzel kapcsolatban, szóval értette a dolgát, nem is kicsit.
Természetesen nem fedtem fel neki valódi kilétem, álnévvel mutatkoztam be neki anno, és mái napig ezt a nevem használom, ha Odalenn járok. Sarah Olsen. Ez volt az első, mi eszembe jutott. Azt hiszem skandináv családnév... A Sarah pedig az eredeti nevem miatt jött... Mindegy, ez most nem fontos.
A személyiségem semmit nem változott, ezért is furcsáltam, hogy képesek voltunk Henryvel összeszokni és jó barátságba keveredni. Ő olyan életvidám típus, én pedig inkább komolyabb vagyok, és még is... Bizonyára jó hatással vagyunk egymásra, olykor felpörget engem kicsit, én pedig visszább fogom, ha kell.
Fél évig ment ez így, míg nem Henry úgy döntött, hogy felteszi a képeinket a világhálóra. Titkon bizony a sajátjaimat is felrakta, ami miatt morogtam rá kicsit, viszont legnagyobb meglepetésünkre igencsak sok rajongónk akadt. A végén olyannyira felkapottak lettünk, hogy Henry elhatározta, hogy nyitni fog egy fotóstúdiót a városban, de csak is akkor, ha a társa leszek a dologban. Kissé hezitáltam, de végül beadtam a derekam neki, ő pedig hatalmas mosollyal fogadta a hírt. Egy év alatt pedig AngelHeart Photography néven meg is nyílt a mi kis vállalkozásunk. Mindenféle fotózásokat elvállaltunk, bár jómagam próbáltam továbbra is csendes és nem túl kommunikatív maradni az emberek között, inkább hagytam Henry-t kibontakozni e téren. Amúgy is olyan megnyerő figura az többiek szemében. Én inkább csak a szervezésben vettem részt, valamint fényképeztem, modellt álltam, stb. Kis idő után a photoshop használatát is megtanultam. Azt mondják nagyon jó az esztétikai érzékem és tehetséges vagyok a témában, úgyhogy a magam módján, de örültem a sikernek.
A stúdió egyébként egy szép nagy, két emeletes házból áll. A pince részleg egyik fele a stúdió része, másik fele pedig egyfajta raktárhelyiségként szolgál. A földszint teljes mértékben stúdiós részleg, az első emelet pedig az irodarészleg, ami mellett van egy nagyobbacska rezidencia is. Az az én lakórészem, amikor a Földön tartózkodom. Henrynek saját lakása van egy utcával odébb, szóval neki nem kellett költözködnie. Asszisztenseket, más fotósokat fogadtunk fel, illetve pár modellt is szerződtettünk. A vállalkozás egyre csak virágzott, hihetetlen tempóban, és mái napig sokan választanak minket, ha fotózásról van szó, legyenek ezek divatcégek, vagy esküvői szervezők, szóval bárkik. Még mindig alig hiszem el, hogy ez mind velem történt meg. Pont velem, aki tényleg olyan visszahúzódó vagyok, olykor hűvös is, nem szeretek nagyon emberek közt lenni, pedig az életem árán is megvédeném őket... Isten útjai kifürkészhetetlenek...
De persze ez nem azt jelenti, hogy mennybéli kötelezettségeim elhanyagoltam volna, mert nem így van. Lelkiismeretesen és rendszeresen járok haza elvégezni a feladataimat, hiszen nincs mindig szükség rám Odalenn, a csapatom pedig nem kisgyerekekből áll, hogy ne tudjanak megoldani egy-két problémát nélkülem.
Szóval, valahogy így telt el ez a bizonyos három év. Továbbra is őrzöm a Földet, főleg az interneten terjedő borzalmak óta, amikre magam is felfigyeltem, illetve viszem Henryvel a vállalkozást is, mint Sarah Olsen fotóművész és alternatív modell.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Tárgy: Re: Sariel, a Végrehajtó   

Vissza az elejére Go down
 

Sariel, a Végrehajtó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: tell me about you :: Angyalok-