Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlet
Üdvözlünk minden kedves/kedvetlen erre tévedőt, csak hogy tiszában legyetek a mostani helyzettel: 2018-at írunk, amikor is bekövetkezett az angyalok és démonok második eljövetele a világban. De az angyalok és démonok, most szabadon élnek az emberek között, van aki felvedve magát, mások pedig rejtőzködnek. És akadnak olyanok is szép számmal, akiknek ez nem teszik. Döntsd hát el, hogy melyik kategóriába húz a lelked mélye, és csatlakozz hozzánk bátran!
Chatbox
új hozzászólások


Szomb. Május 05, 2018 8:59 am



Szer. Jan. 31, 2018 12:02 am



Vas. Jan. 28, 2018 6:56 pm



Vendég
Vas. Jan. 28, 2018 5:21 pm



Szer. Jan. 17, 2018 11:01 am



Vas. Jan. 07, 2018 4:07 pm



statistic
A hónap posztolói
Styxx
 
wordcount

This free script provided by JavaScript Kit

music box

Share | 
 

 Charlotte McKane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
avatar
Vendég
Tárgy: Charlotte McKane   Hétf. Május 25, 2015 4:39 am


Charlotte McKane


adatok

név: Charlotte McKane / Arabesk
kor: 27
csoport: Emberek
rang: -
avatar: Maria Brink
képesség

-
jellem

Szőke haj, acélszürkés-kékes szemek, telt ajkak és bomba test - kell ennél több az én szakmámban? Hm, még talán a hajlékonyság sem árt, de szerencsére ez is megadatott. Mit mondhatnék még, hiszen csak tudja mindenki nagyjából, hogy hogy néz ki egy cafka, nem? Na jó, még mielőtt bárki a szememre hányná, az útszéliekkel ellentétben én ízlésesem öltözöm, még annak ellenére is, hogy konkrét stílusom nincsen, és igazából bármiféle ruhadarabot szívesen hordok, szoknyákat minden hosszúságban (bár inkább a rövidebbeket kedvelem), nadrágokat, mélyen kivágott felsőket és kevésbé mély dekoltázsúakat, szóval tényleg mindent. Még a minta sem számít, lehet kisvirágos, feliratos, állatos, bármi jöhet. Egyedül talán cipők és ékszerek terén vagyok válogatósabb. Nem szeretem a csicsát, a nagyon csillogó-villogó dolgokat, így azokat inkább kerülöm. Lábbeliknél is, lehet lapos vagy magas sarkú, sportos vagy kicsit elegánsabb, a lényeg, hogy ízlésesen nézzen ki, és ne úgy, mint amit összehánytak és megszórtak tündérporral. Blöeh... Hm, lehet még sem öltözöm olyan k*rvásan? Hát, annyi baj legyen. Az utcán amúgy sem kell tudnia senkinek sem mi is vagyok.
Ó, igen, amúgy vannak tetoválásaim is, a jobb karomat teljesen beborítják a különböző minták, valamint a bal lapockámon is van egy ilyen nonfiguratív valami, amit igazából nem tudok hova tenni, fogalmam sincs mikor csináltathattam, de jó réginek tűnik, mert olyan, mintha meg lenne már kopva kicsit. Bizonyos esetekkor még égető érzést is szokott kelteni. Elég bizarr, de már hozzászoktam.
~
Első alkalommal az emberek többsége általában annak a buta szöszinek lát, aki a viccekben is szerepel. Senki sem nézné ki belőlem, hogy iskolát végeztem, pedig rohadtul így van! Nyelveken beszélek, szeretek olvasni (és nem csak magazinokat), szeretek sportolni is, ha az időm engedi, szóval vannak hobbijaim, és ambícióim is. Az énekesi pályám továbbra is ott lebeg a szemem előtt, de ha ez még se jönne be, akkor sincs gond. Ha maradok a Pubban (amire nagy az esély), akkor lehet megcélzom a Madam rangot magamnak, amire amúgy is esélyt látok, hiszen szépen, fokozatosan törekszem egyre feljebb. Elég határozott és kitartó vagyok, hogy el tudjam látni ezt a feladatot, szóval miért ne lehetnék a csúcson a Főnök mellett? Ha pedig valami bekattan az agyamban, és feladom a jelenlegi munkám, akkor nyitok egy kis vendéglőt. Talán lesz majd rá elég pénzem is. Ugye? Mindenkinek lehetnek álmai, még egy olyan nőnek is, mint én, még annak ellenére is, hogy amúgy egyre jobban megszeretem azt, amit csinálok. Furcsa vonzalom köt hozzá, és mint mondtam, vannak céljaim, ez a furcsa erő mégis visszatart...
Egész eddigi életemben a vágyak segítettek életben maradni, keményen küzdöttem, és láthatóan sikerült is valamicskét elérnem. A Sors is így akarta, már ha létezik ilyen. A hitem rég elvesztettem, és az életben elért dolgokat inkább magamnak köszönhetem, semmint Istennek vagy Sátánnak. És bár történtek dolgok, amiket nem az én akaratom folyásolt be, de azokat is inkább a véletlennek tudom be. Ch... Ha létezne Isten, akkor nem hagyta volna, hogy ennyi borzalom történjen velem. Akkor ki tudja milyen felnőtté váltam volna. Lehet olyanná, aki minden családcentrikus férfi álma, szorgos, takaros kis menyecske, aki imádja a gyerekeit, tisztességes állása van, és a többi. Így viszont nem váltam ilyenné, inkább amolyan mindenki babájává. Nem valószínű, hogy lesz valaha is saját családom. És igazából nem is vágyom már rá. Amúgy sem kellenék senkinek sem többre egy éjszakánál. Hús és vér, csak ez számít, én pedig eleget teszek ennek. Érzéki csábítás, nyakig merülés a kéjbe és a mocsokba. Bármire képes vagyok, ha akarom, és akarom is. Félredobok mindent, ha kell. Többé már nem viszolygok, nem esek zavarba, nem pironkodok. Nincs már miért. Elmúlt már az az időszak. Elrejtem minden más érzelmem, és csak azt mutatom ki, amit látni akarnak, csak azokat a szavakat ejtem ki, amit hallani akarnak. Akkor nem számít már semmi sem, csak hogy mindenki elégedett legyen.
történet


-Rohadt életbe…
Letörlöm homlokomról az izzadságcseppeket, miközben a szoba sötétjébe bámulok. Megint azok az átkozott rémálmok. Visítások, könyörgések, gyilkos kacajok… Hullaszag. Komolyan mondom, gőzöm sincs, honnan tudom milyen is egy rothadó halott bűze, de minden egyes rémképet követően érzem azt a szagot, mikor magamhoz térek. A hideg futkos a hátamon. Utálok így felriadni, a szívem a torkomban dobog, és úgy érzem semmi sem képes megóvni. Olyan fura ez az egész. Alapjáraton olyasfajta nő vagyok, aki képes magát megvédeni, erős maradni és megállni a helyét, ha kell. Viszont, mikor vége a műszaknak, hazaesek valamikor hajnalban, és ágyba bújok… Összeomlik a várfal, és ez a sok rémség mind megtalál. Mindig ugyanaz, minden egyes kib*szott nap. Eh, a nem létező t*köm is tele van már vele… Egyáltalán mennyi lehet az idő? Hmm… Délután öt. Akkor itt az ideje felkelni, nem sokára indulhatok melózni. Egy gyors zuhany, reggeli és kávé, aztán mehetek is. Bezzeg a szomszéd, ő most ér haza a munkából, hallom, ahogy a lépcsőházban siet felfele.
Totálisan másfajta életet élek, mint a legtöbb ember. Nappal alszom, éjszaka dolgozom, mint valami bagoly. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen sorsra jutok, de hát na, úgy tűnik az Égiek vagy a Pokolbéliek így rendelték el, vagy mi.
Pedig micsoda álmaim voltak! Kislány korom óta énekesnő szeretnék lenni, és ez a vágyam mái napig bennem él. Próbálkoztam is zenekart keríteni, de nem igazán foglalkoztak velem, hiába voltam lelkes. Zavarta őket, hogy szegény vagyok… Illetve csak voltam, most már egész tisztességesen fenn tudom magam tartani. Van egy kis lakásom, amiben bőven elférek, vannak bútoraim, és mindenféle egyéb szükséges dolgaim is. Kicsit talán lehetne még rajta csinosítgatni, hogy még otthonosabb legyen, de még mindig jobb, mint amikor az utcán laktam. Na igen… Fantasztikus volt.
Az éjjeliszekrényemen lévő régi fotóra pillantok. A családomat ábrázolja. Négy éves voltam rajta, és öt voltam, mikor az apokalipszis beütött az életemben. Apám meghalt egy balesetben, Anyám a gyászidőszak lejártával pedig szinte azonnal újraházasodott. Fú, de az a fickó… Perverz görény volt. Anyámat úgy használta aki, annyi féleképpen, ahogy csak kedve tartotta, Anyám azonban tűrt neki. Mindig is csodáltam a kitartását e téren. Annyira tudni szerettem volna, hogy ugyan miért ment hozzá ahhoz a faszihoz, de valamiért még se kérdeztem meg tőle sosem. Féltem talán a választól, vagy a reakciójától, már a franc se tudja. Nem számít most már. Szegény… El kéne látogatnom a sírjához is valamelyik nap. Mert hát igen, olyan sokáig még se bírta idegekkel, és a patikából, ahol dolgozott, lopott egy is arzént… Sokáig szenvedett, mire a méreg végzett vele. De már jobb helyen van talán. Bár nem azt írja a Biblia, hogy az öngyilkosság bűn? De, azt hiszem igen. Akkor lehet én is mellette kötöttem volna ki a Pokolban, ha sikerül a saját magam kísérlete… George, a „nevelőapám” ugyanis Anyám halálával engem kezdett el kihasználni, a velem járó kedvezményeket, családi pótlékokat, és egyebeket. Persze volt akkora szerencsém, hogy kiderüljön róla, hogy kissé nagyon pedofil is, nem csak perverz… Még csak tizenhárom voltam… És három évig bírtam mellette. Három gyötrelmes, kínokkal és könnyekkel teli év után bemutattam neki, és magam is a szüleim után akartam menni. Hogy miért tartott ilyen sokáig? Mert próbáltam Anyáról példát venni, és tűrni, reménykedni, hogy lesz ez még jobb is. Hát, nem lett… Elvesztettem a hitem, és a reményt. Gyógyszerek után nyúltam, de nem sikerült, nem volt elég, ráadásul az a marha is észrevette. Kórházba vittek, kimosták a gyomrom, aztán vittek a pszichiátriára, hogy kiderítsék mi bajom. Mert a drága jó George bácsi mindent tagadott, persze, hogy ő nem csinált semmi rosszat, és bizonyára azért találom ki ezeket a sületlenségeket, mert elveszettem a családom, és nem akarom őt apámként elfogadni. Hevesen reagáltam a hazugságaira, de ezzel nem tudtam sehogy sem segíteni magamon. Két évig sínylődtem azon a helyen. Akkor kezdtek el a rémálmaim is gyötörni a világvégeszerű látomásokkal, fehér tollakkal és vörös szem párakkal… Illetve csak eggyel, és az az egy olyan intenzíven él bennem, mintha csak egy emlék lenne. A lapockámon lévő tetoválásom, amit még magam sem tudom mikor szerezhettem (lehet részeg voltam?), mindig égető érzést kelt, ha csak eszembe jut…
-Csak tudnám miért agyalok ezen a sok sz*ron… Paranoiás idióta!
Sóhajtok fel hirtelen és hangosan, miközben szőke tincseim próbálom rendbe rakni a tükröm előtt, és magamra mordulok. Tíz perc múlva indulnom kéne, és még nem ittam meg a kávémat se. Eh, mindegy, hagyom a francba, majd út közben veszek a Starbucks-ban.
Lassan lemegy a Nap. Az utcákon emberek hemzsegnek, a sikátorokban hajléktalanok figyelnek… Az egyik fel is tartóztat, pénzt kér tőlem. Megsajnálom, és adok neki egy keveset. Kis ideig én is közöttük éltem, illetve csak vegetáltam, mert nem igazán lehetett azt életnek nevezni. Sose felejtem el a pillanatot, mikor az az idős néni végül kimentett onnan. Megváltás volt. Segített iskolát keríteni, ahol folytathattam a tanulmányaim, és még énekesnői pályámon is segített. Nem sajnálta tőlem a pénzt. Valóságos angyal volt. Ő is így nevezett engem. Ch, na persze… Loptam, csaltam, hazudtam, mindenféle bűnt elkövettem az utcán töltött hónapok alatt, hogy életben maradhassak. És mégis egy angyalt látott bennem. Hmm, lehet azért, mert egyébként mindig jól tanultam, segítettem az otthona körül, elvittem a kutyáját sétálni, mert ő már nem bírt sokat gyalogolni az ízületei miatt... Nagyon hálás voltam neki, bár olykor benne se tudtam teljesen megbízni, és volt rá pél…
-Hé, Arabesk!
Idegen férfi hangja térít magamhoz. Fogalmam sincs ki ő, de olyan erővel csap a fenekemre, hogy visszakézből adnám neki a pofont, ha nem kapná el a kezem. Mintha csak tudta volna, hogy ez fog történni. Eh, én pedig még mindig paranoiás vagyok.
-Már hiányolnak odabenn, baby! Jobb lesz, ha sietsz!
Azzal elenged, és odébb áll. Mi a… Öt percet késni fogok? K*rva élet!
Lélekszakadva esek be a Heaven Pubba, és eszeveszetten rohanok egy emelettel feljebb, már amennyire ezt a magas sarkúm engedi.
-Na lám, művésznő! Csak nem énekleckék miatt késtél megint?
-Bocs, Diana, kissé elaludtam…
-Rohadtul nem érdekel! Nekem kell felügyelnem rád, r*banc, az én seggem fogják megb*szni, ha bajt csinálsz, és ennyire k*rvául semmibe veszed ezt?! Végül is, minek is lepődöm meg, hiszen az vagy, nem? Egy büdös k*rva.
-Ch, mondja ezt a legnagyobb szajha az egész hodályban…
-Hogy mondod?
-Semmi, semmi.
-Akkor öltözz át, és húzz a színpadra! Már várnak rád.

Azzal el is söpör az utamból. Némelyik lány olyan nagyra van magával itt, mintha az ő hátsó felükben forognak az egész világ. Ami, mondjuk, valamelyest még igaz is, ha a szó szoros értelmében vesszük a dolgot. Pedig nem többek egy rúdtáncosnál. És igazából én sem vagyok több. Ugyanolyan vagyok, mint ők… Vagy lehet nem? Hiszen, míg őket a kéjvágy, engem a szükség hozott ide. A néni már lassan egy éve halott, én pedig ismét az utcára kerültem volna, ha nem kerítek gyorsan valami munkát. És bár sikeresen elvégeztem a vendéglátóit, egy csomó helyre beadtam az önéletrajzom, mindenhonnan kidobtak… Kivéve innen. Pincérnőként kezdtem, de felfigyeltek kecses mozgásomra, kellemes, erotikusan csengő mezzómra… Azt mondták megemelik a bérem, ha hagyom a kiszolgálást, és egy emelettel feljebb megyek dolgozni. Szükségem volt a pénzre, a lakásom akkor még elég gyér állapotban volt, úgyhogy… Hát, elfogadtam. Mint minden lánynak, nekem is adtak egy becenevet, ami alapján a bár vendégei könnyedén megjegyezhettek, ekkor kaptam az Arabesk becenevet. Eredetileg valami olyasmit jelent, hogy kicsiny, különös, tekergő díszítés, és ez igazából illik is rám. A tekergő gondolom azért, mert hajlékonyságom miatt ügyesen tudok…
-Egy perc, és kezdesz! Kész vagy már?
-Igen, azonnal megyek.
-Siess!

Elvégzem az utolsó simításokat, megigazítom a neccharisnyám, és már indulok is a színpadra. Mély levegő… Nem mintha annyira izgulnék vagy zavarba jönnék, mert egy ideje azért csinálom már ezt, de azért jól esik.
Kezdődik a show. Én pedig megragadom a rudat. Hogy jól esik-e csinálni, vagy sem? Vonaglani egy csapat kiéhezett férfi szeme előtt? Nem tudnám megmondani. Valahol hihetetlenül jó, hogy ennyien figyelik mit csinálok. A probléma inkább azzal van, amit csinálok, bár… Igazából még azzal sem. Tudom, sokan erkölcstelennek tartják, de valamiért még is jó ez a tánc. Mintha ezer éve ezt csinálnám már. Mintha a Sors direkt azt akarta volna, hogy itt kössek ki.
Vannak napok, amikor valaki ráadást is kér, és ha még fizet is, akkor kutya kötelességem készségesen követni őt a hátsó szobákba. Volt pár kellemes éjszakám, azt be kell vallanom, és volt olyan is, ami nem igazán tetszett, de mégis megtettem azt, amit elvártak tőlem. Hiszen ez a munkám. Nem az, amire mindig is vágytam, de ez jutott osztályrészemül. És bekaphatja az egész világ, mert legyen akármilyen is, én jól fogom csinálni, ha már ezt kell csinálnom. Szeretnek is a vendégeink, ezért várnak annyira minden este, és eszi őket a fene, ha kések. Semelyikük sem tudja, hogy min mentem keresztül, mennyi kínon. Ők csak a szép lábakat, hívogató kebleket látják. Hús és vér, csak ez számít. És mikor itt vagyok, én is úgy teszek. Olyan jó a játékom, hogy még el is hiszik rólam, hogy a legkívánatosabb cafka vagyok az összes közül. Nem is szoktak csalódni, ha arra kerül a sor. Szemük kiguvad és forr a vérük, ha meglátnak. Úgy mozgok, ahogy ők azt látni akarják. Úgy szexelünk, ahogy azt kívánják. Határ a csillagos ég. És talán még énekelni is fogok egyszer ezen a színpadon, ha addig élek is.



A hozzászólást Charlotte McKane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 25, 2015 5:32 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar
Sátán
Hozzászólások száma :
322
Join date :
2014. Jul. 25.
Tartózkodási hely :
Sioux Falls
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Re: Charlotte McKane   Hétf. Május 25, 2015 6:34 pm

Üdv, Charlotte!

Örülök érkezésednek és nagyon remélem, hogy jól fogod érezni magad nálunk.
A karakterlapodra terelve a szót, kimondottan tetszett minden, pláne, hogy sok-sok helyen homályosan fogalmaztál, amin sokáig gondolkozni fogok még, és ezzel el is érted, hogy figyeljem minden lépésed. Razz

Foglald le gyönyörű arcod és már mehetsz is játszani!
Vissza az elejére Go down
 

Charlotte McKane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Have a break :: Archívum :: Karakterek-