történet
Kékes-zöld szemeit figyelem a francia kávéház teagőzén és hangzavarán keresztül. Mindenki cseveg. Évek után visszatért az élet és a kávézók megteltek a hétköznapok bájos csacsogásával, amit már annyira hiányoltam. Arcokat figyelek és mintha a homlokukra lenne írva, hogy ki fog a pokolba és ki a mennyországba menni. Fárasztó és nem is szeretem az embereket megbélyegezni, mert ők változnak. Változhatnak. Évről évre, napról napra, de akár percről percre is. Atyánk nekik megbocsát, mert ők így élnek túl. Elbuknak, lábra állnak, megjavulnak. Mi angyalok azonban csak lefelé bukhatunk az aranyozott trónszék mellől.
Tekintetem visszatéved az eddig figyelt szempárra. Érzi a jelenlétem, hisz időről időre végigfut tekintete az arcokon. Aztán rajtam állapodik meg. Résnyire nyílnak ajkaim, mintha mondani akarnék valamit, de csak megfeledkezem rezdüléseimről miközben íriszein keresztül a legmélyebb valóját kutatom.
Egy vörös hajú lány zökkent ki. Egészen összerezzenek közelségétől és jegeskék szemeim rávillannak, de hirtelen mosolyt varázsolok az arcomra. Nem akartam megijeszteni, de láthatóan ő jobban megijedt, mint én.
-Elnézést kisasszony. Az úr a pultnál küldte.-elém helyez egy pöttyös bögrét, amiben forró csokádé gőzölög, a tetején mályvacukrok úszkálnak és egy kis tejszínhab sziget. Érzem a gőzben a fahéj illatát.
-Köszönöm.-biccentek egy aprót mosolyogva és a szemében egy pillanatra féltékenységet vélek felfedezni, de nem mond semmit csak megy a dolgára. Tekintetem ismét a pultra emelem félve, hogy az
én szempárom már nem lesz ott... de ott van. Mozdulatlanul figyel majd feláll és odasétál hozzám.
-Figyeltelek Raguel.-mondja miközben kihúzza a velem szemben lévő széket és helyet foglal és nekem egy pillanatra résnyire szűkülnek a szemeim. Remélem egy forró csokinál többet tud produkálni annak érdekében, hogy tudjak dönteni a sorsáról. Keze előre nyúl az asztalon és megérinti az enyémet, ami a meleg bögrén pihen.
-A figyelés az én dolgom.-mosolyodok el kedvesen és nem húzódom el puha érintésétől.
-Döntöttél?-pofátlanul szegezi nekem a kérdést és merészen kémleli a tekintetem.
-Nem, de remélem azért a forrócsokoládét megtarthatom.-félrebiccentem a fejemet, ő pedig nevet egyet halkan és alig láthatóan megrázza a fejét.
-Talán te vagy az egyetlen nő, aki gontalanul élvezheti... hogy kérném vissza?-tekintete melegséget áraszt, de nem tudok elvonatkoztatni a lelkében gomolygó sötétségtől.
-Meg akarsz vesztegetni?-kérdezem egy ártatlan nevetéssel.
-Ennyivel? Bolond lennék.
-Akkor valami mást tervezel?-kétkedés cseng hangomban, de nem félek. Tőle nem. Nincs félnivalóm.
-Átverni a sors angyalát. Lehetséges egyáltalán?-hangjában kis fájdalmat érzek, mintha a reménytelenség felé sodródna.
-Nem.-közlöm vele egyszerűen. Átverés... megtévesztés... A saját lelkedet nem csalhatod tévútra.
-Látlak még?-kérdezi miközben feláll én pedig bólintok. Addig a közelében leszek, amíg nem döntök róla véglegesen.
Kezdőlap
