Külsö, belsö leírás

Kívülről teljesen átlagos idősödő ember benyomását kelti. 174 cm magas és mellé 71 kg. Haja már ősz, de még mindig sűrű. Szemei vörös fényben pompáznak. Tekintetében ott van minden, ami egy háborúban csak előfordul. Kegyetlenség, őrület, árulás, csalárdság. Arca ezzel szemben nyugodt és megfontolt, ha csak nem akarja, hogy más legyen. Tartása kissé meggörnyedt és előszeretettel használ sétapálcát, míg a másik kezében egy szépen kifaragott pipa füstöl. Amíg nem néz valaki a szemébe, senki sem gondolná, hogy ő maga a megtestesült háború.
Öltözködésében már szinte régimódi és egyáltalán nem . Egy régimódi hosszú szövetkabát, kényelmes fekete zakó és egy szép tiszta fehér ing. Hozzá sötét nyakkendő és szépen kifényesített cipő. A sétapálcája feje olyan, mintha egy pörölyt formázna, hiszen az is. Szép kis súlya van, hiszen az egész öntött vasból készült. Nem is bírja akárki megemelni. Ő ennek ellenére könnyedén sétálgat vele. Kezén bőrkesztyűt visel. Az orrnyergén meg egy szemüveg pihen.
Általában megzabolázatlan. Szereti tenni azt, amihez ért. Káoszt, pusztítás teremteni és elrontani a halandók, vagy halhatatlanok napjait. Szereti, hogy végre ennyi előkészület után a Földön lehet, és kedvére tombolhat és rombolhat. Mostanában kicsit talán el is vadult. Hiszen le kellett ereszteni a várakozás során összegyűlt feszültséget. Ezt követően jön majd egy nyugodalmasabb szakasz, amikor ismét engedi, hogy feltobzódjon benne az indulat és a harag. Ha pedig elég gyűlt fel ismét jöhet a pusztítás. Így kissé hullámzó teljesítményt nyújt. Még ő maga sem tudja előre, hogy mikor kezdődik az egyik és mikor a másik. Ámbár most jó ideig tombolni fog úgy érzi.
Ettől eltekintve olyan, mint bármely démon. Kegyetlen, éhes és könyörtelen. Lop, csal és hazudik, ha ez kell. Nem bízik meg egyik fajtársában sem teljesen. De a többiektől eltekintve nem szeret hosszasan kínozni senkit. Hamar ráun ezekre a szórákozásokra. Persze szereti ezt is, csak ő rövid ideig és akkor intenzíven. Luciferhez pedig teljes mértékben lojális, de neki nem érdeke a gyors diadal. Ő addig akarja húzni vonni eme dolgot, amíg csak lehet. Minél több szenvedést, kínt akar teremteni. Azt akarja, hogy az egész bolygó vérben ázzon. Az embereket csak szórákozási kelléknek, vagy kajának tekinti. Az angyalokat gyűlöli és pusztítja ahol csak éri.

Különleges képessége: Képes illúziót kreálni. Hangokat és képeket egyaránt, akár még mozgó alakokat is. Például, hogy egy szakadék fölött híd vezet át. Érzékeli a delikvens agya, de a valóságban nincs ott semmi, csak egy jó nagy és mély szakadék. Így akár magának is képes emberi alakot kölcsönözni, ha éppen úgy hozzá a sors. Vagy egy embernek fekete szemeket „ajándékozni”. Ehhez az egyszerű emberekkel nem kell semmit tenni, csak arra koncentrálni amit láttatni akar. Az erősebb jellemekkel, vagy angyalokkal szemkontaktust kell teremtenie. Az illúzió addig tart, amíg akarja, vagy ameddig át nem látnak rajta.

Elötörténet

Végre itt. – szívja be mélyen a levegőt. – De rég vártam már erre.
Hisz most már nem a kénköves poklot látja maga előtt, hanem a Földet. A maga csodálatos valóját. Mily régóta várt már erre. A lelke szárnyalna, már ha lenne neki ilyen. Ő démon. Mióta világ, a világ az is volt. Legalábbis nem emlékszik rá, hogy lett volna valaha is ember. A sétabot koppan egyet az aszfalton, ahogy megindul előre. Tudja jól, hogy eljött az ő idejük. Övék lehet a föld és annak minden gyönyöre. De ez háborút jelent. Ő pedig szereti a háborút, hiszen ő maga a háború. Örökölte eme címet, de ez csak még inkább dob örömén.
Itt az ideje, hogy bizonyítson érdemes eme titulusra. Ehhez pedig nem kell mást tenni, csak kinyújtania a karját és káoszt teremteni. Egymás ellen uszítani a városban élőket. Ami nem is bizonyult olyan nehéznek. Mindegyikükben ott fészkel a bizonytalanság és a gyanakvás a másikkal szemben. Mindenki félti az életét, avagy értékeit. Elég csak őket a megfelelő mederbe terelni és teszik a dolgukat. Egy gyilkosság itt, Egy bizonyíték elhelyezve ott és máris kész a ármány és még inkább elharapódzik a bizonytalanság. Oly könnyű és egyszerű. Persze akár tombolni is kezdhetne. Senki sem állíthatná meg. Talán majd felfedi magát az utolsó pillanatokban és itt hagyja a védjegyét is. De még nem érkezett el az idő.
//Új nap//
A démonok egyre csak jönnek . Mindegyik fekete szemük, de mégis rongyos ruhákban és esdeklően emelik kezüket a lakók felé. Ők pedig könyörtelenül, félelemtől telve végeznek velük. Nem láthatják Háború mosolyát, akit Frank néven ismernek. Ám ekkor bentről is sikoly hallatszik. Egy nő rohan ki egy jobb napokat is látott házból. Kezében véres gyermek, míg egy véres tört szorongat magában. A többi itt lakó elszörnyed a látványtól.
- Mit tettél? – kérdezik hüledezve.
- De Démon volt. – habogja. – Láttam a fekete szemét. Láttam a sóvárgást a tekintetében.
Ő maga sem tudja, hogy megőrült-e. Hisz egy őrült honnan is tudhatná. Körbenéz, támogatást, megnyugvást keres társaiban. De ők már kirekesztették. Hisz csak egy egyszerű gyermeket tart a kezében. Ráadásul a sajátját. Megvetés, gyűlölet és sajnálkozást lát a tekintetekben. Ám megbocsátást egyikben sem.
- Miért? – kérdi egyre hangosabban. – Miért nem hisztek nekem?! Hisz ismertek!
Már kiállt és a kést lóbálja, a halott újszülöttet még mindig a keblére szorítja. Amikor már nem bírja tovább inkább elszalad. Utolsó kétségbe esett, reménykedő pillantást vet a tömegre, de már nem lát semmi mást, csak fekete szemeket. Sóvárgást, ahogy felé nyúlnak.
- Hát ti is? – kérdezi meg, amikor térdre rogy. – De mégis mikor?
Ekkor szinte önkívületi állapotba a torkához emeli a kést.
- Engem nem kaptok meg. – mondja elhalló hangon, majd elmetszi saját torkát.
A nép megrökönyödve figyel. Mindegyikük fejében kérdések ezrei száguldoznak.
- Lehetséges? – kérdezik egymástól suttogva.
A legtöbben csak megvonják a vállukat, hiszen honnan is tudhatnák.
/Sok héttel később/
A népesség száma jócskán megfogyatkozott. Mindegyiküket eltűnt, vagy meggyilkolta valaki, akit aztán kivégeztek, vagy bekattant és önkívületi állapotban oltotta ki saját életét. Az emberek félve néznek egymásra. Mindegyik kést szorongat a kezében.
- Unom már ezt. – sóhajt jól halhatóan. – Ideje, hogy vége legyen eme színjátékban.
Az emberek kérdően néznek rá és megrökönyödve látják, ahogy leolvad róla a menekült álcája. Arcán kaján vigyor, ahogy leporolja a ruháját és ránehezedik kicsit a sétabotra.
- Így már jobb. – szólal meg és a közönsége felé fordul.
- Te… - habogja a nép.
- Igen kedvesem. – mondja kéjesen vigyorogva.
Majd lendül a pálca és leviszi a fejét annak, aki a legközelebb van hozzá. Őrült vigyor terül szét eddig megfontolt, vén arcán és kacagni kezd. Földöntúli, mélyből jövő kacaj ez. A tömeg sikítva próbál menekülni, de mi haszna. A vég egyenként éri el őket. Kinek a gerincét töri porrá egyetlen ütéssel, kinek a koponyáját töri szét, megint mást addig üt, amíg a belsőségei kocsonyává nem vállnak. Amikor itt végzett vadászni megy. A maradékot is learatja.
- Áhh… Finom. – gondolja, ahogy véres kezéről lenyalja a rá fröccsent vért.
Végigtekint a művén, amikor is a távolban felnyerít egy ló. Az ő lova. Nagytermetű tüzes tekintetű mén. Nincsen párja. Majd a vénember eltűnik. Hírtelen, úgy ahogy érkezett. De ahol eddig nyüzsgő élet volt, már csak a varjak lakomáznak. Akik rá is vetik magukat az ingyen koncra.