 Vendég  | Tárgy: † Metatron Csüt. Szept. 18, 2014 10:59 pm | | | |  Metatron
 |
†Név: Metatron
†Becenév: -
†Kor: Rég nem számolja senki már
†Csoport: Angyal
†Rang: -
†Avatar: Alexander Skarsgard
|
Külsö, belsö leírás
Minden változó, semmi sem örök. Növények, állatok, emberek, maga a Világ se marad soha állandó. Talán nem is észleled, hisz nem mindig szemeid előtt zajlik le. Néhány változás nem több mikroszkópnyi repedésnél, másodpercnyi villanásnál. S az se mindegy, mely oldalról figyelsz épp.
Egy kép, hegyoldal, mind-mind változik kicsit, ha új megvilágításba helyezed. Így van ez az élőlényekkel is. Nem számít, ember, angyal, vagy démon az. Személyiségük összetett, változó. Függ attól, ki vagy, milyen vagy.
Ebben én, ki oly ritkán jár halandók közé, ki hosszú élete során alig néhányszor szólt bele a világ alakulásába, se különbözök. Más vagyok, függően attól, ki vagy te, ott a másik oldalon.
Mégis azt kérded, milyennek nevezném magam? Nehéz megválaszolni valamit, mi ily törékeny, mi gyorsabban változik, mint a szellő iránya, mi könnyebben törik a porcelánnál. De megpróbálkozok vele.
Milyen legyen egy vezető? Az, ki elvárja, ne kérdőjelezzék meg szavát, parancsát? Határozott, makacs, előkelő. Nem kérek soha teljesíthetetlent. Nem szállt fejembe hatalmam. Nem teszek mást, csak közvetítem Istenem döntéseit, parancsait. Miknek ellentmondani senkinek nincs joga.
Hűséges vagyok. Fajtámhoz, Teremtőmhöz. Árulásnak, hátat fordításnak gondolata se fogan meg fejemben.
Távol tartom magam a háborútól, a harcoktól, mik a földön dúlnak. Nem térek le az emberek közé, míg erre parancsot nem kapok. S akkor se törődök semmivel, minek démonokhoz van köze. Az az arkangyalok feladata. Az enyém nem több, mint ügyelni arra, az események a nekik kijelölt mederben folyjanak, s mindenki elvégezze azt, mit a Teremtő kiszabott rá.
Figyelek, gondolkozok, elemzek. Nem cselekszek, csak ha minden részletre kiterjedt tudásom, figyelmem. Jogom van visszatoloncolni bármely angyalt, ki nem azt teszi, miért a földre érkezett. Jogom van felülbírálni az arkangyalok tetteit, ha úgy kívánom.
De csupán felhatalmazások ezek, nem olyasmik, mikkel visszaélhetek. Nem hobbim beleszólni az emberek között kószáló angyalaim dolgaiba. Nem, míg nem veszélyeztetik ezzel Teremtőm terveit.
Külsőm nem különbözik a halandókétól, ha nem akarom. Robusztus, hófehér szárnyaim nélkül olyan vagyok, mint bárki más. Magasságom a százkilencven centit is meghaladja, alkatom ehhez tökéletesen passzoló. Nem kihívó, nem túl sovány, izmos.
Harmincas halandó férfi, annak látszok. Rövid, szőkés hajam szabadon száll, vagy épp előkelőn koponyámhoz simul. Függően attól, milyen szituáció az, mibe belecsöppenni készülök.
Kékeszöld szemeim szigorúan, határozottan, mégis kedvesen csillognak. Nem titkolom hangulatom, nem kell olvasnod a jelekben, ha nem tetszik valami, biztos lehetsz benne, megmondom neked.
Arcom markáns, férfias, szinte mindig borostás. Szigorú fintor, barátságos mosoly, s megannyi más kifejezés váltogatja egymást.
A divatra nem figyelek, csupán arra ügyelek, ruházatom ne térjen el a földön élőkétől. Megfeleljen kornak, helynek, időjárásnak. Szín, forma, alak, nem törődök soha vele. Legyen kényelmes, méretben passzoló, rangomhoz illendő, s elégedett vagyok vele.
Elötörténet
Hajnalodik. A nap lassan, ráérősen bukkan fel a horizonton. Halvány fénye kezdetben szinte láthatatlan, csupán vékony, leheletnyi sugarai érik a föld felszínét. Még az éj az úr. De ahogy telnek a percek, az ég alja lassan narancssárgába vált. A világ egy pillanatra összemosódik, elvakít az éles változás. A sötét fokozatosan kiszorul, a félelem, rettegés csökken. A Pokol teremtményei visszahúzódnak rejtekhelyeikre. Új nap indul. Az Ég, és a Föld élőlényei ismét esélyt kaptak.
A nap fénye megvilágítja a tájat. Felfedi a környék minden zegzugát. Nincs semmi, mi menekülhetne, rejtve maradhatna. Az égitest sugarai törékeny nyugalmat, könnyedén széthulló békét ígérnek.
Bőrcipőm kemény talpa alatt elszáradt virágok, elszenesedett gallyak reccsennek. Az egykor gyönyörű táj pusztán árnyéka önmagának. Nyoma sincs annak a tökéletes látványnak, mi jellemezte fénykorában. A pusztulás semmit se kímélt. Tönkretett embert, állatot, növényt, magát a Világot.
Lépteim elhalnak. Kékes szemeim végigfuttatom környezetemen. Íriszeim beisszák a látványt, magam előtt látom, milyen volt egykoron, teremtése pillanatában. Sose lesz olyan, tudom jól, s bár ez a hely nem az otthonom, mellkasom egy másodpercre összeszorul.
Kezeim nadrágom zsebébe csúsztatom. Ajkaim elnyílnak, oxigént szívok tüdőmbe, sóhajom hangszálaim rezegteti. A levegő nehéz, kénes, fojtogató. Ha tudod, mit keress, rájöhetsz, mi történt itt nem olyan rég. Nem csata volt, mészárlás. Égig értek a lángok. Elemésztettek élőlényt, tárgyat. Megállíthatatlanul tomboltak, míg nem maradt semmi, mi képes volt táplálni őket. A kétségbeesett, tehetetlen áldozatok sikolyait messzire vitte a szél. Sírás, zokogás hangja szállt. Gúnyos nevetés, falra fröcskölt, éltető vér, minek nyomát hűen őrzik a romok. Halál árad a földből, a téglákból, a növényekből, mik túlélték az éjszakát. Megcsonkított testek szerteszét. Játékok, ékszerek, felismerhetetlenségig tönkretett tárgyak. Mi fontos volt, mit egykor féltve dédelgetett tulajdonosa, csupán szemét, kacat már. S nem is lesz több egy kegyetlen kor hátramaradt bizonyítékánál.
Elindulok. Nem ezért vagyok most itt. Nincs beleszólásom a csatákba. Nem fogok fegyvert senki ellen, nem feladatom megtisztítani a földet a démonoktól. Nem nekem kell a sötétség, a rettegés fátylát lehúzni a világról. Meglehet, másnak tűnik, az én feladatom is legalább ily fontos.
Nem különbözök sokban fajtám tagjaitól. Céljaink megegyeznek, gondolataink alig-alig térnek el. Hatalmas szakadék közöttünk azonban a tény, én csupán ritkán járok le ide. Nem ereszkedek az emberek közé, ha nincs rá komoly okom. Nem is tudom már, mikor koptattam cipőn ezen a vidéken utoljára.
A háború bár hosszú ideje tart már, ez az első alkalom, hogy kitörése óta a Földre léptem. Mégis, pontosan tudom, mi történik. Kristálytisztán világos minden, tudom, hol tartunk, mennyire haladunk. Tisztában vagyok vele, kik azok, akik minden erejükkel a helyzet megoldásán dolgoznak. Kiknek a sötétség elűzése, a föld megtisztítása a célja.
Felemelem fejem. Pillantásom végigsiklik az égen. A Menny az, hová tartozok. Az az otthonom. Nem szívesen hagyom hátra, nem szeretek az egykor halandók uralta világra lépni. Sose lelkesedtem érte, s most, hogy Lucifer gyermekei lepték el, különösen ódzkodok.
Ezúttal se jókedvemben, unalmamban teszem ezt. Parancsot követek. Megszeghetetlent, világost. Teremtőm küldött le, az ő szavait, döntéseit közvetítem. Azért vagyok itt, mert így látta jónak.
Mert úgy ítélte meg, kell valaki, ki nem a harcokkal törődik. Ki nem azért van, hogy démonokat irtson. Ép elmére, nyugodt gondolkozásra, figyelemre van szükség, mit semmi nem téríthet el.
Nem küzdeni, Samael terveit keresztül húzni jöttem. Csupán ellenőrizni, Teremtőm angyalai parancsuknak megfelelően, nevükhöz méltón járnak-e el. Jelenlét, figyelő szem, ez vagyok, semmi más, míg úgy nem érzem, közbe kell lépnem. |
|
