Vendég | Tárgy: Briana Masters Szomb. Aug. 16, 2014 11:03 pm | | | Briana Masters
|
†Név: Briana Masters
†Becenév: Bri, Bria
†Kor: 25
†Csoport: Emberek
†Rang: Szolga
†Avatar: Jessica Alba
|
Külső, belső leírás
Külső: Alacsony vagyok a magam százhatvan centijével, de annál nőiesebb. Tudatában vagyok külső adottságaimnak, amit szeretek is előnyömre fordítani. Talán ez az, ami miatt még nem öltek meg a démonok. Hajam hosszú, eredetileg barna, de gazdám előszeretettl használja rajtam képességeit, amitől olykor más-más színben pompázik. Szemem, ennek ellenére barna marad mindig is. Nőies alakom, hosszú lábaim, és telt idomaim vannak. Nem is kívánhatnék ennél többet. Jellem: Csupán egy lány vagyok, aki retteg a haláltól, aki gyáván rejtőzik álarcok mögé, hogy túlélje a napokat a démonok uralta világban. Sosem mutattam igazi arcom még senkinek. Talán már jómagam is elfelejtettem milyen is vagyok valójában. Ha azt szeretnéd, lehetek egy szende, aranyos kislány, vagy egy vadmacska, egy érzéketlen hárpia, bármi. Mindezek ellenére van, amit kimondottan kedvelek, az pedig a változatosság. Nem finomkodom, egy szajha vagyok a démonok körében, de nem is akármilyen. Akikkel eddig együtt voltam, mind ódákat zengtek mind aktus alatt, mind utána. És ilyenkor a legkönnyebb őket elküldeni a semmibe is. Igen, gyűlölöm a démonokat annak ellenére, amit teszek velük. Mint mondtam, bármire képes vagyok azért, hogy életben maradhassak. A démonok sem különböznek az embertől akkor, mikor semmi más nem jár a fejükben, csak a vágy, a kéj. Sebezhetőek, és én ezt szeretem kihasználni. Pont ezért a pozíciómért, olyan információk vannak a birtokomban, amiért néhány angyal, vagy ember ölni is képes lenne. Ismerem a legtöbb démon gyenge pontját, minden kis titkukat. Megbíznak bennem, hiszen csak egy kis szolga vagyok, aki előszeretettel bújik egyik ágyból a másikba. Szabadidőmben, ha megadatik nekem ilyen, szeretek táncolni, edzeni, és minden olyan dolgot, ami elfeledtetheti velem az életem, még ha egy kis időre is. Szeretem edzeni a testem, hiszen amíg csak tudom, erősnek kell lennem. Nem csak szexel élhetem túl a napokat. Olykor megbízásokat kapok, hogy egyes démonokat meg kell ölnöm, és nem könnyű addig a földön tartani egy démont, míg ki nem múlik. Az ilyet általában pár szentelt dologgal oldom meg, ami sok segítséget ad, de még így is be kell vetnem fizikai erőm minden cseppjét. Bár, jó magam sem vagyok képes az idősebb démonokat halálba küldeni, de a pokolba visszaűzhetem őket, csak meg kell várnom, hogy gyönyör eluralkodjon rajtuk, és akkor a tőröm a szívében végzi. Mindemellett, van egy örök társam, a neve Barbara. A húgom volt, akit a démonok öltek meg alig öt éve. Az ő szelleme jár velem, beszél hozzám, és segít, hogy ne törjek össze.
Előtörténet
Huszonöt éve már, hogy a világrajöttem, egy nem túl fényes családi körben. Az apám iszákos volt, az anyám meg egy k*rva. Jó, ez így furcsa lehet, de tényleg így volt. Anyám a testével kereste a pénzt, miután apám otthagyta és elvitte minden pénzünket. Persze, azért párszor ellátogatott, hogy megnézze, mi van az ő kis családjával. Olyankor bezárkóztak anyámmal a szobába, majd pár óra múlva apám le is lépett, ahogy zsebre vágta anyám minden pénzét. Nem túl szép élet, nem igaz? Hát, nem is igazán fogtam föl akkor, hogy mi van. Anyám nem volt az a mintaszülő, akire felnézhet az ember lánya. Mindig azt mondta nekem, hogyha csúnya vagy, semmit nem fogsz elérni az életben. Sosem voltam neki elég szép, elég jó, bármihez is. Nem igazán foglalkozott velem, csak megkaptam, ami igazán szükséges volt. Csak azért nem dugott árvaházba, mert így utánam is kapott némi pénzt az államtól, mint egyedülálló anya. Öt éves koromban, azonban felcsillant a fény, keserves életemben. Megérkezett a kishúgom, akit jóformán én neveltem fel. Én voltam a nagy tesó, akire vigyázni kell. Meg is tettem minden tőlem telhetőt. Védtem anyám ostoba világszemléletétől, és próbáltam az ő számára jobbnál jobb életet biztosítani az éves során. Persze, gyerek voltam még. Semmire sem voltam igazán képes. Ám alig egy évre rá, beköszöntött a földi pokol. Anyánk egy szó nélkül lelépett, otthagyott minket a lakásunkban. Engem és az alig egy éves húgomat. Semmink nem volt, és még túl fiatal voltam, hogy tudjam, mit kell ilyenkor tenni. Két napig voltunk abban a lakásban, amikor is a főbérlőnk, egy jószívű, kedves asszony ránk nem talált. Akkor még nem ért el Amerikába a démonsereg, így volt időnk összeszedelődzködni, és az idős hölgy elvezetett minket a helyi templomban, ahol sokan mások is meghúzódtak velünk együtt. Csupán pár hetet töltöttünk ott, hiszen a démonok megérkezésekor minden ember fejvesztve rohant amerre láttak. Akkor még nem voltak tisztában azzal, hogy a felszentelt föld megvéd. Én, karomban Barbarával és a főbérlő asszonnyal loholtunk, bujdostunk. Talán egy évet bírtunk így, mikor is a nő egyik este nem tért vissza ideiglenes kunyhónkba. Féltem, rettegtem, és mindvégig húgom épségére vigyáztam. Napokig tengődtünk ott. Nappal elmentem élelmet keresni, este, pedig éberen őrködtem, várva, hogy újra reggel legyen. Az életünk akkor változott meg igazán, amikor egy férfi ránk talált. Ő elvitt minket egy templomba, ami biztonságot nyújtott sok más embernek is rajtunk kívül. Mindenki segített a húgom felnevelésében, és végül gyönyörű, fiatal tinivé ért. Lassan én is elég idős lettem, megedződtem, nőiesedtem és képes voltam használni minden fegyvert, ami a kezembe került. Ezért csatlakoztam a vadászokhoz, akik élelmet kutattak a templomban élőknek. Sok kalandos esetünk volt, de mindig sikerült életben, apróbb sebekkel hazaérnünk. Ám egyik ilyen vadászat során. Egy csapat démon támadott ránk éjjel, a pihenőnk alatt. Harcoltunk az életünkért, azért, hogy a szerzett zsákmányt eljuttassuk társainknak. Engem, és egy másik vadászt sikerült kimenteni, és el tudtunk indulni, hogy bármi áron elvigyük a csomagokat, míg a többiek hátramaradva lefoglalták a démonokat. Nem volt messze a templom, talán egy órányi sétára, mikor egyetlen, hatalmas démon állta az utunkat. Erős volt, fenséges, és kegyetlen. Játszadozott velünk. Eleinte csak becserkészett, kettőnket, majd lecsapott, de résen voltunk. jól tudtuk, hogy ellene semmi esélyünk, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy visszatarthassam, amíg társam továbbmehet. Küzdöttem vele, amíg csak erőmből tellett, de ő csupán egy játéknak fogta fel. Ugyan, mi vagyok én egy erős, és jó öreg démonnal szemben? Egy senki. Olyan, akár egy egér a macska karmai közt. Apró sebeket ejtett rajtam, amitől sokkal gyorsabban fogyott minden energiám, de kész voltam meghalni, azért, hogy a többiek biztonságban legyenek, hogy a zsákmány eljusson húgomhoz, és a többiekhez. A démon nem ölt meg, de egy idő után megunta ezt az egész hadonászást, és szimplán leütött. Mikor magamhoz tértem, egy alkut ajánlott. Ha a szolgája leszek, és megteszek neki bármit, életben maradhatok, és nem esik bántódásom sem nekem, sem pedig a többi embernek, akik a templomban éltek. Természetesen foggal-körömmel küzdöttem ellene eleinte. Nem engedtem neki, és ő bebizonyította, hogy a megállapodás, amit kötni szeretne, tényleg érvényes lehet, ha szófogadó leszek. Egy hét elteltével a húgomat hozták elénk láncra verve, véresen, megszégyenítve. Csupán tizenöt éves volt. Fiatal, gyönyörű, és kedves teremtés, aki senkinek sem ártott. A démon pedig a szemem láttára tépte ki szívét, amit aztán elém vetett. Gúnyos szavai, még a mai napig is ott csengnek a fülemben, mit húgom holteste fölött állva, mosollyal az arcán mondta: - Makacsságod okozta testvéred vesztét. A te hibád, kedvesem, hogy ennek a fiatal lánynak meg kellett halnia. Mond hát, még mindig ellentmondasz nekem? Nem mondtam. Végleg feladtam minden küzdelmet, és már képtelen voltam ellenkezni. Én magam is démonná váltam. Féltem szembeszegülni urammal, és más démonokkal. Egyetlen menedékem húgom visszatérő lelke volt, aki magányos óráimban jelent meg. Jól tudtam, hogy csupán agyam vetíti ki őt, hogy valamiben megnyugvást találjak. Ő már halott volt, és igaz lelke, immár a mennyországban pihent. Mára már féltem a haláltól. Sok borzalmat tettem, amit az Úr, biztosan nem bocsájtana meg nekem. Ezért hát, minden napom, minden órájában azért küzdök, hogy túléljek. Hogy minél tovább kedvére tegyek annak, aki erősebb nálam. Ha éppen nem az, akkor szimplán kiontom a vérét.
|
|