 Vendég  | Tárgy: Armait Szomb. Szept. 13, 2014 10:15 pm | | | |  Armait
 |
†Név: Armait
†Becenév: ahogy éppen szeretnének
†Kor: egyidős az emberiséggel
†Csoport: angyalok
†Rang: vezető
†Avatar: Lana Del Rey
|
Külsö, belsö leírás
Külső: Átlagos, nőies, magas. Ugyan, kit érdekel, hogy is nézek ki, mikor a test, ez a fizikai való, csupán egy burok, ami magában rejti igazi valónk. Nincs olyan, hogy szép, vagy csúnya arc, test, csak rút és gyönyörű lélek.
De ha muszáj, hát tessék.
Hajam barna, hol egyenes, hol hullámos, vagy göndör. Nem vagyok túl magas, pont akkora, mint egy átlagos nő. Szárnyaim hatalmasak, szürke színben pompáznak, de az emberek közt járva, nem szeretem megmutatni. Ne azért hallgassanak meg, ne azért bízzanak meg benne, ami vagyok, hanem aki.
Ruhákban nem vagyok válogatós, de általában a tiszta színeket kedvelem, és azokat is részesítem előnyben. A fehér a legtisztább, a legtöbb esetben olyanban látni engem.
Külső:Az igazság, a jóság, a bölcsesség és a harmónia angyalának teremtettem, hogy elhozzam az emberek szívébe mindezeket. Nem vagyok tökéletes, hiszen követek el hibákat, és aztán alázatosan viselem büntetésem. Hiszek a jóban és abban, hogy egyszer minden jóra fordul. És hiszek abban, hogy az erőszak nem megoldás semmire.
Mégis, jómagam is ügyesen forgatom saját pengéimet, amik legtöbb esetben combjaimra erősítek, hogy amint szükséges, használni tudjam őket. Nem más, mint Michael arkangyal vett szárnyai alá még a kezdetekkor, mikor Samael fellázadt és megalkotta a poklot, és támadáshoz készült. Akkoriban minden angyalnak küzdenie kellett és azóta, minden angyal megkapja ezt a kiképzést, amit én is az arkangyaltól.
Kedves természetként ismernek. Szeretem hallgatni az embereket, és segítek nekik, hogy a jó utat válasszák. Türelmes és szófogadó vagyok. Mindig reálisan gondolkozom, keresem a logikát mindenben.
DE...
Van más is. Egy másik dolog, ami szinte szét feszíti elmém. Vannak pillanatok, mikor kikapcsolok, nem emlékszem arra, amit tettem, amit mondtam, és nem tudom, miért van ez. Angyal vagyok, és ennek nem szabadna megtörténnie. Mintha egy másik lélek is helyet foglalna mellettem. Sosem tudom, mikor szabad el, sosem tudom megállítani, és sosem emlékszem, mit teszek, vagy mondok olyankor.
Képességem az érzelem manipulálása. Képes vagyok lenyugtatni, vagy feldühíteni bárkit, elég csupán egy pillantás, vagy érintés. Képes vagyok fokozni, csitítani vágyait, és képes vagyok őrületbe is kergetni. De sosem fordítom mások felé erőm, ha csak nem muszáj. Jobb szeretem szavakkal és tettekkel megmutatni másoknak, milyen is az igazi boldogság, milyen az élet.
Elötörténet
Lassan lépdelek az éjszakában. Egymagam vagyok, tudom, érzem, hogy senki sincs a közelemben, hogy senki sem követ. Mégis testem megremeg a hideg szellőtől, és rossz érzés kerít hatalmába.
Valami közeleg, valami történni fog.
Akaratlanul gyorsítom lépteim, nem tudom merre megyek, csak követem ösztöneim, mígnem a sötét éjszaka csendjét, egy sikoly rázza meg, és megriadt éjszakai madarak reppennek a magasba nem is olyan messze tőlem.
Tudtam.
Gyorsan haladok a hang irányába, keresem a szerencsétlent, de már késő.
Egykoron kedves kis családi ház romjai közt hever a nő holteste, felette két démon elégedetten röhög, és az egyik a vért élvezettel nyalja le ujjairól.
Éreztem, hogy elmém elborul, és a világ egyszeriben elsötétült. nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit, de cselekedtem. jól tudom, hiszen, amikor magamhoz tértem. A nő mellett térdeltem, arcomat sós könnyek borították, karjaim vérben úsztak, és a démonok lelketlen teste ott hevertek mellettem.
Hát újra megtörtént.
Néma sírás rázza a testem, ahogy a nő fölött görnyedek és kérem az urat, hogy óvja meg tiszta lelkét, hogy segítse őt odafenn.
Aztán újabb zaj töri meg a csendet. Sírás. Egy gyermek? Nem, egy csecsemő sír, várja anyját, hogy felvegye, hogy vigyázzon rá. De ő már nem mozdul.
Gyorsan ugrottam talpra, kerestem az apró embert. Érzékeim az egyik még nagyjából épp szekrényhez vezettek, amit óvatosan kinyitva megláttam őt. Ócska rongyokba bugyolált apró testét, vörös arcát, sírásra görbült picike ajkait.
Gyönyörű gyermek, egy kisfiú.
Óvatosan vettem karjaimban, és csitítgattam őt addig, amíg meg nem nyugodott. Végül fáradtan nézett rám, és mosolyogni kezdett. A szívem hatalmasat dobbant a látványra, és mintha a világ összes nyugalma szállt volna meg. Már nem volt más, csak ő és a mosolya. Végül lassan lehunyta szemeit, és álomba merült.
- Aludj csak, kicsi Camel, aludj, gyermekem - suttogtam, ahogy lassan homlokát csókoltam, majd mindennek hátat fordítva elmentem a romos háztól.
Újszülött volt, aki talán alig egy órája kaphatta meg életét. Szegény asszony, talán még nevet sem tudott neki adni, ezért jómagam választottam neki.
Camelről, a szépség angyaláról neveztem el, aki örömöt és boldogságot hoz.
Egy templomba adtam a fiút, hogy ott neveljék jó, és erős férfivá. Figyeltem őt szabadidőm minden percében. Többször látogattam meg az évek során, és mikor a démonok a földre merészkedtek, magam védelmeztem őt, míg csitulni nem látszódtak a dolgok.
Mára kész férfivá érett. Okos, és jó modorú fiatalember lett, aki hű maradt nevéhez. Camael, a szépség, az öröm, és boldogság emberi angyala.
|
|
 Lord Hozzászólások száma : 262
Join date : 2014. Jul. 26.
| Tárgy: Re: Armait Szomb. Szept. 13, 2014 10:26 pm | | | | Minő nemes gesztus megmenteni egy gyermeket....
Ott hagyhattad volna nekünk de nem baj, majd ha elveszted rájössz hogy nem érdemes minden szemetet összeszedni amit csak találsz.... Persze, érzékeny női szív...
Elfogadlak, és reméld, hogy nem találkozunk össze egyhamar. |
|
