 Vendég  | Tárgy: Hanariel ~ Isten szeretete Vas. Márc. 22, 2015 3:25 pm | | | |   adatok név: Hanariel – sokan Hanielként emlegetik kor: a teremtéssel egy idős csoport: angyal rang: vezetők avatar: Kristina Bazan | képesség Isten szeretete – Ez az a képesség, ami segítségével az arra méltó lelkeknek segít átjutni a kapun, hogy aztán angyalként élhessenek tovább. Általában ő az, akit először látsz halálod után, ő az, aki meg tudja neked adni Isten áldását, hogy aztán a lelked megtisztuljon olyannyira, hogy a Mennyországba léphess. | jellem „Haniel - akárcsak testvére, Raziel - ügyesen bánik a gyors, csípős válaszokkal és a vicces észrevételekkel. Egyszer láttam őket együtt, mint két régi jó barát csipkelődtek egymással, okos és vicces megjegyzéseik kifogyhatatlanok voltak.
A Haniellel kapcsolatba lépők elmondhatják, hogy nagyon rugalmas angyal, mindig készen áll egy jó beszélgetésre. Semmi nem tudja zavarba hozni, még Raziel sem. Lényét körülöleli a harmónia, a nyugalom és az isteni szeretet. Engedd hát meg magadnak, hogy megfürödj melegségében, és figyelj oda buzdító szavaira, amelyeket egyenesen Isten szívéből közvetít feléd.
A tisztán érzőket átragyogja Haniel áldásos jelenléte. Haniel erőt nyújt a gyengéknek, reményt az elcsüggedteknek és menedéket az érzelmi ott-hontalanságban élőknek. Az ő közelségében a negatív érzelmek nem sokáig kapnak létjogosultságot, ne habozz hát hozzá fordulni aggodalmaiddal, mikor Isten áldására és bátorítására áhítozol legjobban.
Haniel mosolyától megolvad a szívem, a tisztán látók és az álmokon keresztül kommunikálók megégetett szíve csupán külsejétől is megenyhül. A mennyek legbájosabb angyala, Haniel mozdulatai folyékonyak és finomak. Nem tudom nem megbámulni hosszú, könnyed lépteit. Mindig mindenkit illedelmes megjegyzéseivel köszönt, igazi úrihölgy. Bárki, aki csak találkozik vele, békével és biztonsággal töltődik fel, mindig emlékeztet arra, hogy bármi is történt veled ebben az életben, Isten áldása éppen elég ahhoz, hogy jogod legyen a boldog élethez.”Tehát ez lennék én. Legalább is Joseph atya szerint, aki nem csak elfogult, vak is. Persze rákérdeztem már nem egyszer, vajon honnan sikerült összeszedni ezt a mérhetetlenül sok sületlenséget, ő csak annyit mondott, én kértem, hogy írja le, milyennek lát engem. Persze akadtak még mások is, akik képesek voltak véleményt alkotni rólam, lévén nekem saját magamnak úgyse menne: „ … Hana nevetésétől az ég megnyílik, és a napsugarak még a legvastagabb felhőkön is áttörnek, hogy fényt vigyenek le oda, hol sokan csak a boldogtalanságot ismerik…”
„ … Ha Hanailt sírni látod, a lelked kettétörik…”
„ Nem hiába tartják úgy, Hanariel talán az egyetlen angyal, akit Isten szeretetből teremetett meg, ilyen tiszta lélekkel még idefent sem találkoztam…”
„ Hihetetlen számomra, hogy egy ilyen kicsi, törékeny testben, mekkora erő rejlik. Bár Hana ereje nem is fizikailag nyilvánul meg…”
„ Hanarielt ember még nem látta, és még jó is, mert ha én láttam volna emberként, életem hátralévő részében mást sem festettem volna rajta kívül…”És hogy én milyennek tartom magam? Nem ismerem a rosszat, nem tudom, milyen az, ha fáj valami, nem látom a sötétséget. Folyton vidám teremtés vagyok, aki képes még annak is megbocsátani, akinek senki más. Nekem megadatatott az, hogy lássam a jót még a legromlottabb lélekben is, ennek fejében, harcolok is azért, hogy az ne vesszen ki belőle. Nem lehet megbántani, nem lehet sértegetni, nem is nagyon szoktak, hisz mi végre? Okot sose adok rá. A külsőmet tekintve… apró vagyok, tényleg nem nőttem valami magasra, Raz mindig szekál is emiatt, mondjuk engem nem zavar túlzottan. Aranyszín hajam szinte sosincs összekötve, és kimondottan szeretem, ha olykor elmerülnek óceán kék tekintetemben, ami még sose mutatott valótlant. Arcom hibátlan, kissé kerek, tekintetem legtöbbször ártatlan. Alkatom nem törékenynek tűnik, hanem az is. Sose harcoltam, sose fogok, hisz az nem tartozik a hatáskörömben, épp ezért ébresztem fel sokakban a késztetést, hogy óvjanak még egy apró szellőtől is. Raz szerint olyan vagyok, mint egy porcelánbaba, akit csak nézni szabad, de ha már csak egy ujjal is hozzáérsz, összetörik, épp ezért vigyáz rám oly’ nagyon. |
történet  - Te Sam, érted te, miért kell folyton veled jönnöm, vagy neked velem? – kérdem kuncogva, ahogy egy újabb baleset színhelyére igyekszünk, megpróbálni megmenteni a tévelyedett lelkeket. Lehet, első blikkre ez felettébb egyszerű műveletnek tűnik, de nem az. Sok féle lélek létezik, sok féle indítatással, és akár hiszitek, akár nem, ez a meló csak elsőre tűnik veszélytelennek, valójában cseppet sem az. - Hát persze, ha már új életet kell kezdeniük, először már lássanak valami gyönyörűt is – nevetve karolja át a vállam, mire én is felkacagok. Sose értettem, s talán soha nem is fogom érteni, miért látnak engem gyönyörűnek, vagy mi az, ami meghatározza, mikor szép valami. Persze hallottam én rossz dolgokról, láttam csúnya képeket, mégis… számomra mindegyikben volt valami szépség, így nem tudom soha átérezni az undort, a megvetést, még akkor sem, ha egy kósza lélek, magából kikelve követeli vissza azt a testet, amit idáig birtokolt, s ennek fejében aggat rám, valótlan, cseppet sem kellemes jelzőket. Ilyenkor történik az, hogy Samael mély baritonja rendre inti, és elhallgat, elvégre, társam hanglejtése semmi jóval nem kecsegtet. Talán ez az a tekintély, amire közülünk is annyira áhítoznak. Nem tudom, sose vágytam többre annál, amim volt, sőt, ha kellett még le is mondtam róla, csak hogy lássam, valaki más arcára mosoly költözik. Az számomra mindig sokkal többet jelentett egyetlen köszönömnél. Hisz az csak egy szó, ahogy kiejtik, úgy el is száll, de az a görbe ott marad, megmutatva, sikerült megint valaki lelkébe boldogságot költöztetnem, és számomra mi sem lehet annál fontosabb. Úgy tartják, atyánk szeretetből teremetett engem, nem akarta, hogy az az érzés, amit valaki akkor érez, egyszer majd köddé váljon. Bennem is csak azok élnek. Nem voltam szomorú, talán soha, illetve hazudok… egyetlen egy kósza alkalom volt, mikor az én arcom is ellepték azok a sós, maró könnyek, amiknek nyomát, még most… évek elteltével is érzem néha. Az apokalipszis beköszöntött, az utcákat ellepték Samael teremtényei, én meg elborzadva néztem a káoszt, azt a végtelen káoszt, amit maguk után hagynak. Társaim hiába léptek közbe, hogy enyhítsenek a kialakult helyzeten, a démonok többségében, semmit nem láttam még én sem, vak gyűlöleten és a mérhetetlen vágyon kívül, ami arra ösztökélte őket, pusztítsanak el mindent, amit atyám teremtett. Soha nem szöktem le a Földre, addig a napig okát sem láttam arra, hogy elhagyjam az otthonom. Akkor viszont én magam kerestem fel atyámat, és kértem engedélyt tőle, had beszéljek társammal, most utoljára, had próbáljam meg azt, amit sokan mások előttem, hisz időnk nagy részét együtt töltöttük. Reméltem, rám hallgat, még ha soha nem is szeretett annyira, mint testvéreit, s én sem rajongtam érte úgy, mint bátyámért… mégis volt közöttünk egy kapocs, ami számomra jelentett annyit, hogy ne hagyjam csak úgy megtörténni az eseményeket. Bátorságom viszont egyáltalán nem volt. Féltettem a lelkem, hisz tudtam, az sokkal törékenyebb bárki másénál, tudtam, hogy a szavak, amiket a saját testvérei fejéhez vágott, nekem legalább háromszor annyira fájnának, így csak figyeltem őt, bíztam abban, hogy ha egyszer megtapasztalja a jelenlétem, rádöbbenti majd arra, milyen rossz utat választott magának. Nem így történt, az az angyal, akit én ismertem, szép lassan veszett el, és vette át a helyét az a szörnyeteg, akinek arcát mai napig látni lehet. Egyszer, egyetlen egyszer ejtettem könnyeket, aztán visszamentem. Azóta jó néhány év eltelt, még csak rá se néztem a bolygóra, amit annak előtte még imádtam csodálni. Mivel a munkámat Raziel érkeztéig egyedül végeztem, a lelkem is megedződött annyira, hogy ne tudjanak olyan könnyen fájdalmat okozni nekem. És most Urunk megint leküld a Földre… azzal a mondva csinált indokkal, hogy hiába hoztunk helyre valamit, az embereket kezdi újfent megrészegíteni a kapzsiság, a hatalomra törekvés, így meg kéne próbálnom, még haláluk előtt a helyes útra vezérelni őket, mielőtt még elérnénk arra pontra, nem jönnének új angyalok. |
|
Örülök, h itt vagy, ezzel egy újabb megrontható hölgyeménnyel gazdagodtunk 