történet
Csupán a toll sercegése hallatszik a szobában, és a klíma halk zúgása, amire az emberek nem igazán figyelnek már. Nekem még furcsán kellemetlen ennyi zajt hallgatni egy időben, a Mennyeknek nyugodt csöndje után. Léptek közelednek, és két koppanás az ajtón.
- Szabad. – felelem rá válaszul, és már nyílik az ajtó. Margaret kukkant be rajta, a haja összefogva, mégis kissé ziláltnak hat. Szerintem megint idebent töltötte az éjszakát. Családja nem révén ritkán látogatja meg az otthonát.
- Doktor úr, zavarhatom? – kérdi egy félénk mosoly kíséretében, még mindig az ajtóban állva.
Mosolyára mosollyal felelek, mire zavartan feljebb tolja az orrán vékony szemüvegét, és becsukja maga mögött az ajtót.
- Megint nem ment haza, Margaret? – kérdem tőle, miközben felállok a fotelomból, hogy beljebb tessékeljem kicsit, és hellyel kínálom.
- Nem volt rá időm, annyira közel vagyok már a megoldáshoz, csak tudja, úgy érzem, hogy valami még hiányzik, és nem tudok rájönni, hogy micsoda. Ettől pedig erősen frusztrált vagyok, és még aludni sem tudok igazán. – vág bele a közepébe. Margaret sok szempontból hasonlít rám, néha szófukar, és egyetlen szó nélkül ül itt nálam, máskor pedig csak úgy dől belőle a szó.
- Miért nem próbál meg egy kicsit pihenni? – kérdek rá, miközben az asztal sarkára ülök, újra kezembe véve a jegyzetfüzetem és a ceruzámat.
- Talán az lenne a legjobb, de egyszerűen nem tudok elaludni, állandóan kattog az agyam. – szélesen gesztikulál a mondandója közben. Kedvesen mosolygok rá, és a vállára teszem a kezem.
- Kipihenten másnak fogja látni a világot. – még motyog valamit, mielőtt belépne az álmok birodalmába.
Mióta a földre jöttem pszichiáterként dolgozom a kutatóintézetben, ahol a betegségek gyógymódját keresik a tudósok. Dolgozhatnék kórházban is, de nem szeretek közvetlenül segíteni az emberek megmentésében. Viszont így is tehetek valamit, ha azoknak az embereknek segítek, akik képesek lehetnek meggyógyítani a többit.
- Oh, te jó ég! Elaludtam. – ül fel hirtelen a kanapén, és zavartan néz körbe. – Ne haragudjon, Doktor úr! – szabadkozik azonnal.
- Kialudta magát? – nézek fel rá az asztalom mögül még mindig mosolyogva.
- Ami azt illeti, meglehetősen jól aludtam. – és mosoly jelenik meg az arcán. – Szerintem vissza is megyek dolgozni, eszembe jutott valami. – indul meg az ajtó felé, mire felállok, hogy kikísérjem őt.
- Még egyszer bocsánat, hogy itt aludtam. – kér újra elnézést, és fehér köpenyének zsebeibe süllyeszti a kezeit.
- Ugyan, bármikor jöhet, ha szüksége van egy jó alvásra. – nevetek halkan. Az álmok sokszor segítenek rendezni magunkban a dolgainkat, amik megoldhatatlannak tűnnek. Az álmok jók, még akkor is, ha rémálmok, mert segíthetnek megérteni önmagunkat.
Egy darabig még figyelem Margaret útját, ahogy kissé kótyagosan távolodik a folyosón, majd az órámra nézek, és szedelőzködni kezdek, mert megígértem a helyi menhelynek, hogy segítek ma nekik a kutyák körül. Ma nagy örökbefogadási napot tartanak, és minden segítségre szükségük van. Szeretem az önkéntes munkákat, jó érzés látni, hogy szegény állatok, szerető gazdira találnak.
Kezdőlap
