A pusztulás idejében....
Kihalt vidék, melyen egykor magas, az emberi szem által nyilvánvalóan impozánsnak ítélt építmények sokasodtak, mostanra azonban ezen halandó kezek által felhúzott épületek egytől egyig romosak voltak már, s volt olyan is, mely a földdel lett egyenlővé a démonok tombolásától, illetve folyamatos összecsapásoktól a két fél között. A város összedőlt, ahogyan az egész világ is, a halandók száma pedig jelentősen megcsappant.
Michael végigszelte az eget. Két hatalmas, hófehér szárnya szántotta a levegőt, míg tekintete végigpásztázta az alatta elterülő vérmezőt. Arcizmai egy röpke pillanatra megfeszültek, kezei pedig ökölbe szorultak. Elszomorítja őt a tény, hogy egykori testvére képes volt véghez vinni mindezen borzalmakat, mindazonáltal bánata, melyet elrejt a világ és testvérei elől is, nem csak ezen alapszik. Számára ugyanis az egykori testvér csakugyan halott mint a világ nagyja őmiatta. Gyászolja őt, a fivért, kihez talán minden testvére közül a legerősebb kötelék fűzte. De ki kellett őt dobnia fentről, ezzel tisztában van, hiszen Atyja szólott. Így mindig eszébe jut a jelenetsor, ahogy Sariel megszabadítja öccsét szárnyaitól, ő pedig lassú léptekkel ment oda hozzá és ragadta meg Lucifert. De abban a pillanatban tekintete nem tudott érzelmek nélkül maradni. Szemei égtek, hiszen marták a könnyek, melyekkel megteltek, ahogy Lucifer szemeibe pillantott. Gyűlöli és ostorozza is magát érte a mai napig. Hiszen a gyengeség jele volt, melyet nem akart, hogy bárki is lásson rajta, még fivérei között sem engedett meg magának soha ehhez hasonlót. Akkor azonban szemei megteltek könnyekkel, más pedig nem is láthatta. Senki, Lucifert kivéve. Talán mondania kellett volna valamit, de akkor már nem maradt mit mondani. Csak fájdalmasan üvöltött fel, mert a parancsot teljesítenie kellett, mégis, tudta, mit jelent ez. Vélhetően mindketten tudták. Elveszítette őt, öccsét, aki talán a leginkább értette meg őt minden angyal közül, a fivért, akire mindig vigyázott. Kiáltása akkor hagyott csak alább, mikor már lelökte Lucifert. Ameddig csak lehetett, figyelte a zuhanását, s ahogy ő eltűnt szeme elől, úgy tűntek el arcáról és tekintetéből is az érzelmek. Kifürkészhetetlen ábrázattal fordult vissza könnyező testvérei felé, kik szomorúan pillantották fel rá, valamiféle érzelem szikrája után kutatva rajta. De ő nem mutatott ilyet, még csak nem is ment oda hozzájuk. Elsétált, majd az Úr színe elé járult, hogy közölje, teljesítette, amit kért. De érzelem színe nem látszott rajta... még Atyja, az Úr előtt sem.
Most pedig, a háború és pusztulás idejében a Földet járja. Elszántan, megállíthatatlanul suhan az égen, egy szélesebb, nyitott tér felé, a kipusztult kisváros középpontján. Tekintete azonnal kiszúrta a három démont odalent, és a halandót, kit közrefogtak és egyre csak közeledtek felé. Alászállott hát, olyan erővel, hogy kráter keletkezett lábai alatt, mikor földet ért. Az Úr által készített penge megvillant, és halk suhintások közepette végzett a legendás kard két démonnal. Michael ujjai a markolat köré szorultak, keze szinte belefehéredett. Arca kifejezéstelen, tekintete hűvösen meredt az utolsó ottmaradt démonra, egy fejedelemre odalentről.
- Menj most! - szólt kurtán, utasítón a halandó felé az angyal, le sem véve szemét a démonról, a nő pedig félelemtől reszketve, könnyes arcával futott el. Jól is tette, nem volt ajánlatos a helyszínen maradnia, mert az ezután következő összecsapás megrengette a teret és a közeli maradványokat. Azonban a harc nem volt hosszú, a pallos ugyanis hamarosan bevégezte a végzetes sújtást. A tér immáron ismét kihalt volt. Michael pedig még egyszer, utoljára körbefuttatta tekintetét a vidéken, mély levegőt vett, majd újra felszállt. Mielőtt visszatért volna, még figyelemmel kísérte, hogy a megvédett halandó biztonságban megérkezik egy menedékhelyre. Egy templomba, melyet nem támadhattak meg a démonok. Ekkor a fehér szárnyak szétnyíltak ismét, s az arkangyal elsuhant az emberi világból.
A békeidőben....
Esztendők teltek el, a rombolás semmissé lett a szerződés megköttetésével.. esztendők, mióta az arkangyal utoljára a halandók világában járt. Harcolni járt le oda, most pedig fentről figyeli a lenti békét és virágozást, csupán parancsra várva. A pillanatra, hogy ha majd szükségessé válik, ismét alászálljon kardjával, és az embereket védelmezze.