 Vendég  | Tárgy: Nikolai Kavinsky Szomb. Szept. 19, 2015 11:35 pm | | | |   adatok név: Nikolai „Niko” Kavinsky kor: huszonhárom csoport: ember rang: - avatar: Kim Jaejoong | képesség Rendkívül jól bánik a fegyverekkel, főleg a késekkel és kardokkal, és folyékonyan beszél öt nyelven: oroszul, angolul, franciául, koreaiul és németül. | jellem Amikor meghallod a nevét, minden bizonnyal egy tipikus orosz fiút látsz magad előtt, olyat, mint amilyen szembe jöhetne veled Moszkva főutcáján, jobbik esetben pár üveg vodkát rejtegetve a kabátja belső zsebeiben. Amikor meghallod a nevét, minden bizonnyal egy tinédzsert képzelsz el, aki azon gondolkodik, hogy juthatna be abba a késdobálós kocsmába, amiről már annyit hallott. Amikor meghallod a nevét, eszedbe sem jutna, hogy Niko Kavinsky az az angyalarcú fiú ott az utca túloldalán, aki mélyen a cigarettájába szív és úgy nézelődik, mintha a sarkon túl maga a halál várna rá. Akkor végül kicsoda Niko Kavinsky? Niko Kavinsky az elvakart seb, a kávé, amit keserűn kapsz meg, a rémálom, ami felébreszt az éjjel. Magabiztos és céltudatos, aki nem riad vissza semmitől, hogy elérje a céljait; belenevelték, hogy csupán a gyengék nem viszik végbe azt, amit elkezdenek, és ő sosem akart gyenge lenni, így megküzdött saját magával és a gyengeségeivel, csak azért, hogy végül kimondhassa, hogy érdemes volt, mert elért valamit az életben és már senkinek sem lesz terhére, soha többé. Azt beszélik, múltja sötét titkokat takar, de ő nem beszél róla; a civilek számára csak annyit fedett fel, hogy gyerekkorának nagy részét azzal töltötte, hogy harcművészeteket tanult, és hogy életének első tizennyolc évét Szibérián töltötte, de senki sem beszél arról, hogy került oda és mi lett a biológiai szüleivel. Bár nem ismeri el, de az ő elvesztésük mély nyomot hagyott benne; igaz, sosem ismerte őket és nem befolyásolták őt abban, hogyan tekint most a világra. Sosem akarta megismerni őket, sem a múltjukat, ami miatt sokan ignoránsnak és hálátlannak tartják; talán van is ebben valami igazság, mert igazából csak azt tudja értékelni, amiért ő maga dolgozott meg. Évek munkáját ölte bele abba, hogy eltüntessen az útjából minden akadályt, ami miatt néha már bravúrosnak is nevezik; ennek ellenére ő fenntartja, hogy ez csak veleszületett magabiztosság és céltudat, talán egy kis felelőtlenséggel fűszerezve, de csupán magát sodorja bajba olyankor is, de sosem másokat. Talán ha óvnia kéne valakit, arra is képes lenne; bár azt is hallani róla, hogy igazából érzéketlen és hűvös, mint a csillagoktól mentes téli éjszaka. Niko Kavinsky olyan, mint a svájci karóra: precíz és pontos mindenben, amit csinál, és a napirendjéhez órát lehetne állítani; nem szereti a rendszertelenséget, ezért is nem engedi azt meg magának. Bármennyire is igyekszik fenntartani az átlagosság látszatát, már első látásra lerí róla, hogy nem illik be a többi ember közé; szinte elektrizálódik körülötte a levegő, mert az ösztönös feszültség sosem hagyja el, állandóan egy vadászó vadmacska figyelmével követi az eseményeket, lehetőleg hűvös fejjel kezelve a szituációkat, amik körülveszik. Embergyűlölően realista, ugyanakkor szentül állítja, hogy az emberi faj a kedvence az összes közül, amely valaha is a földön járt. Az ellentétek embere, feketén fehér, fehéren fekete, és nem keresi mások megértését ebben. Kiáll magáért, bármivel és bárkivel szemben, legfőbb védőbástyája az emberi butasággal szemben az arrogancia és a szarkazmus, amiket előszeretettel használ is. Legfőbb értéke számára a szabadsága, és elképzelni se tudja, hogy valaha is feladja azt; ugyanakkor ismeri a mondást, miszerint „a barátaidat tartsd közel, de az ellenségeid még közelebb”, éppen ezért nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy színészi képességeit bevetve befurakodjon az ellenséges közegekbe és ott folytassa a küldetését – a „természetes szelekció” kivitelezését. Elvégre is ezért lett belőle bérgyilkos; mert ebben a világban nincs hely a gyengék számára, és aki ezt nem tudja elfogadni, az lesz az első Niko kése alatt. |
történet  5 yrs ago- Hé, Alek. – A földön heverő fiú felnyög, mikor az acélbetétes bakancs orra a bordái közé fúródik, majd az őt rúgó láb tulajdonosa mellé térdel és ülő helyzetbe rántja őt. A helyszín Nizhnevartovsk, annak is egy szegényebb negyede; omladozó épület, tetőtéri lakás egy kitört ablakkal, amit koszos fóliával pótoltak ki. A poros szőnyegen fetrengő Aleksandr csupán három hónappal fiatalabb a látogatójánál, de a különbség meglátszik kettejük között; míg Alek rendkívül törékenynek hat, addig Niko már látszatra is többnek tűnik a koránál, és az, ahogy felrántja a másik fiút a földről, a külső szemlélő számára rendkívül komikus látvány lenne… Már ha bárki is figyelné őket; de ők ketten vannak, a vadász és az űzött vad, ahogy szerették hívni magukat annak idején, mikor még gyerekek voltak és barátkoztak egymással. Mostanra már csak az üzlet kötötte őket össze; Aleksandr az apja után vette át az „üzletet” és fegyverekkel kereskedett, míg Nikolai lassan készült belépni egy rendkívül elit és veszélyes közösségbe: a fejvadászok közé. – Alek, hé, kelj fel. - Niko? - Ja. - Elhoztad? - Ja. Hol van? – Hosszabb csend; kabátjának zsebében egyre nehezebb kezdett lenni az a boríték, benne a megígért pénzzel, de nem mozdult ; kitartóan térdelt a másik fiú mellett, egy vadászó macska figyelmességével fürkészve az arcát, de csupán elveszettséget látott rajta, és akkor fordult meg először a fejében, hogy ezzel a fiúval valami nincs rendben, hogy itt valami bűzlik, és az kivételesen nem a rohadófélben lévő valami az asztalon és nem a padlón szétfolyt vodka. El akart innen tűnni, de nem tehette ezt meg, amíg el nem vitt valamit, amit kellett, és ezt nem tehette meg, amíg nem tudta, hol keresse; annak ellenére, hogy a lakás egy kisebb cipős doboz méreteit sem ütötte meg, tele volt különböző rejtekhelyekkel, amiket ő nem ismerhetett. Kivárt; addig is cigarettás dobozt ásott elő a zsebéből és kipöccintett belőle egy szálat, majd az ajkai közé fogta és úgy gyújtotta meg; a gyújtón fellobbanó lángocska apró volt és gyenge, de elég ahhoz, hogy Aleksandr felriadjon delíriumából és fejével a szekrény felé bökjön. – Ott. - Oké. A pénzt az asztalon hagyom. – Nem nézett oda, mikor a fiatalabb visszahanyatlott a szőnyegre; csak elvette azt, ami az övé volt, majd a borítékot az asztalra dobta, előzőleg kivéve belőle az ígért összeg felét. Ez a fiú már úgy sem fog sokáig élni, akkor meg minek az neki? - - - 3 yrs agoAz ablakon túl kavargó hópelyhek, amik lassan fehérbe borítják a környéket; a helyszín Berlin, Németország fővárosa, az időpont szilveszter éjjel, pár perccel az új kalendáriumi év kezdete előtt. Egymásnak koccanó kristálypoharak, elegáns prémbe öltözött hölgyek és frakkos urak, minden csillogó és drága és fényűző; és ott van ő is, Niko, ott áll az erkélyen, összehúzva magán az öltönyt és cigarettázik. Mélyen szívja be a füstöt, majd egész addig a tüdőjében tartja, amíg el nem kezd kaparni a torka; rosszul érzi itt magát, igyekszik ezt nem mutatni – szája szélén ott bóklászik a halvány félmosoly, mikor odalép mellé valaki, és ő rá emeli a tekintetét. - Egész éjjel figyeltelek. – Mély, kellemes hang, gerince mentén borzongás fut végig, és utolsót szív a cigarettába, provokatívan ráharapva a végére. Szíve nyugtalanul ugrik egyet bordái mögött, és szíve szerint a kése után nyúlna… Aztán eszébe jut, hogy az egész fegyverarzenálja az autóban maradt. Nem hozhatott be ide semmit sem, a saját képességein és kreativitásán kívül, és ezáltal most kiszolgáltatottnak érzi magát; vörös szemek villannak rá és hófehér fogak, mikor az ismeretlen keze a vállára simul és magához húzza őt, lassan már agresszívnak mondható gesztussal. – Különleges vagy, hogy hívnak? - Aleksandr. - Nem vagy orosz. Tetszel. - Hímkurva sem vagyok. – De megremeg, mikor a férfi keze végigsimít a gerince mentén, és az alsó ajkába harap, eloltva a cigarettáját a korlátot borító hórétegben. Emlékezz, miért vagy itt.- Kívánsz. – Ostoba. - Nem kapsz meg. – Hazudik. - Leszopsz? - Kizárt. - Oké. - - - 1,5 yrs agoA szemébe hulló szőke tincsek mögül fürkészi a körülötte lévőket, de elég keveset fog fel abból, amit mondanak; az alkarja agóniában üvölt, és ő régi barátként üdvözli a fájdalmat; bár elméje tompa még, szemei előtt pedig összefolynak a színek és füleiben artikulálatlan morgássá torzulnak a hangok, próbál erőt venni magán, és… Ennyi. Hamar feladja, mert bal keze nem engedelmeskedik neki, és az a katalizátora a fájdalomnak is, és a csuklóira maró kötél és a torkát szorító nyakörv. - Ostoba kölyök. Néha a legjobbak is hibázhatnak, ezt mantrázza magának, mikor nagy nehézségek árán sikerül felemelnie a fejét és végre elfogójának a szemeibe nézhet; felismeri a vörös szempárt, a hangot, de ezúttal csupán a düh lesz úrrá rajta, mert emlékszik még, hogy három éve engedte magát, és hogy három éve, amikor lehetősége lett volna őt elkapni, elpocsékolta azt az esélyt. És most ott állt előtte Ő maga, a testvérének gyilkosa, a legjobb barátjának a megkínzója, és neki annyi ereje sem volt, hogy a cipőjére köpjön; csupán az orra alatt mantrázta a szitkokat, hol oroszul, hol az anyanyelvén, és füleiben visszhangzott a férfi kacaja. - Sosem leszel elég erős, hogy végezz velem. Vér és reccsenő csont, mikor a nehéz bakancs találkozott a bordáival, és a vérét köhögte a padlóra, mikor előre görnyedt, fájdalmasan nyüsszenve; nem lehetsz gyenge, nem lehetsz, nem, nem, nem te, nem engedheted meg magadnak, nem teheted ezt, te a legjobbak legjobbja vagy, az egész világ ismeri a híred, és mégis… - Egy nap kitépem a mocskos beled, te semmirekellő testvérgyilkos. – És az arcába sziszegi ezeket a szavakat, és pillantása a gyűlölettől lángol, annak ellenére, hogy szavai szinte már a halálos ítéletet mondják ki rá; tudja, hogy ezt bizony elbaszta, mert erre már nincsen szebb szó, mégis, provokálja még, mert megteheti, mert akarja. - Hogyan, a társaid nélkül? Ostoba kölyök. Nincs ereje visszaszólni, hogy bassza meg magát. Valamiért érzi, hogy a férfi úgyse hagyná ki a lehetőséget. - - - 1 month ago- Biztos vagy ebben? - Igen, láttam. Halott volt; egy az egyben illett a leíráshoz, amit megadtál, Niko. – A kanapén ültek, rajta szakadt póló és melegítőnadrág, vállaira kopott pléd volt terítve, és a bal alkarján lévő heget nézte. Ez az egy volt az, ami emlékeztette arra, mi történt; mélyvörös és csúnyán hegesedett, mert rosszul vágták fel, és az egyetlen szépséghibája az amúgy sima, márványfehér bőrnek. - Jó. - És mi lesz tovább? - Amerika. Megbízást kaptam. - Ó. - Ja. Sioux Falls. - Mi? - A város neve. - Ja. - Alek? - Hm? - Kiviszel a reptérre? - Ja. - Kösz. - Összepakoljalak? - Ja. - Kösz. - A késeidet utánad küldöm postán. - Vicces vagy. - Ja. - - - Niko Kavinsky huszonhárom éves, koreai szülőkkel rendelkező orosz kölyök, világszerte ismert bérgyilkos. Angyali bőrbe bújt hűvös embergyűlölet és precizitás. Füstfelhőbe burkolózó arrogancia. Niko Kavinsky az első osztályon ül a repülőben és Charles Baudelaire verseit olvassa, és arra gondol, hogy rágyújtana. És arra gondol, hogy unatkozik. És a heg az alkarján tompa fájdalommal lüktet. Még mindig. Még másfél év távlatából is. |
|
