 Vendég  | Tárgy: Mirage - Délibáb Kedd Júl. 29, 2014 9:15 am | | | |  Mirage
 |
†Név: Mirage
†Becenév: Nem becéznek
†Kor: 1126
†Csoport: Démon
†Rang: Babiloni Szajha
†Avatar: Olesya Malinskaya
|
Külső, belső leírás
"Hogy ki vagyok? Lehetek a kísértő démonod vagy a legártatlanabb angyalod. A barátod vagy az ellenséged. A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed vagy a sötét éjszaka, amiben örökre elveszel. A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a tiéd. Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell vagy egy harcias nő, aki mindent elsöpör." A tornádó, ami csak pusztulást és fájdalmat hagy maga után. Maga a kétely, a mételyezett rémálom, a billog, ami ott díszeleg a kárhozott lelkeden. A félelmed, a meg nem hallgatott imád…a fohászaid, a feloldozásod, a hazugságaid, az egész romlott, halandó életed. Tudod, hogy miért vagyok, Én pedig olyan örömmel nyújtom ki feléd a kezem és csallak egyre közelebb és közelebb a pokolhoz…oda, ahhoz a mély ponthoz, ahonnan már a tisztítótűz sem menthet meg.
Megsúgom mi az én titkos fegyverem ellened...a vágyad. Én ébresztem benned. A kéjt, a legyőzhetetlen testiségeket, a buja álmokat, a vágyakozást.
Extra képesség : vágyak gerjesztése
Láttál már fekete rózsát? Elbűvölt igaz? A sötétsége, a különlegessége, késztetést éreztél, hogy megérintsd, hogy a magadénak tudd, közben pedig ott motoszkált a fejedben, hogy a tüskéje úgyis a húsodba váj majd. De nem érdekelt, igaz? Én vagyok a te fekete rózsád. Az izzó lánggal a tekintetemben a feketéllő hajfürtjeimmel, az elefántcsontszín porcelán bőrömmel, a vöröslő ajkaimmal, a kérlelő idomaimmal. Én vagyok a lidérc, aki az álmaidban kísért. Aki kinyújtja feléd puha kezét és végül ezer darabra tép. Olyan vagyok, amilyennek látni akarsz. Törékeny vagy maga a megtestesült vadság. Rajtad áll.
Előtörténet
Sötétlő árny suhan végig, vörös mázos ajkaimon. Nem mosolygok, nem kacagok. Tudjuk jól, mind a ketten, hogy miért vagyunk itt. Ugye tudod édesem? Hiszen elmehetnél, magamra hagyhatnál. Helyette azonban, önként és dalolva veszel el a pokolban, amit kínálok neked. Együtt égsz velem. Talán a leginkább akkor taszítod magad a lángok közé, amikor leveted maszkod, leveted az önelégültséged romlott héját és ráeszmélsz a puszta valóságra. Mindenkinek eljön egyszer az életében ez a pillanat. Az enyémben is. Egyszer volt egy álmom. De, ha megérint a halál billogja, megváltozik a szél csendes moraja, az éjszaka félelmetes árnyéka. Légy egy velük. Légy egy közülük! Megérintettelek, hívlak, várlak. A rémálmaim az ajtódon kopogtatnak, a szívedben, a testedben, az elmédben. Rám gondolsz, amikor elillan a napfény, rám gondolsz, amikor a feketeség rátelepszik a világra. Rám és a rémálmaimra. Igaz?
Látlak. Nem a hazug, modoros, sosem létezett gondolataidat, nem a mozdulataidat, amiktől azt hiszed elalélok. Ó, nem. Téged látlak szépségem! A húsod, a zsigereid mögött tobzódó tenni akarást, amiről még koránt sincs eldöntve, hogy jót, vagy rosszat teszel vele a világgal. Ugyan! Rossz volnék? Ebben a korban, csupán egy más eszme tisztelete az, ami ezeket a nevetséges, morbid képzelgéseket szüli. Igazságos vagyok, olyannak látom a világot, amilyen. Romlottnak és elkésettnek. Menekülnek a halandók. A megváltásuk pedig nem jön el. Nem azért, mert anélkül ontom ki az életüket, hanem, mert a saját bűneik mardossák végül a halálba őket. Nem látod? Tényleg nem? Ott! A hátad mögött! Hazugság, csalárdág, bűn és kéjvágy. Vezekeljenek hát! Én pedig szívest örömest váltom valóra, legsötétebb félelmeiket, mert ezek fogják megmutatni, kik is voltak éltükben. Bűnös vagy Drágám és én is az vagyok. Fürödj meg hát velem a romló jelen nektárjában.
Nincs irgalom. Sose volt és sose lesz. Az egyetlen, ami örök és végérvényes, az a halál. A szépséges, üdvözítő halál. A fájdalom, ami sosem vész el. A fájdalom, hogy nem leszünk mások halálunkkal, mint, amilyenek éltünkben voltunk. Ez a legszebb és legcsúfondárosabb története egy embernek. Nem változik meg azzal, ha szíve többet nem dobban.
Hagyd, hogy megkísértselek. Hagyd, hogy a hideg szellő hozza szavaimat, hogy ajkaimnak érintése, emléket égessen elmédbe, valahol a féltve őrzött kincsek között. Valahol a józan eszedet ölelő bástyák takarásában. Ezek a képek tartanak távol a teljes őrülettől. A tekintetem. A hangom halk tónusa, ahogy füled vékony bőrrétegét simogatja. A testemből áradó meleg, amit oly közelről érzel, szinte eléget. Hadd égesselek el! Kérlek, lángoljon a tested, az összes gondolatod, ne csak a lelked! Érzed? Érzed, ahogy a tűz lassan fogan, nyalábjai naggyá nőve törnek elő szívedből? Érezned kell. Sose érezted, igaz? Ölelj szorosabban…
Nem hatnak meg a régen szőtt imák, fohászaid. Most pedig, itt állok, démonként, olyat ígérve, ami előtt, ha fejet hajtasz, akkor saját halálodra váltod meg a színházjegyed. Ennek a darabnak ugyanis a vége mindig ugyanaz.
Meg fogsz halni.
Ölelj még szorosabban…
A hozzászólást Mirage összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 29, 2014 5:05 pm-kor. |
|
 Sátán Hozzászólások száma : 322
Join date : 2014. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sioux Falls
| Tárgy: Re: Mirage - Délibáb Kedd Júl. 29, 2014 4:56 pm | | | | Üdv, Mirage!
Drága gyermekem, nem is tudod, mennyire mélyen beloptad magad a szívembe ezzel a lappal. Nem tudok rá mást mondani, csak, hogy csodálatos! Csupán arra kérlek, hogy tüntesd fel benne extra képességed, aztán pedig jegyezd is fel a képességlistán!
Foglald le gyönyörű arcod, aztán vedd birtokba a játékteret!  |
|
