Üdvözlünk minden kedves/kedvetlen erre tévedőt, csak hogy tiszában legyetek a mostani helyzettel: 2018-at írunk, amikor is bekövetkezett az angyalok és démonok második eljövetele a világban. De az angyalok és démonok, most szabadon élnek az emberek között, van aki felvedve magát, mások pedig rejtőzködnek. És akadnak olyanok is szép számmal, akiknek ez nem teszik. Döntsd hát el, hogy melyik kategóriába húz a lelked mélye, és csatlakozz hozzánk bátran!
Képesség Képességsemlegesítés: nagyon erős démonokkal szemben egyáltalán nem, a nála erősebbekkel szemben pedig csak mérsékelten hat...
JellemAzt hiszem, az egyik legtisztább lélek vagyok. Sose jártam még a földön, így nem is történt velem semmi, ami bemocskolhatta volna, vagy egyáltalán elbizonytalanított volna hitemben. Angyalok gyermeke vagyok, így a nevelésem is tökéletes, s ha ez még nem lenne elég, nagyszüleim is vannak, bizony. Csak őket ritkán látom, hisz a helyük Atyánk mellett van, lévén a legidősebb égiek közé tartoznak. Apám harcos angyal volt, de mióta én vagyok, az élete csak rólam szól. Ő többet foglalkozott velem, mint anyám, aki még ma is, társaink gyógyításának szenteli életét, és hiába a béke... van dolga bőven. Velem sincs alapjáraton semmi baj, ha csak a kíváncsiságom nem minősül annak. Apámmal edzek, ő tanítja meg kiaknázni a képességemet is, így mondhatni még az égiektől is el vagyok szeparálva. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lennék képbe a történelemmel, szabályokkal a teremtéssel, meg hogy kik előtt kell fejet hajtanom. Igen, az arkok... ők nagyon megosztják a közvéleményt, ahogy azt nekem sikerült leszűrnöm. Sokan tartanak tőlük, sokan tisztelik őket, és vannak azok, akik mindent megtesznek azért, hogy a közelükbe tudhassák magukat. Én viszont... az én szememben ugyanolyan angyalok, mint a többi... A tiszteletet megadom ennek ellenére, nem akarom, hogy a szüleim nevén csorba essen, viszont nem tudok elalélni például attól, hogy Raphael rám mosolyog. Anyuval sokat dolgoznak együtt, nekem a férfi inkább családtag, semmint valami csodálni való bálvány. A többiek meg... annyi kontaktom van velük, hogy egy évben egyszer elsétálnak mellettem... nem hiszem, hogy különösebben el kéne ettől ájulnom.
Előtörtnet - Lemehetsz közéjük... már nincs a szabály, látod mennyi társunk felfedte magát - hallom meg a jól megszokott hangot, mire elmosolyodok. Apám hangja mindig megnyugtat, meg a tény is, hogy folyton figyel. Biztonságban érzem magam, mert tudom, sose hagyná, hogy bármi is történjen velem. - De hát szeretek itt... csak... érdekesek - megvonom a vállam, mert noha mostanság egyre többször járok ide, hogy a lenti világot figyeljem, sose jött rám a kísértés, hogy részese is legyek annak. - Például ő, nézd... még csak nem is sejti, hogy most vágja el a fonalat, aminek köszönhetően ide kerülhet - rázom meg a fejem sóhajtva, ahogy végignézem a rablást. - Még megbánhatja... tudod, atyánk hisz a megbocsátásban - apu mindig optimista, én viszont erősebben intek nemet a fejemmel. - Egyetlen egyet se láttam, aki megbánta volna... amint kikerült a börtönből, újra megtette ugyanazt, mintha a bent töltött idő alatt elfelejtette volna, miért került oda... - és tényleg, egyetlen alkalmat se tudok felmutatni, bár hozzátartozik, hogy nem is olyan régóta lett ez a hobbim. Társaim hangját most is hallom, mindenki jól szórakozik, és tudom, vagyis sejtem... köztük kéne nekem is lennem, de valamiért szeretem ezt a magányt, nekem a családomon kívül senkire nincs szükségem. - Az emberek bonyolult lények - vereget vállon apám, miközben lassan feláll, de én ebből mit sem veszek észre, szuggerálom a földet, mintha az segítene választ találni a kérdéseimre, amit még saját magamnak se merek feltenni. Sokszor érzem azt, hogy a kíváncsiságom rossz útra terel, de egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni neki.
- Nézzétek - kivételes alkalom, mikor pár újszülöttel vagyok együtt. Pár éve még nem engedtek közéjük, most meg nem vágyok, csak ritkán, mikor tényleg nincs mit tennem. Én is odakapom a fejem, meglátom a hófehér szárnyakat, és megint elámulok. - Hogy lehetnek ők ennyire....? - Bree nem találja a szavakat, sose találja őket senki, ha egy arkra néz, én meg még csak keresni se próbálom őket, végignézem csupán, ahogy lábuk otthonuk talaját érinti. - A sóvárgással nem mentek semmire - tudom le ennyivel, mert tudom, mi következik ezután. Hosszas ömlengések, bizonyos angyalok külső jegyeinek ecsetelése, amiben egyszerűen nem tudok részt venni, mert valamiért az én szemeim nem azt látják, amiket az övék. Lassan lépkedek vissza a hatalmas épületbe, hogy más elfoglaltságot találjak magamnak, de hirtelen valami meggátol, egy furcsa érzés. Valaki már-már szúrja a hátam a tekintetével, én pedig nem tudom legyűrni a kényszert.... Hátranézve a vállam felett, tekintetem találkozik Michael kifürkészhetetlen tekintetével. Nem tudom, minek kellene történnie, le kellene bénulnom, vagy valami? Nem teszem, pár pillanatig nézek vele farkasszemet, aztán folytatom az utam, mintha mi sem történt volna. - Hazatértek az arkok - osztom meg apámmal, teljesen olyan tónusban, mintha csak azt ecsetelném, süt a nap, mert nekem pontosan ennyit jelent ez az esemény... rossz lennék?
Styxx
A Pokol Ura
Hozzászólások száma :
226
Join date :
2014. Sep. 19.
Tárgy: Re: Rheia Pént. Dec. 29, 2017 2:31 pm
Üdvözöllek kicsi Rheia!
Talán kissé pimasz, és kissé szarkasztikus tulajdonságaid ellennére, vagy éppen ezért, azt hiszem megkedveltelek. Szívesen látnálak a Pokolban, ha úgy tartja kedved, egy szavadba kerül és közénk tartozhatsz, könnyedén el tudom intézni. Szóval, ha úgy döntesz, hogy meguntad, az angyali tilalmakat, gyere és mártózz meg a fertőben, amit kínálni tudunk. (Nem, nem kampányol ) A lapodban nem találtam kivetnivalót, kérlek foglald el arcodat, jegyezd fel képessséged, és menj bosszants fel pár arkangyalt, ha úgyis olyanok, mint a többi, hátha köztünk találod magad.
Kezdőlap
Szóval, ha úgy döntesz, hogy meguntad, az angyali tilalmakat, gyere és mártózz meg a fertőben, amit kínálni tudunk. (Nem, nem kampányol 
)