Vendég | Tárgy: Iselith Kedd Aug. 05, 2014 8:15 pm | | | Iselith
|
†Név: Iselith
†Becenév: Is
†Kor: 987
†Csoport: Démon
†Rang: Fekete szemű
†Avatar: Amber Heard
|
Külső, belső leírás
Jól nézd meg, véss az agyadba minden egyes szeplőt, a pilláit, miket akkor is bájosan rebegtet, mikor a tőrt forgatja benned, a mosolyt, ami mögött sose tudni, mi rejtőzik, talán jobb is így. Első ránézésre egy tucat, szőke, barbieklónnak tűnik, kevés IQ-val, de arra tökéletes, hogy úgy ugráljon, ahogy te fütyülsz. Meg is teszi. Ha érdeke is fűzi hozzá. Nála alázatosabb nő nincs a világon, képes meghunyászkodni, képes térdre borulni, ha kérik, ha Ő kéri, és képes olyan gyönyört nyújtani, amit utána már senkivel nem tudsz átélni. Jó beszélgetőtárs, meghallgat, osztozik a problémáidban, és segít, ahol tud. Na, és akkor milyen is valójában? Láttál te már olyan almát, amiben féreg mászott? Kívülről gyönyörű, az embernek szinte összefut a nyál a szájában, és egyből megkívánja, de mihelyst szétnyitja azt… Nos, Is is pont ilyen. Lehet a te legnagyobb bizalmasod, oszthatod meg vele a legféltettebb titkod, adhatod érte az életed is, de abban biztos lehetsz, hogy az első adandó alkalomkor ő lesz, aki hátba szúr. Valójában egy számító dög, aki a gyűlöleten kívül mást érzeni már rég nem képes. Játszik mindenkivel és mindennel, őszinte megnyilvánulásai aligha vannak. Akkor mégis hogy lehet az, hogy két pasi ágyát is melegíti? Roppant egyszerű, hosszú, szőke, göndör haja, nem kis észt rejt, és még a képessége is kapóra jön. Emberként is a manipulatív jelző volt rá a leginkább élő, hát még most, hogy képessége is a manipulálás lett. A bizalmadba fogadod, megszereted, azt hiszed, ritka kincs, mert nem létezik még egy ilyen angyali teremtény a pokol bugyrában, és el is felejted, hogy nem hiába van ő ott, aztán mikor már késő, az utolsó, mait látsz, az ő angyali mosolya… és az a mérhetetlenül gúnyos tekintet, amivel gyűlölet is elegyedik. Külseje kifogástalan, testtartása is büszke, még ha elszállva nincs is magától. Szereti, ha megjegyzik neki, szép, hisz nem kis időt fordít az impozáns összképre. Kissé talán hiú is, de legalább nem rejti véka alá. Amilyen vékony, annyi erő leledzik benne, nő létére felettébb érdeklik különböző harcművészetek, így gyakran lehet látni az edzőtermekben, vagy épp a környéken. Emberi mivoltától még most se tudott teljesen megválni, de fekete szemei egyre csak élénkülnek az idő során, ezt ő maga már jó jelnek veszi. Előtörténet
Kényelmesen nyújtózkodom a hatalmas ágyon, majd átölelve Lucifert, a mellkasára hajtom a fejem, elégedett, csodálattal vegyülő sóhajokat hallatva. - Furcsa, azt hinném, egy idő után ezek az éjszakák unalmassá válnak, de mindig rá kell ébrednem, erre sose tudnék ráunni – búgom alig hallhatóan, bágyadt mosolyt csalva ajkaimra, miközben köröket rajzolok a mellkasára. Tény, Luciferre panasz nem érkezhet, ezt rajtam kívül még hárman is elmondhatják, mégse érzem annyira tökéletesnek ezt az egészet, nem erre vágyok. Persze ő erről mit sem tud, az éjszakáink nem a lélekbeszántó beszélgetésekről, vagy vitákról szólnak. És ez így van jól. Ha hív, jövök, kielégítem a vágyait, elrebegem neki, mennyire Isteni, aztán már vége is. Igen, ez nálam ennyiről szól, érzelmeket már rég nem tudok hozzá csatolni, leszámítva persze, azokat az ősieket, mert ha akarnám, se tudnám tagadni, mennyire élvezem. És tényleg élvezem is. - Ne, ne menj még – marasztalom, mert tudom, feleslegesen teszem. Ugyanaz a séma, őt szólítja a kötelesség, én még pár percig élvezem ezt a kényelmet, és az éjszaka úgy múlik el, mintha sose lett volna. Holnap talán Dextera fekszik ugyanitt, vagy a másik kettő közül valaki. És ez így van rendjén. Sose hallott a számból ellenkezést, számon kérést, esetleg megjegyzést. Maximum némi kreált hiányt, amit az együtt töltött idő mennyisége csalt elő belőlem. Persze nem akarok én a lelkiismeretére hatni, az övére… ugyan. A saját szobámban zuhanyozok le,és öltözök át valami szolidabb ruhába, amit már nem kell köntössel takarni. A tükörből ugyanaz az érdeketlen nő figyel rám, akinek szemeiből már rég eltűnt az a csillogás, mait mindenki annyira szeretett. Már nem lelkesedik semmi iránt, nem lehet belőle érzelmet kiváltani, őszintét biztos nem, hisz ő maga már a létezésükben is kételkedik, ennek ellenére kétszer is képes kimutatni azt a mérhetetlen szerelmet, vágyat, amit a két férfi iránt kéne éreznie. Talán érezne is, hisz olyan férfiak mellett…. emberként álmaiban sem gondolta volna, hogy azok az illetők egyáltalán szóba állnának vele… - Mondtam, hogy senki ne zavarjon – fordulok a belépő nő felé, rávillantva a szemeim. Meg kell tanítanom nekik, hogy tessék már tiszteletben tartani azt, amit kérek. - Bo-bo-bocsánat, csak… - a lány zavartan hajtja le a fejét, mire nekem felszökik a szemöldököm. Nem szoktam észben tartani a szolgák számát, a nevüket meg még annyira sem, de azt le tudom szűrni, hogy ő viszont új. - Kinyögöd még ma, vagy gond van a beszédkészségeddel? - hogy én megkönnyítsem a dolgát? Kizárt, sőt jobb szeretek még rájátszani arra, ami másokat kiránt a komfortzónájukból. Ez amolyan szórakozás, amiből úgy gondolom, nekem is kijár. - Lord Dantalion szeretné látni – szinte egy örökkévalóság telik el, de legalább az mosolyra késztet, amit mond. Nos, hát így állunk. - Rendben, elmehetsz – lököm oda neki félvállról, mert már újfent a tükörképem vizslatom, aki egy elégedett mosolyt küld felém. Gyorsan váltok ruhát, mert úgy gondolom, a lordot nem illik megváratni. Nem, mintha több érzelem fűzne hozzá, mint magához Luciferhez, nem mintha vele kevésbé élvezném az együttlétet, mint Luciferrel, nem mintha őt kevésbé gyűlölném, mint Lucifert. De, mint szokták mondani, a látszat olykor csal, és engem csak a látszattal lehet közösen említeni.
|
|