Enyhén frusztráltan járkálok fel-alá a kicsiny helységben. Hátamon, az ing alatt izzadtság csordogál, hajam szinte hozzám tapad. Egykedvűen lóbálom a fegyveremet. A nő jár az eszemben, aki megkötözve ül a széken, felszakadt ajkakkal és vérző orral. Rohadtul kitartó mit ne mondjak. Egyike a hirtelen felindulásaimnak. Egyébként ő a pszichiáterem. Vagyis ő volt, amikor gyerek voltam. Némi időmbe és pénzembe került mire megtaláltam, ugyanis a picsa visszavonult. Én egy vonzó nőre emlékszem, akinek megnyugtató hangja bennem csak a pokoli emlékeket ébresztette fel, de most? Egy elhízott, elhasznált, erősen 50-es években járó némbert látok, aki könyörög az életéért, de megtörni nem hajlandó.
Ő tehet arról, hogy a tinédzser éveim elejét egy elmegyógyintézetben kellett töltenem, amit a helyi egyház áldásosan támogatott is. Gyakorlatilag az ápolókon és az orvosokon kívül csak apácákat meg papokat láttam. Ők meg nem azok a tipikusan jó életvezetési tanácsadók.
- Beszéljen Sandra. - mondom még egyelőre nyugodtan.
Válasza újfent makacs hallgatás. Ehhez nagyon ért. Hallgatni és hallgatni, aztán a komisz jegyzetfüzetébe felír valamit, telefonál párat, én pedig egy bezárt szobában ébredek. Az emlék újfent felkavarja az indulataimat, és egy hatalmas pofont keverek le neki. Olyan jó érzés, mert tudom, hogy fáj neki. A sajgó kezem pedig felpezsdíti bennem az adrenalint.
- Módszeresen ki tudom magából verni az igazságot, ezt jobb ha most megérti. BESZÉLJEN! - kiabálom.
Nagyokat nyelve, könnyező szemekkel próbál magára nyugalmat erőltetni. Látni akarom a szemeiben a félelmet, és hallani akarom az igazságot. Magamról.
- Ny..nyugodjon meg Pravyne. Ezzel nem old meg semmit. A lelkének nem lesz jobb.
- Ne analizáljon maga picsa, hanem kezdjen bele a történetbe. Vagy tudja mit? Ellopattam az aktámat a rendelőjéből. Majd én olvasom, és ha problémás részhez érek, kérdezek. Maga pedig felel, mert istenemre mondom, nem hagyja el élve ezt a szobát. Megértette?
Ismét néma csend a válasz, amit én beleegyezésnek veszek. Kinyitom az aktát:
Név: Pravyne Yassgrad
Kor: 10
Anyja neve: Maria Borg
Apja neve: Ismeretlen
Felnézek. Sosem hallottam erről a Maria Borgról.
- Kezdheti. Ki ez a Maria Borg? És miért ő van beírva anyámként?Meg se nyikkan szokás szerint. Elveszítem a türelmem. Belelövök a lábfejébe. Felsikít és zokogni kezd. Manna a lelkemnek.
- Ez még csak vérzik. Fáj, de semmi komoly. Legközelebb térden fogom lőni. Tudja, hogy megteszem. - mondom halál komolyan.Végre valahára bólint. Úgy látszik a veréstől nem fél, de a fegyvertől igen. Nekem úgyis jó.
- Maria nővérnek nevezze inkább. Az anyja egy apáca volt.
Na ezen röhögnöm kell. Az én anyám rákban hunyt el és Elsának hívták.
- Egy mélyen vallásos nő volt, aki egész életében az egyház kötelékébe készült. Semmi más nem érdekelte. Csendes volt, kedves és segítőkész. Rómába is elutazott, egy ottani rendnek segíteni. Már terhesen tért vissza. Csupán azért nem küldték el, mert traumatikus tüneteket produkált. Az soha nem derült ki, hogy valójában mi történt vele, de többé már nem volt önmaga. Harsány lett, aztán teljesen magába fordult. Dühkitörések és sírógörcsök váltogatták egymást nála a terhesség ideje alatt. A templom papja még ördögűzőt is hivatott hozzá. Mondhatni pokoli hónapok voltak mindenkinek.
Azért viseled a billogot, mert miután világra hozott rettegett tőled. Félt a közeledbe menni és többször megpróbált megölni. Az egyház pedig féltette a halhatatlan lelkét, amin súlyos sebek voltak. Ezért jelöltek meg és egy olyan helyre vittek, ami elég messze volt édesanyádtól és mindenki mástól is, aki ismerte őt.
Pár pillanatig némán pislogok rá és próbálok mit kezdeni az információval.
- És hová vittek?
- Svédország egy eldugott részébe, ami elég gyéren lakott. Más gyerekekkel voltál együtt. Az egyház figyelt titeket és nevelt is. Arra törekedtek, hogy egyszer örökbe tudjanak titeket adni, de mindenféle háttér nélkül. Ezért van rajtad az a jel. Az egyház így jelölte meg azokat, akiket ellenőrizni akartak később is mert olyan volt a származási körülményük. Még a nevedet is ők adták. A latin romlás szóból.
- Na és az apám? Ő ismeretlenként szerepel itt is.
- Azért mert valóban ismeretlen. Soha nem tudták meg, hogy anyád kivel találkozott, és hogy mi történt. Kezeltem őt..és talán pont emiatt téged is. Soha nem tudtam rájönni, hogy mi az a düh ami munkál benned. Vagy hogy mik azok az álmok a régi életedről, ami még csak halványan sem illik az elmúlt 2-300 évre, hanem jóval korábbra. Személyiségzavart állapítottam meg, ezért zártak be.
Csendben hallgatok. Próbálom emészteni a hallottakat. Elönt a teljes nihil érzése. A fejem teljesen tiszta, csak a jéghideg csend honol. Nincsenek gondolataim, sem érzéseim. Csak a nagy semmi. Felemelem a fegyvert és meghúzom a ravaszt. A nő feje lehanyatlik. Megfogom az aktámat és a táskámba csúsztatom. Erről senkinek nem kell tudnia, hallania.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az én nevem fel sem merült, mivel nagyon régen voltam a páciense, és nem is annak az országnak vagyok az állampolgára, ahol a dolog történt. Adtam magamnak egy családnevet, de a keresztnevem megtartottam.
Azóta 2 év telt el, jelenleg egy elmegyógyintézetben vagyok nővér. Éjjelente pedig egy escort cégnél keresem meg azt a pénzt, ami biztosítja a jólétemet. Az igazgatója egy pökhendi idióta, úgyhogy hamarosan a helyettesi posztját is megpályázom. A gyógyszereket pedig talán nem fogom tovább szedni. A személyiségzavar végül is nem valódi. Vagy mégis?