Külső, belső leírás

Kissé mogorva, zárt, a realista és pesszimista egyvelege. Nem barátkozik, nem beszélget. Hogy mindez miért? A lelki sebe miatt. Amiatt a seb miatt, amit egy démonnő okozott neki. Régen kedves volt, mosolygós és vidám, boldog családapa. Mára már csak egy bosszú szomjas, gyűlölködő férfi maradt... a burka, árnyéka annak, aki valaha volt... és ő is tudja: soha nem lesz már üres lelke melegséggel feltöltve, hacsak nem lánya által, aki az egyetlen fénylő pontja sötét életének. Ő már csak egy vadász, egy kutya mely parancsra ugrik.

Vastag, kopott fekete bőr kabát, mellény, fekete vászon nadrág és barna, vagy zöldes póló, pulóver. Ez még akár a tucatemberre is rámondható, ám a furcsa kalappal kiegészítve már egészen biztos egyedi külsővel találkozol. Barna, vállig érő haja tökéletesen keresztezi férfias vonásokkal rendelkező, enyhén borostás arcát, melyen ott ül két szeme, zölden, gyanakodva méregetve. Alakja magas és edzett, tiszteletet parancsoló, félelmet keltő... kabátja alatt elrejtve megannyi felszentelt fegyver. Lapockáján bőrébe égetve ott van Algiz, a keresztény rúna, a lovagok védelmezője.

Előtörténet

- Fiatal voltam még, amikor a démonok elözönlötték a földet. Apám odaveszett, mikor beterelt minket anyámmal a templomba, ahol már jó sokan meghúzták magukat. Kicsi község voltunk, se a sereg, se a démonok nem figyeltek oda ránk kellő gonddal. Apránként eltudtunk menekülni.. bujdostunk, vándoroltunk, vándoroltunk és bujdostunk. Az éhinség, a betegségek és a démoni rajtaütések lassan megtizedelték csoportunkat. 25 voltam, amikor rátaláltunk egy sebesültre: egy démonra. A fiatal lány szeme feketéllett, s félelem helyett reménykedve kúszott felénk. Megakartuk ölni, de pont az anyám volt az, aki megállította őket: semmiben sem különböznek tőle, ha megölik. Egy kis vita után ráhagyták de nem engedték tovább velük. Döntenem kellett: a biztosabb túl élés és az anyám között. -itt picit megálltam a beszédben, s jól meghúztam a vizes palackot, melyet a kezemben volt- Először a csoport és a túl élés mellett döntöttem, de egy órával később visszafordultam... Segítettem anyámnak és a fiatal démon nőnek. Immacolatanak nevezte magát. Fajtársai akarták megölni, mert elárulta őket. Tőle tanultam meg, ha egy démon szeme fekete, az azt jelenti, hogy inkább emberi, mint gonosz. Onnantól kezdve hárman vándoroltunk tovább. Immacolata sokszor segített, démonok elterelésében, így hamar összebarátkoztunk, a kezdeti ellentétek ellenére. 28 éves voltam, mikor anyám megbetegedett, s gyógyszer nem levén egy hét múlva el kellett temetnünk. Keserűnek éreztem az életet, de nem voltam egyedül. A démon velem volt és segített. -sóhajtok hatalmasat és hátradőlve a hatalmas üvegablakra pillantottam. Mögötte villámlott, zuhogott az eső, kopogott a tetőn. Jézus szobrára pillantottam és újabbat kortyolva folytattam..
- Egyre közelebb került hozzám. Most, hogy figyelmet tudtam rá szentelni, láttam szépségét. Bele habarodtam. Rá egy évre megszületett a lányom, Suzanna. -ekkor hátra fordulok a székemen és a sötét szoba felé pillantok, ahol a 8 éves kislány alszik- Semmi különös nem történt egészen egy héttel ezelőttig. - itt elhallgatok és elmerülök az emlékben... gyakran voltam távol a rejtekhelyünktől, mert nekem kellett elmenni árut cserélni, venni. Aznap este, mikor haza értem, egy nappal előbb... Nem tudtam, hogy van fájdalmasabb annál, hogy a szeretted meghal. De már tudom. Eszembe jut Immacolata kéjes nyögése, s ahogy hallhatóan nyikorgott az ágy.

'Nem tudtam, hogy most végtelenül mérges, vagy csalódott vagyok.. Azt hiszem, egyszerre a kettő. Ledobtam a zsákot a földre a kezemből és elindultam beljebb, a rozzant, sötét ház emeletére. Az ajtó résnyire volt, hangtalanul hajtottam be. Eléggé kiábrándító, ha a nődet, lányod anyját egy férfivel találod az ágyban.. Itt azonban nem ez a helyzet állt fent: két férfivel hentergett egyszerre. A látvány undort keltett bennem, s ökölbe szorítottam a kezemet. Kéjes nyögése és fetrengése közepette rám kúszott a tekintete: vörösen égett a sötétben.
- Kutyából nem lesz szalonna... - mondtam ki, mire a két pasas is rám emelte, szintén vörös tekintetüket. Tehát ők rángatták vissza őt az emberiből démoniba. De itt már nem érdekelt. A pár órája vásárolt fegyvert kikaptam kabátom belső részéből, s ha bár akkor még nem igen tudtam célozni, ilyen távolságnál is simán eltaláltam volna őket. Azonban az egyik elteleportált, a szuka is a harmadik pedig rám dobta az ágyat, annak lendülete kilökött az ajtón, lebucskáztam a lépcsőn, s beverve a fejem eszméletemet vesztettem.
- Apa!! Apa!! Apa kelj fel!! - hallom lányom hangját, s lassan kinyitom a szemem. Hajnalodik, vöröslik a szoba fala. Ahogy egyre jobban tisztul a kép, egyre jobban visszatérnek érzékeim, megérzem a füst szagot. Ez nem a nap: ez tűz. A rémült Suzannára pillantok, pizsamában szorongatja a karomat. Gyorsan felkelek, lekapom a bőr kabátomat és ráterítem, bele bugyolálom, majd körbe nézek. Alul már ég minden, arra nem mehetünk. Karomba kapom és félve rohanok fel a hálóba. Az ablakot lángok mardossák. Vissza fordulok, s átrohanok abba a szobába, ahol lányom aludhatott eddig. Idáig még nem ért el a tűz. Recsegést és nyikorgást hallok, majd hátul a folyosót már el is emésztették a lángok, amelyek gyorsan terjednek felénk a fapadlón. Szorosan magamhoz szorítva lányomat ugrok ki vele az ablakon, az égő házból. Nem esik jól négy méter magasból a földre landolni.
- Jól vagy? - pillantok rá aggódón, nem esett baja. Felnéz rám, kormos orral, könny áztatta arccal.
- Jól. - szipogja. -Hol van anya?
- Anyád meghalt...'

- ...Luther? - hallom meg az apát hangját, mire felocsúdva rápillantok.
- Igen... Kérem.. akkor vigyázna rá?
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...
- Nincs más ismerősöm, akire rábízhatnám. - mondom kérlelően. - Itt jó kezekben lenne!
- Ez egy kolostor, Luther... Itt nincs helye démonnak. Mi.. ők nem olyan szabad szelleműek, mint a papok a környéken. Elrejthetem, de ha rájönnek, hogy pont én rejtegetek itt egy ilyen lényt, nem csak őt, de engem is megölik.
- És ha nem titkolja? Ha meggyőzi őket, hogy nem veszélyes, még ha annak is tűnik? Hiszen még is csak 8 éves!
- Meglátom mit tehetek..

Nem örültek neki.. Sem a kolostor lakói, sem Suzanna. Mikor eljött a napja, hogy itt hagyjam, sírva ölelt át, s kérlelt, hogy ne hagyjam ott.
- Suzie... - sóhajtottam és visszaöleltem- Nem hagylak itt örökre.. De Londonba kell mennem, hogy felkeressem a Lovagrendet. Lehet, hogy be sem vesznek, de talán kiképezzenek. És annyi már elég, hogy megvédhesselek. - mondom és ránézem, megsimogatom barna haját.. Nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt még búza szőke volt, s olyan apró, hogy a nyakamba tudtam venni. Megtapasztaltam, hogy anyja által gyorsan is nőtt: mint a gomba, sőt még gyorsabban.. Mára már nem egy kislány, hanem egy nő szemeibe néztem bele, egy aggódó fiatal lányéba. - Ígérd meg, hogy nem felejted el, hogy mi a jó.. hogy szót fogadsz az apátnak és megvársz itt.. Érted fogok jönni! - ígérem, s egy csókot adok a homlokára. Nehezen enged el, s én is őt. Kilépek a küszöbre, majd vissza nézek.
- Jó... - törli le könnyeit és hátra lép, karjait védekezően összefonja maga körül.
- Egy haja szála se görbüljön meg. - szólok hátra, enyhe fenyegetéssel a hangomban, majd elmegyek...

Hosszú volt az út Londonba, s nem éppen zökkenő mentes, de végül elértem oda. Sorozáskor nem említettem Suzannát.. csak az anyját, bosszúszomjamat szívesen látták. Megtanítottak harcolni, lőni, ölni. Mindenre, ami kell a túléléshez. Megkaptam a lovagok rúnáját, Algizt is, a jobb lapockámba égették bele. Két év... Ennyibe tellett, mire a profizmust elértem. Sokkal jobban, erősebben küzdöttem mindenkinél: a legtöbben elvesztették a családjukat, csak azért éltek, hogy bosszút álljanak.. Nekem él a lányom: azért élek, hogy ő biztonságba legyen. Sokkal nagyobb hát a motivációm. A most a rend elkezdett szedelődzködni: Sioux Falls-ba megyünk. Indulás előtt én már elmentem: a lányomért. A lovagok már előttünk voltak, de nem érdekelt. Utánuk mentem, a lányommal. Elmondtam neki, hogy nem tudhatják meg, hogy az én gyermekem, s ha utolérjük őket, ismét egy papra kell bíznom, de akkor már minden nap láthat.. Bele ment.
Okos lány, tudom, hogy nem szólja el magát.