 Vendég  | Tárgy: Alice Warth Pént. Aug. 15, 2014 8:13 pm | | | |  Alice Warth
 |
†Név: Alice Warth
†Becenév: Allie, Al,
†Kor: 19
†Csoport: Ember
†Rang: Vándor
†Avatar: Teresa Palmer
|
Külső, belső leírás
Először zavarjuk le gyorsan a küllemet, oké? Nem hinném hogy ragozni kéne, tekintve hogy ha rám nézel, remélhetőleg meg tudod állapítani, hogy nézek ki. Khm, nos. Viszonylag magas, 169 centi vagyok hosszú szőke hajjal és cuki kék szemekkel. És igen, a "cukit" szarkasztikusan mondom. Nincs bennem semmi cuki. Öm... ja, ruhák. Farmer meg póló, de csak mert most ez a legkényelmesebb és legpraktikusabb. Mikor még bujdosó voltam nyugodtan hordhattam szoknyát magassarkúval, mert nem igazán kerültem konfliktusba azokkal. Hát igen, nehéz az élet. Van egy tetkóm a combomon, amit egyszerűen imádok: fegyver (az én fegyverem) masnival. Oh, egyébként elég sportos az alakom, amit sajnálatos módon amolyan "kiképzésen" kaptam és nem konditeremben. Jobban örülnék az utóbbinak, de sebaj, legalább jók a lábaim! Jellem. Elég komplikált. Általában szarkasztikus, gúnyos, néha túlságosan őszinte, rideg ugyanakkor harcias vagyok. Körülbelül ilyennek lát mindenki, akivel először találkozom, bár legbelül nem gondolnám azt, hogy szemét lennék. Csak nagyon nehezen bízom meg bárkiben is és könnyebb távol tartani mindenkit... na jó, majdnem mindenkit. Természetesen van egy-két ember akik áttörték a védőpáncélomat, de őket otthagytam a szülővárosomban, biztonságban. Ha valakit netalántán közel engednék magamhoz, az életem árán is védeném - ezt tettem volna a szüleimmel is, ha... ha. Ebből adódóan bolondulok a fegyverekért, és imádom őket használni is, nem véletlenül, mert kiválóan lövök. Otthon a vezetőnk volt a tanárom, úgyhogy még jó hogy! És, csak hogy ne ijesszelek el teljesen, tudok kedves is lenni ám, csak ahhoz vagy nagyon jó fejnek kell lenned, vagy el kell érned hogy bírjalak, ami hogy is mondjam... ja, szóval rohadt nehéz. De hé, nem szabad feladni!
Előtörténet
Sajnálatos módon olybá tűnik, hogy ezen a helyen kell maradnom egy darabig, ezért utolsó három szál cigim egyikével a kezemben kisétálok a temetőbe és leülök az egyik sírhoz, melyen a következő felirat áll: Elisabeth Evans, fiatalanya, élt 29 évet. Összeszorul a torkom, mikor eszembe jut az én anyám, szorosan mellette pedig az apám, ahogy boldogan mosolyognak annak ellenére, hogy ebben a világban semmi sem boldog. Lehunyom a szemem és akaratlanul is visszaemlékszem arra a bizonyos napra...
Egy barlangban töltöttük az éjszakár a hideg, nyirkos kövön, tüzet nem gyújthattunk mert észrevehettek volna, de apu már köhögött, és édesanyám sem volt túl jó állapotban... Ám őket csak az én biztonságom érdekelte. Mindig is haragudtam rájuk ezért. Fekvő helyemben a falnak fordultam, háttal nekik, hogy ne kelljen látniuk az arcomon a bántottságot, a félelmet. Ekkor döntött apám úgy, hogy tovább kell állnunk.
Amilyen gyorsan csak lehetett összeszedtük azt a kevés élelmet ami még megmaradt azóta, hogy eljöttünk a búvóhelyről, és elindultunk lefelé a hegyről. Már november vége felé járhatott az idő, bár nem tudom pontosan: ugyanis semmink nem volt, amin számon tarthattuk volna. Mindenesetre a természet visszaadta a hangulatomat - a fák már levetették zöldellő lombjaikat és göcsörtösen, hátborzongató módon emelkedtek fölénk, amit csak még jobban kihangsúlyozott a még épp hogy csak feljövő nap fénye. Emlékszem, felnéztem és valami mintha megmozdult volna a fejem felett, bár biztosan csak az árnyékok játszhattak valamiféle szemét játékot velem, én mégis reszketve fontam magam köré a karjaimat.
- Alice, édesem, muszáj sietnünk. - Fordult oda anyu sürgetőn, ugyanakkor aggódón, nekem pedig nagyon nehezemre esett kipréselni magamból egy "okét", egy apró kis mosoly kíséretében. Mindketten tudatában voltak annak, hogy azóta mardos a bűntudat mióta csak eljöttünk, de igyekeztek nem foglalkozni vele... ugyanakkor azon a napon sokkalta borúsabb voltam mint általában, és ez apunak is feltűnt. Kapkodva odajött hozzám és sietve átölelt.
- Tudod, hogy minden rendben lesz, ugye? - Belepuszilt a hajamba. - Annyi az egész, hogy folyamatos mozgásban kell lennünk, és...
Itt mintha elvágták volna, elhallgatott és várt. Már épp meg akartam kérdezni tőle hogy mi történt, de tudtam is a választ... csak nem akartam elhinni. Nem tudtam elhinni.
- Itt vannak.
Apu abban a pillanatban odébb repült tőlem, valami mintha elhajította volna, bár én semmit nem éreztem. Anyu utána rohant, és már én is indultam volna feléjük, a kezem az övembe dugott pisztoly köré fonódott, amikor valami hátra rántott, hanyatt vágódtam és bevertem a fejem. A vörös és kék foltok között még láttam a szüleimet, ahogy elragadja őket valami...
Mikor felébredtem, a nap már javában fent volt, úgy saccoltam hogy körülbelül délelőtt 11 és dél között lehet az idő. Először csak feküdtem a hátamon, a fejem alatt a kővel és azon gondolkodtam, hogy hogy kerültem oda. Majd olyan gyorsan villantak be a képek hogy szinte beleszédültem, és azonnal felpattantam, nem törődve azzal hogy borzasztóan kavargott a gyomrom.
Körbepillantottam, hátha látok valamit - akármit - de semmi. Egy leszakadt ruhadarab, egy fél pár cipő, még annyi se... eltűntek. Ebben a pillanatban, mikor tudatosult bennem minden, összerogytam, és nem bírtam megzabolázni feltörő könnyeimet.
Összeszorítom a számat, és érzem, ahogy legördül egy újabb könnycsepp az arcomon. Szemét voltam velük. Csupán engem akartak védeni, én meg büntettem őket és mi lett a vége? Úgy kellett elválnom tőlük, hogy egy rohadt "szeretlek"-et nem mondtunk egymásnak, de még csak egy kiáltás sem jött ki a torkomon, hogy magamra vonjam a figyelmet...
Az egyetlen könnycsepp zokogássá alakul, és összegörnyedve átkozom magam amiatt, hogy újból felszakítottam azt a sebet, mely majdnem egy éve nem gyógyul. Mert igen... a szüleim miattam haltak meg.
|
|
 Sátán Hozzászólások száma : 322
Join date : 2014. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sioux Falls
| Tárgy: Re: Alice Warth Hétf. Aug. 18, 2014 5:11 pm | | | | Üdv, Alice!
Mondanám, hogy sajnálom a szüleidet, de ezzel is csupán azt érnénk el, hogy hazudnék. De azt ugye, nekem nem szabad. A lényeg, hogy bár ez történt, de nekem ez annál jobb. Ha gyűlik a harag a lelkedben, halálod után, szívesen látlak az enyéim közt 
Foglald le gyönyörű arcod, aztán kapj el játszótársat és fedezd fel a játékteret! |
|
