 Vendég  | Tárgy: fear me, honey, for I am Death Szomb. Szept. 06, 2014 10:23 pm | | | |  Death
 |
†Név: Death
†Becenév: nincs neki, bár néha szokták még Halálnak is hívni
†Kor: 5763
†Csoport: démonok
†Rang: négy lovas
†Avatar: Mira Nox
|
Külsö, belsö leírás
Ha egy szóval kéne őt jellemezni, azt mondaná róla az ember, hogy jégkirálynő. Feltűnően szép, fiatal nő, akit magas, karcsú alakkal áldott meg a sors. Haja platinaszőke, szinte már hófehér, és egészen a combjáig ér, bőre pedig hóka és hibátlan, mintha márványból faragták volna. Szemei vörösek, de hogy "emberibbnek" tűnjön, legtöbbször kontaktlencsét visel, a jégkék és a szürke különböző árnyalataiban; csak ritkán esik meg, hogy halandók közt az igazi szemszínével dicsekedjen, mert irritálják az ostoba kérdések arról, hogy vajon albínó-e, vagy hogy hogyan csinálja, hogy a szemei vörösek, és hogy visel-e kontaktlencsét.
Olyan, mint egy szobor - elegáns, hibátlan és érzelemmentes; legalábbis ezt a látszatot kelti messziről, amikor feltűnik valahol a viktoriánus stílusú, csipkés, fekete ruháiban, mintha csak egy történelemkönyvből vagy klasszikus vámpírregényből emelték volna ki. Ugyanakkor a "modern" öltözékeket sem veti meg, előszeretettel visel latexből vagy bőrből készült ruhákat, szigorúan fekete színben, lehetőleg sok kiegészítővel. Sosem látni őt nadrágban, vagy lapos talpú cipőben; imádja a magas, platformos cipőket, a rövid szoknyákat, vagy hosszú, viktoriánus ruhákat, így ezeket akkor sem teszi félre, amikor ölni készül - olyankor csak az egész öltözékét megtoldja egy köpennyel, amelynek kapucniját mindig mélyen az arcába húzza. A legtöbb démonnal ellentétben ő szereti a külsejét, így nem is gyakran változtat rajta - csak néha parádézik vörös vagy fekete hajjal, ha éppen unatkozik.
Ugyanakkor a "jégkirálynő" jelző nem csak a külsőjére jellemző; a belsője is ugyanolyan hűvös és kietlen, mint a csillagoktól mentes, téli éjszaka. Kegyetlen és számító, hidegvérű és végtelenül nyugodt, bár ha egyszer kibillentik őt ebből az egyensúlyból, mániákusan tud dühöngeni, és olyankor isten kegyelmezzen annak, aki a közelébe kerül. Rég elzárta magát mindenféle érzelemtől, így most olyan, mint egy üres, ám annál szebb edény, amit nem lehet megtölteni; csupán az érdek tartja bárki mellett is, vagy a testi vonzódás, mert szeretni képtelen. Úgy hazudik, mintha könyvből olvasná a dolgokat, modora pedig megnyerő; mégis, úgy csöpögteti az ember szívébe a mérget, mint a kígyó, viszályt szítva és felélesztve a rég hamvaikba hullt konfliktusokat. Magabiztos és célratörő, bárkin átgázol, hogy megszerezze, amit akar, és mint kaméleon változik attól függően, mit kíván meg tőle a helyzet.
Hófehér holló a feketék közt, aki egyszerre elbűvölő és utálatos, aki kívánsz és akit megvetsz, és aki így is-úgy is a végzeted lesz, akár akarod, akár nem.
Különleges, egyedi képessége az energiaelszívás, ami annyit takar, hogy egyetlen érintésével elveheti a halandók és a gyengébb démonok/angyalok életerejét, azonnali halált okozva ezzel. Ezen kívül rendelkezik még az összes démonra jellemző képességgel is, mint például a halhatatlanság vagy a teleportáció, és a többi, és a többi.
Elötörténet
Egymásnak koccanó kristálypoharak, a drága pezsgő megcsillan bennük, egyetlen pillanatra ezernyi darabra törve ezzel a kristálycsillárokból áradó, sápadt fényt. Jókívánságok és kacagás, hamis és számító mosolyok, ahogy az emberek mélyen egymás szemébe nézve kívánnak boldog új évet egymásnak, lélekben arra vágyva, hogy bár ne kéne itt lenniük. Talpig selyembe öltözött nők, hosszú estélyi ruhákban, gyémánt nyakékkel a nyakukban, vörösre festett ajkaikat gyöngyöző kacagás hagyja el, a pezsgőjükbe kortyolnak, majd az arcukba hulló kósza tincseket csábító mozdulattal simítják hátra. A férfiak méretre szabott öltönyeikben bájolognak a magányosan álldogáló hölgyekkel, bókolnak és mosolyognak, mások éppen táncra kérik fel partnereiket, még mások az üzlettársaikkal beszélgetnek arról, hova utaznak majd az új évben, hova utaznak majd síelni a családjukkal, a szeretőjükkel. Sekélyes beszélgetések, ostoba emberek ostoba szavai, amik igazából senkit sem érdekelnek, mégis elhangzanak, csak azért, hogy utána emberi fül számára nem hallható kristálycsilingeléssel darabokra törjenek a földön, ezernyi apró szilánkkal elborítva a terem hófehér márványpadlóját. Hatalmas színjáték az egész, amiben őt mindannyian csak damilokon rángatott bábuk, amiket egy fölsőbb erő irányít.
Az erkélyről nézem őket, jégkék pillantásom lassan járatom végig a bent lévőkön, mintha csak keresnék valakit, akit most elnyelt a tömeg; végül rálelek, a mézszínűre festett falnak támaszkodik, és a pezsgőjét kortyolja, majd nevet, rákacsint a partnerére, és megint iszik. Harmincas éveiben járhat, de valamennyivel öregebbnek néz ki a túlzásba vitt cigarettázástól, öltönye kissé hanyagul fekszik rajta, mégis elegánsan, haja ezerfelé mered a fején, mintha sose látott volna fésűt, mégis, körülállják őt a nők, mintha csak vonzaná őket, mint a lámpa a molylepkéket. Sosem néz senki szemébe, de majd az enyémbe fog. Már csak néhány perc.
Lassú, kimért léptekkel haladok végig a nagy báltermen, felé közelítve; a ruhámat díszítő, fekete csipke halk susogással söpri a földet, cipőim tűsarka halkan koppan a márványpadlón, mégis csend lesz, elhal minden beszélgetés, minden sustorgás, és csak néma, reményvesztett pillantások kísérnek. Ők érzik. Ők tudják. Érzik, hogy valami történni fog.
- Monsieur Leclerq? – Alkoholtól ködös pillantását rám emeli, ajkaim halvány mosolyra húzódnak, kinyújtom felé a kezem. - Jöjjön, sétáljunk egyet.
Ujjai összekulcsolódnak az enyémekkel, ahogy megfogja a kezem; végigvezetem őt a termen, majd fel a főlépcsőn, a folyosón, egészen a ma éjjelre kivett szobájáig. Kijózanodni látszik, az alkoholgőz már nem ködösíti annyira a tekintetét, inkább a vágy valami olyan után, amit sosem kaphat meg.
Utánam.
Whisky és meggy ízét érzem, mikor az ajkai az enyémekre simulnak, mohón, akaratosan csókol, remegő ujjai a ruhám fűzőjét bontogatják, húz magával az ágy felé, mint ahogy azt az összes többi szeretőjével tette, akiket eddig ide hozott. Magához húz, szabad keze a testemet barangolja be, mintha csak először érintene nőt, és szinte kacagni támad kedvem, mert ő még mindig nem tudja, nem érzi…
- Mindig könnyebb, ha alkoholtól elbódult emberekkel van dolgom. – És tényleg, végül felkacagok, mikor hagyja magát az ágyra lökni, és engedi, hogy fölé másszak, kezem pedig a szíve fölé simítsam. Az ostobája csak ekkor érti meg, hogy ma éjjel nem fog újabb nőt magáévá tenni, hogy ez már itt a vég. Könyörögni akar az életéért, de egy hang sem jön ki a torkán, csak nyüszögés, mint a kutyáknál, és ettől csak még inkább kacagni van kedvem. - Könyörögj csak az életedért, korcs, úgysem hallgat meg senki.
Nem szokásom tiszteletben tartani az utolsó szó jogát. Amilyen életet élt, olyan halált érdemel… Ezért is hagyom ott az élettelen testét az ágyon, ahogy lelöktem rá, és mint aki jól végezte dolgát, távozom. Egy újabb tiszta halál, egy újabb megmagyarázhatatlan eset. Nyugodjék…
Ugyan, égjen csak a pokol legmélyén. |
|
 Sátán Hozzászólások száma : 322
Join date : 2014. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sioux Falls
| Tárgy: Re: fear me, honey, for I am Death Hétf. Szept. 08, 2014 7:32 pm | | | | Üdv, Halál!
Élvezettel olvastam lapod, és meg kell mondjam, ennél jobb választásom sosem lehetett volna. Fiatal vagy még, és szíved tele gyűlölettel, vérszomjjal. Tökéletes a halál vagy, gyermekem. Most pedig menj, foglald le gyönyörű arcod, jegyezd fel képességed, végül pedig, várlak a játéktéren!  |
|
