Külsö, belsö leírás

Nem nőttem túl magasra, az a 165 cm pont elég. Mintha csak mutatná a származásomat, hogy nem az égbe tartok, hanem a méységből jövök. Mondhatjuk, hogy nádszálvékony vagyok, nem vastag se a karom, se a lábam, se a csípőm. A hajam nagyon hosszúra ér, ha igazán szabadjára engedem, akkor a derekamig zúduló, szőkén aranyló vízessést játszik és néha szeretem jól összeborzolni. A férfiak fantáziáját be szokta indítani és elképzelik, hogy izzasztanának engem ilyen kócosra. A mosolyom szintén a lélek mélyére hatol, mindig ott bujkál benne a kisördög, a kacérság szabadsága, a játékos hajlam. Sejtheted, hogy nem csupán magányos öröm rejtőzik bennem, hanem megosztom azt veled is. Aztán majd meglátod, hogy ez neked fájdalom lesz, pusztulás és a valós emberi értékek elvesztése, mert én ezen dolgozom. Babilon szajhája felemeli a fodros szoknyáját vagy kigombolja a konszolidált, élre vasalt nadrágját és lassacskán beszivárog az agyadba, a szándékaidba, feelszabadítva ott az ösztönöket. Rátapadhatsz nem légzsákszerű, hanem kisebb, de formás melleimre és végigsimíthatsz karcsú alakomon, elkalandozva a kellemesen porhanyós, egyben izmos fenekemre. Aztán az együtt töltött idő után észre fogod venni, hogy csak rám vágysz. A szíved hevesen fogja pumpálni a vért és az eszed őrült táncot jár, mikor rám nézel vagy csak rám gondolsz. Ha van feleséged, gyereked vagy legalább egy kutyád, bárki, akiről eddig azt hitted, hogy közel áll hozzád, a fejedből ki fog röppenni minden ragaszkodás. Légy akár robusztus férfiállat, akár törékeny nő vagy a kettő keveréke, teljesen mindegy, az ösztöneid azt fogják súgni, hogy itt van valaki, aki nem egyszerűen közel áll hozzád, hanem a szívedben dobog, belülről mosolyog rád. Mindenkit el fogsz hagyni, méghozzá a lehető legbiztosabb módon szabadulsz meg tőlük: gyilkossággal, egyenként mészárlod le őket, miközben a szemeimbe mosolygsz szerelmesen.
Én pedig végignézem, téged bátorítva ártatlan tekintetemmel és csillogó mosolyommal. Amikor megtetted, feladataid végére értél és leszámoltál mindennel, mindenkivel, aki édes és betetőző szerelmünk közé állhat, velem nem találkozol többé. Perzselő tűzként égő fájdalmad éltet és csontjaimban, ereimben folynak az elégedettség áramlatai, ahogy aprócska életedet romba dőlni láttam. Elvettem tőled, akiket igazán szerettél, megfosztottalak a tisztességtől, ezt fogod mondani, mikor elmúlt a varázs. A kezeidet vérrel mocskoltad be, igen, ezt nem én tettem, hanem te voltál. Semmid nem maradt és ha megkeményíted a lelkedet, hogy bosszút állj, az nekem még nagyobb öröm. Sokasítsd és szaporítsd csak a bűneidet, amik miatt nyertél egy ingyenes utazást és örökkévalóságig szóló tartózkodást a Pokol egyik fájdalmas bugyrában. Halálod után nagy örömmel és kéjjel várunk, a vermed széléről pedig integetni fog a szőke szépség, aki kirántotta alólad az élet szőnyegét.
A rangomnak megfelelő feladatokon kívül is elragadó vagyok és be tudom hízelegni magam bárhová, ráadásul örömmel teszem. Elvenni másoktól azt, amit tőlem is elvettek, maga a kínzó gyönyör és a szellemem izzó lávafolyamként tombol, amikor csak játszadozom emberekkel, legyen az sértések hada vagy nyaktörések, kivéreztetések. Mind kedvemre való és az áldozatokból szoktam enni is legalább egy falatot. Akkor a legízletesebb, ha még élnek és elszörnyedve tekintenek a húsukat rágó démonra, miközben a testük rázkódik a félelemtől és a sebektől, amik ontják a vért magukból.
Nemcsak az emberhúst eszem ám. Nagyon szeretem a kínai, indiai ételeket, a mexikóit. Minél csípősebb, annál jobb. A hagyományos német ételeket sose szerettem, túl zsírosak és nehezek. Édességekben viszont nem válogatok, a torták és cukorkák világával el tudsz engem bűvölni, a kedvemben tudsz járni. Nem fordulok ki önmagamból a glükózcsodák miatt se, de egy kicsit pokolibb fényben fogsz világítani előttem és ez jót jelent.
Bizony, mert ha eddig azt hitted, belém nem szorultak pozitív érzelmek és a szeretetnek nem jutott hely, még egy talpalatnyi sarok sem az én szívem kietlen és kopár síkságán, tévedsz. A hozzám hasonlókat nagyon is tudom szeretni és becsülni. Képes vagyok ajándékoknak sikítozva, tapsolva örülni, legyen az egy veremben leláncolt ember, akivel tehetek, amit akarok vagy egy új nyakék. Imádok táncolni, klasszikus és modern táncokat, meg is tanultam elég jól ropni. Ez a csábításban is segít, mert a férfiak odavannak a kívánatosan táncoló nőkért. Az érzelmek feltüzelésére, a vágy felkeltésére a legjobbak a tüzesen korbácsoló ütemek, amikre a test vonaglásba kezd és megmutatja egy szeletkéjét annak, amit nyújt majd a hálóban. A háló pedig nekem nemcsak az alvószoba, hanem a pók csapdája is, amibe besétálnak az áldozataim és kisemmizve vagy halva távoznak.
A démonok között vannak barátaim is, akiken segítek, ha bajban vannak. Én nem az a démon vagyok, aki hatalomra tör és a fiatalabb társait lemészárolja, a nagyok ellen pedig intrikákkal harcol.  Féldémon voltam és ebből a korszakból maradtak meg bennem ilyen ártalmatlan apróságok. Persze nem állok jót magamért, ha egy másik démon pengét fog rám, sőt még élvezni is fogom a harcot, a sebeket és az agresszor halálát, ha sikerrel járok. Szándékosan destruktív és kéjgyilkos vénámat viszont csak az emberek, angyalok és a létüket értékelni nem képes, gyönge, percéletű humán örökségükért, jóságért, erkölcsért kapálózó, szánalmas és nyomorult féldémonok világában alkalmazom.
A legújabb divat szerinti ruhák szeretetét is megőriztem, palotákat tudnék megtölteni a kelléktárammal. Csábos nagyestélyi, útszéli prostikra hajazó mini és pántos top vagy egy komoly nadrágkosztüm mind megtalálható, élénken lángoló, hűvösen hullámzó vagy éjsötéten mogorva színekben. Természetes, hogy az ékszereket és a sminket se hanyagolom, nyakláncok, fülbevalók, karórák, csukló- és bokaláncok egészítik ki a ruhakölteményeimet, egymással összhangban, mert ahhoz nagyon értek és fontosnak is tartom a harmóniát az öltözködésben.
Imádom a hegytetőket, éjjelente onnan nézek le a városokra, falvakra, amik az Uram kezére jutottak. A másik véglet a mélység, a völgyek, hasadékok, gödrök, ahol közelebb vagyok a nagy mélységhez és győzedelmesen tekinthetek fel az égre, amit szépen lassan lerántunk ide és legyőzzük. Ezek éltetnek, a pusztítás, a rombolás és ha néha én is bekapok egy eltévedt golyót, szúrást, furamód majdnem olyan katartikus élmény, mint mások romlását átélni. A pusztulás ereje a legnagyobb a világon, erre jöttem rá már nagyon régen és ez az ars poetica-m. Szinte mindegy, hogy adom vagy kapom az ütéseket, csak történjenek, legyen mozgásban a világ és guruljon a hanyatlás lejtőjén, sodorjon el mindent a korrózió lavinája, az elmúlás méregfogai csattanjanak a torkokon. Ezt akarom én látni és ez tetteim mozgatórugója, a legtisztább belső motiváció.

Extra képesség:
Felbujtás - érzelmileg magához köt valakit és kisajátítja, a szerettei ellen fordítja.

Elötörténet

.
Berlin, 1380. Ismeretlen eredetű tűzvész pusztított, a városházán kívül több templom is a lángok martalékává vált. Csuklyával a fejemen rohantam haza a koszos kis házunkba, hogy senki ne ismerje fel a nőt, aki nemrég érkezett ide Frankfurtból. Az Octavia Schlemm nevet használtam, már 150. éve ugyanezen a néven jártam Németország településeit és végeztem a feladatomat, amire az apám, egy közel-keleti démon kényszerített. Nem viccből csináltam és eleinte nem élveztem, aztán rájöttem, hogy meg lehet találni a szépséget ebben is. Djinn halállal fenyegetett, az ő fajtája képes volt a saját lányát, ágyéka gyümölcsét is idő előtt átküldeni a túlvilágra úgy, hogy aztán semmi remény ne maradjon. Élni akartam és kora gyerekkoromtól teljesítettem, amit parancsolt. A bűnlajstromom akkora volt, hogy engem egyszerre két máglyán égettek volna meg a hatalom birtokosai, ha megtudják, miket követtem el. Bezártam az ajtót magam mögött és a férjemet nyugtatgattam, hogy a tűz nem terjed erre. Kívántam a testét és ő is az enyémet. Újra egymáséi lettünk, mint már sokszor, amióta összeházasodtunk. Az apám természetesen nem volt ott az esküvőn, mert Isten színe előtt adtak össze minket, az nem démonnak való hely. Még úgy se, hogy a tisztelendő atya és a templomszolga már messze nem voltak bűntelenek nekem köszönhetően. Így éltem én féldémonként, szentképeket ellopatva és azokat meggyalázva, a klérus embereit bűnös hancúrozásokra csábítva, gyerekeket lopásra tanítva, férjeket győzködve, hogy a feleségük csak útban van és szabaduljanak meg tőle. Szóval az akkori urammal, Stefan Handlerrel kényeztettük egymást, amikor dörömböltek az ajtón. Belémhasított a gondolat, hogy valaki meglátott a gyújtogatások közben, amit démonok szolgáival és más féldémonokkal követtünk el. Stefan nem számított semmi ilyenre, jó ember volt, az a naiv fajta, aki nekem csak az elfogadottság miatt kellett. Egy nő menjen férjhez és szüljön gyerekeket, akkoriban ez volt a közvélekedés, a vallás rothasztó hatásának köszönhetően. Sose szerettem, csak színleltem a ragaszkodást. Én rémülten mentem át a másik szobába és az ajtófélfa mögül hallgatóztam torkomban dobogó szívvel. Egy roppanást hallottam és mikor kinéztem, a férjem teste épp összeomlott, mint egy rongybaba. Djinn állt az ajtóban és rögtön észrevett. Nem tudtam menekülni, nem volt hová, ezért is féltem annyira már a kopogáskor. Becsapta az ajtót és engem a falhoz vágott.
- Féldémon! A küldetésedet elvégezted. Berlinből továbblépünk, de neked mást készítettem el, új ösvényekre terelem a csinos kis lábaidat. Kezdésként végre te is megtapasztalod, milyen érzés a saját dobogó szívedet a gyilkosod kezében látni.
Próbáltam védekezni, hiszen nagyon sokáig tanultam a harcot, de a tanítómesteremmel szemben nem volt esélyem. A kardját belémvágta és úgy rántotta ki a bordáimat, mint csirkét a katrocból. A fájdalomtól zokogtam és véres nyomot hagyva csúsztam le a falon. Ennyit tudtam kinyögni:
- Tedd meg gyorsan és ne kínozz!
A démon előtt ez a lehető legrosszabb védekezés volt. Először a lábfejeimet csapta le. Őrült vonaglásba kezdtem, mint a legtüzesebb lepedőcsaták idején. A combomba szúrt, aztán a gyomromba. Felszeletelte a lábaimat és amikor az utolsó lehelletemért küzdöttem, szitkokat szórva, vörösen sötétlő szemmel, olyat éreztem, mint még soha. A fájdalomnak ez a szintje különleges érzéseket szabadított fel bennem. Azóta ezt már mazochizmusnak hívják.
- Ugye? - kérdezte kéjtől bűzlő vigyorral a démon, aki tudta, mit érzek. - Ezt más nem adhatta meg neked, félleány, csak én, a Pokol igazi szülöttje, apád és tanítód. Ma este velem leszel odalent!
Djinn ezzel kirántotta a szívemet a mellkasomból. Emlékszem még az utolsó pillanatra, mikor a kezében fogta azt a kis dobogó, véres csomót, ami engem éltetett. Octavia Schlemm, a féldémon aznap halt meg. És aznap este született meg Octavia Schlemm démonként, 3000 éves apját követve a Gyűjtők sorában. Jól tudtam, mi a Babiloni Szajha a keresztények számára, de megkaptam a szükséges pokoli instrukciókat is. A démonok a fiatalkát kínozták, gyötörték, a Pokol viszont begyógyította a sebeimet, ha elég közel maradtam. Aztán a felszínre érkezhettem, hogy bűnre vigyem az embereket. Az indulatok és vágyak felkeltésének fortélyát addigra már kitanultam, kísértő lélek és bűnös utakra térítő nőszemély maradhatott meg a világtörténelem rejtett lapjain a féldémon énem. Itt lent viszont kaptam egy képességet, ami egyetlen dolgot hihetetlenül megkönnyített. Azt, amit mindig is élveztem. Férfiakat és nőket kellett elcsábítanom, magamba bolondítanom, majd rávenni őket, hogy a szeretteiket hagyják el vagy ami még élvezetesebb, öljék meg őket. Mindet. Érezzék azt, hogy akiért eddig tűzbe tették volna a kezüket, akit szenvedélyesen vagy családi összetartozásból szerettek, az csak egy akadály, gát a végtelen szerelem folyóján, mely imádott Octavia-jukba torkollik vad hullámokkal.
Démoni életem tehát még nem hosszú, de annál tartalmasabb. Számtalanszor kerültem olyan helyzetekbe, amikor simán elmenekülhettem volna teleportálással, de én akartam azokat a pisztolylövéseket, ütéseket a feldühödött feleségektől, férjektől, anyósoktól, bárkitől. A fájdalom édes, akár egy feketeerdő torta és én imádom az édes ízeket. Az izgalmakat is. Néhányszor előfordult, hogy túl messzire merészkedtem és csak az utolsó pillanatban tűntem el, hogy az Őr kapuján keresztül visszatérjek a Pokolba gyógyulni. Az emberi sorsok tönkretételét pedig kitartóan végeztem és megértettem, hogy az a 150 évem emberként, illetve csak félig emberként felkészítés volt, nem más. Ma úgy mondják, hogy "van gyomrom" a leggaládabb, legalattomosabb cselekhez is és ezt a gátlástalanságot még féldémonként sajátítottam el. A XIV. századot Angliában fejeztem be és még vagy 500 évig ott maradtam részt vállalva a parasztlázadásban, a háborúkban. Mindig más oldalt támogattam, a vezetők közül több szolgát választottam, akik kegyetlen bánásmódban részesítették az embereiket és sokszor küldték őket esélytelen csatákba. A megrontás virágait szorgosan dörgöltem a különböző társadalmi rétegek tagjainak orrai alá, a legszegényebbeket is ugyanúgy belevittem őrült istenkáromlásba vagy égbekiáltó bűnökbe, ahogy a nemesi családokba beszivárogtam tönkretéve azokat, akiket kellett. Elpottyantottam néhány féldémon gyermeket is, akik úgy születtek meg, hogy rajtam kívül senkijük se volt. Én pedig elhagytam őket, hogy az élet maga sodorja a féllényeket a bűnre vagy a biztos pusztulást jelentő emberiességre. Nem hatott meg, hogy az én testemben nevelkedtek. Annyira emberi vonásokat azért nem őriztem meg féldémon koromból.
A 30-as évek Európája Amerikába hajtott, hogy a bűnös hanyatlás útján jól haladó kontinens után a szenteskedő fiatal birodalomban is elhintsem a kárhozat magvait karonragadva a legájtatosabb híveket és próbára téve a hitüket. Onnantól már nem kellett sokat várni, démoni időszámítással csak percek röppentek el a napig, amikor is Lucifer, az alvilág koronázott és koronázatlan királya, a legtisztább mocsok és a legpőrébb gonoszág maga megnyitotta a kaput, hogy elárasszuk a Földet, birtokba vegyük azt és nyílt lapokkal játszva pöcköljük meg a magát Istennek nevező tétova lény orrát elorozva tőle a maga hasonlatosságára teremtett emberek testét, lelkét és ami a legnagyobb szó: becsületét. Ma már az ember leigázott állatfaj, de a régi feladatoknak is megvan a helye. Octavia Schlemm még mindig a Pokolra jutó lelkek számának szaporítását végzi a manipulatív módszereivel, közben pedig élvezi az életet. Büszke vagyok rá, hogy hozzájárulhattam az előkészületekhez, mert Lucifer a földi dolgok alakulását évezredek óta rendezgette és én kis láncszemként több fontos embert manipuláltam a megfelelő irányokba, lehetővé téve azt, ami megtörtént 2015-ben. A játszótér szabad, én pedig még mindig Amerikában, mostanában legtöbbször Sioux Falls-ban fogom a legfinomabb vacsoráimat, magammal rántva őket a mélység tüzeibe.