Mennyország Tourist, avagy: What if I win? - Sariel & Shannon

Győzelem. El sem hiszem, hogy kimondhatom végre ezt a szót. Talán nem teljes, talán nem örökké tartó, de mégis az, hiszen egy egész lázadást vertek le légióink, ami valójában Lucifer ellen szólt, de később már minket is érintett, amikor Shannon, az első Lord, ellenünk indított újabb háborút.
Akciója azonban sikertelen volt. Az angyalok serege sokkalta ütőképesebb volt, hála a jól képzett újszülötteknek, akikkel immár sikerült összhangra jutnunk, és persze a többieknek is, akik mind vérüket adták az emberiség védelméért. A démonok nagy része elhullott, vagy visszakényszerült a Pokolba, Lucifer pedig továbbra is úr a saját birodalmában, s egy újabb békeszerződés keretein belül minden ugyanolyan maradt, mint régen... Kivéve egy dolgot.
Rám bízták az új Júdást, hogy kínok kínját átéltetve vele vezessem végig a Mennyen, hogy lássa kik is azok, akiktől igazán tartania kell a jövőben. Már ha lesz számára jövő, és nem kerül a Pokol legmélyebb bugyrába, hogy a saját levében főhessen.
Démonbiztos láncon vezetem a hatalmas Szent Péter aranykapu elé, ahol is kis gúnnyal rápillantok.
-Üdvözöllek a Mennyek országában, kedves Shannon! Remélem kellemesen fogod érezni magad.
Mit sem törődve azzal, hogy mit válaszol rá, már viszi is befelé. Angyal egy szál sem, csupán az őrök, de ők sem fordítanak olyan nagy figyelmet a mi kis duónkra, hiszen tudják, miért van itt a démon. Talán akad egy-két kíváncsiskodó még, de ők sem szólnak, csupán innen-onnan lesik a mi kis vendégünket. Izgalmas lesz, az biztos. Már alig várom, hogy láthassam a szenvedő ábrázatát, hiszen annyi fejfájást és rosszat okozott nekünk, hogy most már igazán megérdemeljük ezt a kis bosszút. Hogy ez a mi részünkről jó-e vagy sem? Nem számít. Így egyeztünk meg, hogy Shannont efféle büntetésben kell részesítenünk, mint háborús bűnöst. És mi ezt kegyesen meg is tesszük.
-Ha bármi kérdésed akadna a látnivalókkal kapcsolatban, nyugodtan szólj!
Hát, akkor lássunk is neki!

Hogyazajóédesrohadt.... és még sorolhatnám mik járnak az eszemben ahogy a tollas bagázsra gondolok, és arra hogy a fényesen induló csodálatos uralkodásom milyen csúfos bukásba süllyedt, és mennyire bíztam benne hogy nekem sikerül majd az, ami eddig senkinek sem. Azonban a harcokban sok erőmet felemésztettem, és mikor Lucifer kitört a béklyóiból, nem volt elég erőm visszaparancsolni bár nem sokon múlt, és láttam is rajta hogy meglepi az erőm, de végül én kerültem a földre és rám kerültek súlyos láncok, amik szinte mozdulni sem hagytak. A csörgésük is gúnyos nevetésre hasonlít, és dühöm magasan lobog bennem, mélyen megvetek mindent. Sarielt is, aki azt a gyönyörű feladatot kapta hogy kalauzoljon el a mennyekben. Már attól rosszul vagyok hogy itt vagyok a kapuban és a kezeimen súlyos láncok, amik meggátolnak mindenben, a mágiám is blokkolják. Micsoda kicseszés! Nem félek az angyaloktól, és nem törhetnek meg még így sem! Felszegett fejjel nézek a kapura és elnyomom az émelygésem.
- Szinte biztos vagyok benne kedves Sariel - villantok egy gúnyos mosolyt, ahogy belépek. A ruháim sikerült megmentenem, így most nadrágban és bakancsban meg egy egyszerű mellényben haladok, ami természetesen fekete. A sebeim már begyógyultak, de az erőm még nem tért vissza teljesen a luciferrel való harc miatt. Napokig nem voltam magamnál úgy túl hajszoltam magam. Rohaggyonmeg az is! Belépek és kevés híján ki is vakulok.
- Hogy a faszomba lehet minden ennyire kva fehér?! - morranok fel ahogy szemem lassan szokja meg ezt a vakító árnyalatot, és felmorgok ahogy meghúzza a láncot hogy végigvezessen az otthonán. Otthon.... semmi szép kilátások.

Érzem szavai mögött a gyűlöletet és az iróniát, de nem igazán zavar. Szándékosan úgy veszem, mintha komolyan mondaná, így be is vezetem a kíváncsi szemlélődők közé, akik összesúgnak, kuncognak, de nem jönnek közelebb. Olykor vetek rájuk egy szigorú pillantást, főleg az ifjakra, hogy ne szemtelenkedjenek túlzottan. Mindent csak mérsékelten.
A káromkodás hallatán rántok egy nagyot a láncon.
- Nana, kedves Shannon! Csak óvatosan az ilyen trágár szavakkal!
Morranok rá, s közben megpillantom a többi arkot, kedves testvéreim nem messze tőlünk. Vetnek ránk egy pillantást, engem mosollyal illetnek, míg a démonra szigorú pillantást vetnek. Nem mindenki ínyére volt ez az ötlet, hogy az első Lordot idehozzuk. Szerintük bemocskolná a Mennyek országának fényét. Szerintem pedig pont, hogy a Tisztaság, ami itt uralkodik, elnyomja majd a gonoszságát. Persze tudom, hogy nem fogja megszüntetni azt, de kordában tartja, így nem lesz baj. Azért az egész Menny ereje egy akármilyen erős démon ellen... Azért hatásos.
- Amúgy a Tisztaság és a Ragyogás az, ami ilyen fehérré teszi. Ezért van az, hogy a Pokolban sötét van: mindenütt a Mocsok és a Sötétség.
Egy szökőkút mellett állunk meg, melynek kristálytiszta vize csillog a fényben, s cseppjei, mint ezernyi apró gyöngyszem hullanak alá. Az embereknél szentelt víznek hívják.
- Kis hűsítőt?
Egyik kezem benyújtom a víz alá, s tekintetem a démonra szegezem.

Gyűlölködve nézek körbe, vörös szemeim izzanak, ahogy beljebb megyünk, és mintegy idegenvezető néhol hozzá fűz ezt azt a látottakhoz, komolyan, mintha érdekelne! Nem tudom ki találta ki hogy végig kell jönnöm a mennyországon, de sokszorosan is legyen átkozott érte.
- Úgy beszélek ahogy akarod! Nem szabhatod meg - vágok vissza dacosan, nagyon rossz vesztes vagyok, és a szituáció is inkább csak a mocskosabb szavaim hozza elő belőlem. Elképesztő fehérség, és ragyogás, és az első pár percben kénytelen vagyok a szemem elé emelni a kezem hogy valamicskét lássak is, ne csak vakító masszát. Ahogy hozzá szokom, lassan kirajzolódik a mennyország valódi képe előttem. Egészen normálisnak tűnik ahhoz képest, és ahogy megyünk beljebb néhol még kíváncsi angyalok is utunkba akadnak. Megremeg a szám széle, de legyűröm a gyerekes késztetést hogy rájuk vicsorogjak, pedig mennyire kedvem lenne hozzá. Mindent gyűlölök itt. Körbevesz ez az erő, ez az esszencia, és mintha rám tapadva próbálna megfojtani. Undorító.
- Számomra az sokkal inkább otthonos, mint ez. Ez a fehérség, és tisztaság, idegesítő - válaszolok ahogy lassan egy szökő kúthoz érünk és a csillámló vízre nézek. Elkap az undor.
- Nem kösz... rosszul vagyok már a látványától is - amíg ő iszik, én nézelődöm, körbe fordulok, de mindenhol ugyanaz a monoton színtelenség. Kivéve egy ház szerűséget.
- Ott mi van? Az miért nem olyan vad fehér mint az összes többi? - kérdezem és abba az irányba mutatok, ahol látom.

- Jelen pillanatban én vagyok az, aki megszabja, hogy mikor mit lehet neked és mit nem, főleg, mert az én hazámban vagyunk, nem a tiédben.
Akármilyen furcsa is, de igen, óvva intem attól, hogy bármi ostobaságot csináljon, mert félő, hogy akkor bizony meg fogom fenyíteni, amire szintén van engedélyem arra az esetre, ha a kedves vendégük nagyon rosszul viselné a fenti levegőt. A fenyítést pedig el akarom kerülni, mert nem lenne túl jó, ha felzavarnám a Menny békéjét. Így is elég nyugtalanító többek számára, hogy itt van egy démon. Érezni lehet a minket körülölelő isteni erőben is, ahogy Shannon köré koncentrálódik, és próbálja elűzni innen a nem ide tartozó elemet. Hasonlóan működik, mint az emberi szervezet a vírusokkal, és más ocsmányságokkal szemben. Ezt a Bacit azonban itt tartjuk most, hogy tudja milyen erős is az a Szervezet, amit legyőzni akart, de nem sikerült neki.
- Igen, gondolom, elvégre abból születtél: Mocsokból és Sötétségből. Mi azonban nem, ezért számunkra a Pokol légköre lenne idegesítő.
A szökőkúthoz érve sóhajtok szemet forgatva.
- Ugyan, kedves, ez csak víz. Bár, azt hiszem az emberek a Földön ezt használják a démonok ellen.
Pár kortyot iszok csupán, finom friss és tiszta, sehol máshol nem terem ilyen víz, csak itt Fent. Se nem túl meleg, se nem túl hideg, pont jó. Tökéletes.
A kérdést halva csodálkozva pillantok rá, elvégre azt hittem nem fog semmiféle érdeklődést mutatni az itteni dolgok iránt, de úgy tűnik tévedtem. Az általa mutatott irányba pillantok és elmosolyodok.
- Az ott Gabriel bátyám otthona. Fel akarta dobni a környéket azzal, hogy legalább az ő háza nem olyan monoton fehér, mint a többi.
Fogom a láncot, és kicsit közelebb viszem Shannont, hogy hallja, amint az arkangyal épp kisleányának magyaráz valamit.
- Amúgy nem ez az egyetlen ház, ami más, mint a többi. Van még egy... Bár, az nem ugyanolyan okból másabb, mint ez itt. Annak már rég kihunyt a fénye, megfakult, megfeketedett... Valaha egy angyalé volt, a legragyogóbbé, de mi mégsem romboltattuk le, állni hagytuk... Gondolom, nem kell mondanom, hogy kié volt.
Jelentőségteljesen pillantok rá, és abba az irányba vezetem. Nagyjából lehet is látni, nincs messze innen, hiszen az arkok mái napig közel laknak egymáshoz. Az én otthonom sincs messze... Ahogy az Övé is itt tündökölt valaha, míg alá nem bukott, s fel nem emésztette a Feketeség még háza falának fehérségét is.

- Nem érdekel, akkor sem parancsolhatsz nekem, akárhol is vagyunk - csattanok vissza nem hagyom hogy egy angyal dirigáljon még akkor sem ha ezért kaphatok, akkor azt is elfogom viselni, de a maradék büszkeségem nem adom, és a végsőkig dacolok mindennel, még a mennyek országával is, és morogva próbálom magamtól távol tartani a vattaként körbefonó mennyei aurát, ami legyengít és el akar pusztítani de nem olyan egyszerű az. Éveket kellene itt töltenem ahhoz, de remélem nem tart annyi ideig a kirándulás. Pláne hogyha Sariel elengedné a láncot, szinte biztos hogy le is esnék innen, hiszen nekem itt semmi helyem nincs.
- Pontosan. A legtöbb démonnal ellentétben én sosem voltam ember - és erre még a pokolban is roppant büszke vagyok, hiszen az én szüleim talán az első démonok egyikei közül valók, akik Lucifer mellé kerültek, bár rangjuk nem volt. Nem sokkal a születésem után el is pusztultak. Még ötven évet sem éltem meg, és már egy magam voltam, mert ez így működik. Ha nem vagy elég erős, meghalsz. Tovább haladunk egy szökőkút felé, aminek már a látványát is utálom annyira tökéletes, és amíg iszik addig nézelődöm, de nagyon zavar hogy a kezeim nem tudom szabadon használni és lánc feszül a csuklóimon. Amíg ő iszik, addig én nézelődök hogy legalább kezdje magammal valamit ha már ilyen megalázó helyzetben találtam magam, és kiszúrok egy házat aminek nem olyan vakító a színe rá is kérdezek, és mintha meglepetést látnék rajta.
- Áhá, szóval annak az eszementnek még ez is más kell hogy legyen - sóhajtok, természetesen ismerem Gabrielt, és kellőképpen gyűlölöm is. Össze is szorítom a szám hogy ne mondjak olyasmit ami miatt helyben fejem veszik. Elfordulok ahogy mesél, és kelletlenül megyek közelebb. Passzív ellenállásba vonulok az idilli látványtól. Felfordul a gyomrom komolyan. Hallgatom inkább hogy mit mesél, és ez valahogy jobban érdekel, abba az irányba fordulok, és észre is veszem a másik házat. Fekete, mint a lelkem. Mint az Ő lelke.
- Ahha, Lucifer háza a Fényhozóé - ismerem fel, hiszen jól tudom ki ragyogott egykor a legfényesebben. Most csak egy szánalmas bolond.
- Valaha fényes volt, most csak egy szánalmas bolond... - horkanok fel, ahogy a házat nézem és nehezen szakítom el róla a pillantásom.

Ajánlott tartalom

» If I win.... - Shannon & Sariel
» Gin Tonik - avagy hogyan legyél jó démon...
» Scarlett O'Hara avagy a fejedelem színre lép
» Sariel
» Sariel • Your Destiny

Bukott: 3

Angyal: 8

Nefilim: 0

Démon: 7

Féldémon: 1

Ember: 4

Lovagrend: 2

Szellem: 0

Mennyország Tourist, avagy: What if I win? - Sariel & Shannon

Mennyország Tourist, avagy: What if I win? - Sariel & Shannon

Similar topics

Similar topics