Mint fentebb említettem, ha kinézek magamnak valakit, akkor azt bizony le fogom tesztelni, és ha kell, ezt a tevékenységemet évszázadokig folytatom. Na, most egy hosszabb laborpatkányom történetét mutatnám be nektek.
Ilyen unalmas időszakot, még senki nem látott, mint a mostani.  A halandók világában sem történik semmi említésre méltó. Bár, az Angolok, ha jól tudom, nagyon mozgolódnak és terveznek valamit. Szóval, Háború most ott tevékenykedik. Remek. Egy polgárháború kezdete, ami nekünk csak jó. Egyre több és több lélek fog a szolgálatunkba állni, akikből ha a Pokol Tüze kiégette belőlük az emberi érzelmeket, démonná lesznek. S, akkor nagyobb védelmet fog élvezni az Urunk is. Az újszülöttekért nem kár, én mindig amondó voltam, hogy áldozzuk fel őket a cél érdekében. Ha meg valaki túléli, akkor maradhat közöttünk. Az Úr helyében én, akik nem méltóak rá, hogy őt szolgálják, azokat eltávolítatnám. Na, mindegy is. Örülök, most ennek a helyzetnek, mert szőhetem tovább a tervemet. Hogy taszítsam le Shannon-t? Ki kell várnom a megfelelő pillanatot és akkor lépni. Már nagyon régóta tervezek, számtalanszor átgondoltam minden lehetőséged, minden lépcsőfokot. De még nem tartok ott, ahol kellene. Szerencse, hogy ilyen türelmesen játszom a szerepem. Sokan megelégednének a mostani rangommal is, de én nem. Én akarok lenni az első, az-az a legelső. Sajnálni fogom Shancit, egy nagyon kicsit, nagyon mélyen, de ez van. Hatalmi harcban, csakis a magad érdekeit kell nézned nem másét. Bár akkor, ez a hosszú idő nem sikerült volna, akármennyire türelmes vagyok, ha csak muszájból kellett lennem volna mellette. Őszintén mondom, hogy élvezem a társaságát.
A gondolkozásból egy jelentés zökkentett ki. Fáradtan pillantottam rá a hírhozóra.
- Mit szeretnél? Döntöttem félre a fejem, és úgy figyeltem a tekintetét.
- Egy angyal érkezett a Földre. A fáradtságom abban a minutumban egyből el is szállt. A kíváncsiság energiát adott.
- Akkor mit állsz még itt? Vigyél magaddal egy embert és indulj. De akit viszel, az csak megfigyelő legyen, és ne avatkozzon közbe. Le is vettem a szememet róla, és tovább foglalkoztam a munkámmal. Luciferrel. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el az óta, hogy elmentek. Talán órák? Vagy napok? Az biztos, hogy hosszú ideig vannak ezen a kis kiruccanáson. Akkor érkezett meg a megfigyelő, akit küldtem.
- A férfi megölte, Lordom. A hír nem hatott meg, sejtettem, hogy így lesz.
- Gyere és meséld el, hogy mi történt. Hívtam magamhoz közelebb, és hallgattam a történetét.  
- Ahogy kérte, odamentünk én az egyik ház tetején helyezkedtem el. Megtámadta a szárnyast, de az könnyedén elbánt vele. Kicsavarta a kezéből a fegyvert, és hidegvérrel átszúrta a mellkasát. A szemében nem láttam semmiféle pozitív érzést, még az emberek iránt sem. Hümmögök egyet, majd intek, hogy elmehet. Érdekes. Ez felettébb érdekes. Még mielőtt elment a parancsba adtam, hogy ha legközelebb leszáll a Földre, akkor jelentsenek.

Az angyalka az óta nem jelentkezett, de szerencsére a többi démon elintézi a pusztítást fent. 1845 tavaszát, szokták hívni a népek tavaszának is. A világban megannyi forradalom söpört át, a legtöbb sikerrel járt, de volt, amelyik vereségbe fulladt. Ezt nem hagyhatták annyiban a fentiek ugyebár? Biztos vagyok bennem, hogy megint fogunk a kis patkányomról hallani. Addig is én tovább tervezgettem, és egyre közelebb állok a kivitelezéshez is, csak még egy kevés idő kell. Még néhány bábut a helyére kell vinni és beléjük nevelni azt a szerepet, amit én adok nekik.  Csak azután kezdhetek el katonákat mozgósítani az én kedves, aranyos Lordom ellen. Annyira diszkréten készülök tenni, amennyire csak lehet. Továbbra is a háttérből fogom mozgatnia szálakat. Addig is pedig csak tovább szórakozok vele, élvezem a démoni létet, úgy viselkedve, mint aki semmiről sem tudna. Az élvezetet nem tudnám megjátszani, de szerencsére, azt nem kell. Élvezek vele lenni, úgy nézhet ki egy kívülálló szemében a dolog, mintha a harmadik Lorddal nem is foglalkozok, csak elsütők felé egy gonosz tréfát. De nem. Örüljön, hogy nem ő az első.  A Pokolban az óta nem történt fontosabb dolog, volt néhány próbálkozó hatalomtörésre, de azt rendre elpusztítottuk. Olyan, mintha a Sors is azt akarná, hogy Shannon lejjebb süllyedjen egy szintet. Minden segít nekem.
Megint jelentést hoztak, meg sem vártam, amíg megszólalt, egyből rákérdeztem, arra, ami érdekelt.
- Előbújt a kis madárkám? Egy halovány mosoly varázsolódott az arcomra.
- Igen, vigyek magammal egy embert megfigyelőként?
- Nem, most te leszel a megfigyelő. Egy feketeszeműnek szólj és menjen veled. Kicsit nagyobb legyen a kihívás, mint előzőleg. Mutattam neki, hogy induljon. Na, bogárkám. Ha ezt is épp bőrrel úszod meg, következő megjelenésednél én magam megyek eléd.
Rendre ugyanaz történt, mint előző alkalommal. Az angyal leverte azt, akit küldtem, bár sokkal nehezebben, mint előzőleg. De most kiderült, hogy egy ember is áldozatul esett a harcnak. Kiérdemelte, hogy következő találkán én is jelen legyek.
Ez valami hihetetlen, kezdem elveszteni a türelmemet. De nem is Shannon irányába, hanem a kis rejtélyes angyalom miatt. Már egyre jobban akarok vele találkozni, a mocskos, velejéig gonosz szavaimat a fülébe suttogni, hogy megmérgezzem a lelke tisztaságát, és bemocskoljam azzal a bizonyos fekete tintával. Mert, ha már egyszer sikerült beférkőznöm a szívébe, onnan soha többet nem szed ki. Akkor már bármit tesz, az enyém marad mindörökre. El fogja veszteni a szárnyait, és a Pokol táborát fogja erősíteni. Ez a célom.  Csak jöjjön már elő. Ez az év, nagyon izgalmas lesz. Mert nem sokára eljön az idő, hogy lépjek egy újabb lépcsőfokra a tervemben, ami után pedig csak egy karnyújtásnyira van a Lordok trónja. Ez a rengeteg idő, úgy látszik meghozta a gyümölcsét. Én pedig mosolyogva fogom letépni a jól kiérdemelt jutalmamat. Nem sok mindenkinek lett volna ehhez türelme, de nekem sikerült végül.
Amint megérzem egy démon jelentkezését, egyből rávetem a tekintetem az ajtóra.
- Lordom, itt az idő. Mosolyogva álltam fel a kis székemből és indultam el a másik démon után. Néhány perc múlva már az emberek világának a betonja volt a talpunk alatt. Körbenéztem mosolyogva, ezek az épületek mennyire ismerősek. Még amikor mi uraltuk, akkor voltam néhányszor fent. Akkor romos házak, betört ablakú épületek, mindig elborult ég jellemezte a világot. De most? Olyan, mintha semmi sem történt volna. Ajh, nem tudom, hogy mi jár az Urunk fejébe, de szívesen megtudnám. Fel teleportáltam az egyik lakóház tetejére és onnan figyeltem az én kiszemeltemet. Néhány perc múlva meg is érkezett, egy erős energia löket kíséretében. Vigyorogva, érdeklődve figyeltem a kialakult harcot. De nagy meglepetésemben lett részem. Az angyal vereséget szenvedett. A földön fetrengett, és a démonom már szúrta volna bele a pengéjét. De akkor teleportáltam le, és megindultam feléjük.
- Neked mondta valaki, hogy megölheted? Néztem rá mosolyogva, úgy téve mintha semmi baj nem lenne. Az természetes hebegett-habogott, szépen lassan nyújtottam felé a kezemet, de ő hátraugrott.
- Ne félj a Lordodtól, nem bántalak. Visszalépett, én pedig végigsimítottam az arcán, és a kedves tekintetem hirtelen váltott át ördögivé. Elvettem az energiáját, és szánalommal néztem a földön lévő alakot.
- Ha azt mondom, hogy ne öld meg, akkor az legyen is úgy. A talpamat az oldalára helyeztem és arrébb löktem. Majd a kis angyalra néztem rá.
- Nagy csalódást okoztál nekem kedvesem. Mosolyogtam rá, és leguggoltam. Ő pedig próbált minél hátrébb csúszni, de a fal az útjában állt.
- Most nem foglak megölni, legyen az, az eszedbe, hogy egy démon kímélte meg az életed. De, ajánlom neked, hogy legközelebb, amikor találkozunk, erősebb legyél. Sokkal erősebb. Kiegyenesedtem, majd a csalimhoz sétáltam, és felemeltem. Pillanatok múlva, már újra a kis székemben ültem és gondolkoztam.