Hangos kiabálások, fülsüketítő lövések rázzák az épület hatalmas, ódon falait melyek ijesztő rémképként törnek a magasba. A Szent Patrik katedrális jelenleg egy horrorfilmet idéző szörnyetegként jelenik meg a történetben ki bekebelezte a bent tartózkodókat, nem úgy a legtöbb filmben, ahol tökéletes építészeti remekként tartják számon. Égbetörő tornyai festői látványt nyújtanak mint ahogy a belső tér elrendezése is... főleg azok után, hogy a kő falakat vörösre és maszatossá festi a vér és az agyvelő.
A baljóslatú felhők már órákkal ez előtt gyülekezni kezdtek az érsekség felett, mintha ezzel sejtették volna az eljövendő katasztrófát amit a nap tartogatott. Az ördög talán széles vigyorral leledzik valamelyik sarokban miként bábúként mozgatja az embereket s nem érdekelvén, mit, de elvesz bármit amire szüksége van.
Vihar tombol odakint, amit a benti hatalmas csarnok hangilag felerősít, így mintha tornádó csapdosná a hatalmas falakat. Talán nem is baj, ez lehet az egyetlen mentő öv, hogy elnyomja a lövéseket és jajveszékeléseket melyeket hallatnak a bent ragadtak.
Civilek és rendvédelmisek is egyaránt tartózkodnak az épületben, kiket még az előtt értesítettek, hogy bajt szimatolnak, mielőtt az kiforrhatott volna. Talán maga az egyik terrorista volt az a személy, aki bejelentette csak, hogy még édesebb legyen a kivégzésre emlékeztető undorító incidens.
Kívülről kordonokkal vették körbe a monumentális épületet, nehogy még valaki betehesse oda a lábát s a rendőrök fenyegetéssel egyaránt próbálkoznak a terroristák felé irányulóan, hogy kihozzák a túszokat.
Hosszan elnyúló padsorok között kúszva, William egy fiatal nőhöz próbál közelebb férkőzni, mielőtt az megadásra késztetné magát. Jelen esetben talán ez lehet a legnagyobb őrültség, s noha ő maga is tisztában van a helyzetével és annak súlyosságával, cselekszik. Csendben kéne maradnia, adóvevőjét bekapcsolni, hogy odakint hallhassák azt, ami bent történik, ennek ellenére nem teszi meg, inkább odasiet a lányhoz, hogy őt védhesse az egyre közeledő idegentől.
A férfi szinte ellentmondást nem tűrő, gyilkos arckifejezéssel biztosítja ki fegyverét amit William is megtesz saját glockjával ami mindig nála van. Ő jelen esetben nem mint rendőr, hanem egyszerű civil van jelen aki menyasszonyával jött el megnézni az épületet annak régi épületek iránt érzett csillapíthatatlan szerelme miatt. Arra viszont nem gondolt, hogy ez lesz majd a végzete... a halála.
Melissát még idejében ki tudta küldeni, ő viszont vissza fordult, hogy mentse azokat akik menthetők, ezzel saját magát csapdába sodorva.
... most pedig, hogy fegyvert szegeznek rá, érzi, hogy nincs esélye annak, hogy megmeneküljön...


... halk pittyegés ijesztő kánonja tölti be a kórház adott szobájának teljes területét, amivel lassan egyé válik a halk, viszont annál keservesebb zokogás. A mahagóni barna hajú, törékeny alkatú lány párjának ernyedt, elfehéredő karjára hajtva a fejét adja ki magából fájdalmát, mely nem akar szűnni. Harmadik napja, hogy kómában van, viszont úgy néz ki, hogy a test elfáradt, a lélek pedig nem képes tovább harcolni. Ez a lélek, ez a kárhozott szerencsétlen pedig értetlenül ácsorog a falnak támaszkodva, izmos mellkasán karba tett kezekkel, tekintetét le se véve a megállás nélkül remegő, zokogó lányról. Életében se volt egy túlzottan érzelgős ember, így most se érzékenyül el, egyedül csak a kétségbeesést és az értetlenséget érzi, valamint a meglepettséget testen kívüli élménye miatt. Sokat hallott már erről, viszont soha nem hitte el, hogy tényleg létezik... és most itt van ő, teljes valójában de úgy, hogy külső szemlélőként nézheti végig saját halálát, miként az érkező orvos és nővérek lassan lekapcsolják megfáradt testét a gépekről.
Melissa tenyerébe temetet arccal ül a halkan nyöszörgő széken, mely ebben a pillanatban talán ugyan csak Williamet gyászolja, ahogy azok a személyek is, akik kint várakoznak a váróteremben a jó hírek reményében.
- Sajnálom Drágám, de William feladta a harcot - a nővérke próbálja nyugtatni a lányt, ki mind ezek ellenére bár tisztában van vőlegénye sorsával, mégse képes elhinni, hogy ez megtörténhet. Hogy megtörténhetett az, amitől a legjobban féltek. Tudta jól és vállalta is a kockázatot, hogy egy olyan párt választ magának, aki nap mint nap néz farkasszemet a halállal. És bár büszkén fog arra a férfira gondolni, aki hónapokkal ez előtt egy gyémánt gyűrűt húzott az ujjára amiért feláldozta saját magát, hogy egy fiatal, várandós hölgy élhessen, mégis talán a saját haláláig fogja elkísérni az a fájdalom, mely most marcangolja fáradt, elgyengült testét.
William a füle mögé tűri hosszú hajtincsét mely menet közben az arcába pofátlankodott, s lép közelebb Melissához, hogy láthassa bájos arcának kétségbeesett, gyászos vonásait miként közelebb hajol a porhüvelyhez és csókot lehet annak kékülő ajkára.
- Szeretlek - sóhajtja remegő száj széllel majd sarkon fordul, hogy összetörve ugyan de közölje a családdal is a rossz hírt.
- Én is... - csak egy halk susogásra futja, semmi másra.


Volt már szerencséje rendőr temetésén részt venni, de az nem volt olyan furcsának nevezhető, mint amilyen az övé. Mindenki tökéletesen néma, mintha a rideg, eltávolodó gondolatokkal próbálnák feldolgozni a történteket, s csak Melissa az egyetlen aki testvére mellett ülve, halkan zokog míg végignézi, miként emelik a koporsót a földbe, miután átadják neki az amerikai zászlót összehajtva.
A temetés végeztével a feketébe öltözött ember sereg szinte hangyabolyként áramlik a temető kijárata felé, hogy ezzel letudják napi kötelességüket. Nem beszélnek, nem szólnak... és talán ez az, ami a legjobban aggasztja a szellemként lézengő Willt. Tudja jól, hogy fájdalmukat az emberek általában a temetéseken adhatják ki igazán, s azzal, hogy sokan fapofával de remegő szájjal próbálják kibírni a történteket, nem a legjobb módszer, mi több?!
Szinte észre se veszi, hogy alakot ölt az egyik fa lehulló ágai között, s zsebre tett kézzel figyeli a sír mellett álló menyasszonyát, ki még mindig nem tudja elhinni, hogy történhetett meg a katasztrófa.
Will léptei halkan, szinte nesztelenül érintik a fűvel borított földet, s bár beletelik egy kis időbe míg eléri párját, most mégis torony magasan emelkedik annak gyásztól egészen apróra zsugorodó teste fölé. Nem tudja mi tévő legyen, szinte gondolkodni se tud azon, hogy mi lehetne a tökéletes megoldás... egészen addig, míg Melissa meg nem érzi valakinek jelenlétét és hátra fordulva vőlegénye arcával találja szembe magát.
Szemei elkerekednek, s mint aki szellemet lát - mert ugye azt lát - elfehéredő arccal kezd el értetlen mondatokat hadoválni arról, hogy nem hiszi el.
- William?...